Sztálin kedvenc bora hozta meg a hírnevet

Orosz Ruszlán a fiatal borászgeneráció jeles képviselője, több díj és elismerés birtokosa, az idei 24. Munkácsi Vörösborfesztivál első helyezettje. A legjobb vörösbor címet a 2017-es évjáratú Alibernetje nyerte. Gyakorló borászként évek óta részt vesz fesztiválokon, határokon innen és túl is, már 2012-es első hivatalos bemutatkozásán ezüstéremmel díjazták a nedűit. A kárpátaljai borvidék képviseletében elsőként vett részt a Határon túli magyar borászok a Pesti Vigadóban elnevezésű rendezvényen.

Díjai ellenére a szakma nehezen fogadta el, talán ez annak is betudható, hogy nem Bereg-vidéki, hanem a munkácsi járási Dercenben alkotja egyre népszerűbb borait.

A szőlő feldolgozása – erjesztő és érlelő tér – és a borok tárolása a település elején található családi ház pincéjében történik.

Nem hagyományos boltíves borospince, de – ahogy a vendéglátónk fogalmaz –, a célnak maximálisan megfelel. Folyamatban van egy kóstolóterem kialakítása, ahol nyártól 50 főt tudnak vendégül látni.

A borokat a hagyományos tölgyfahordók mellett modern többszász literes úszófedeles kóracél tartályokban tárolja. A préselést sem hagyományos módon végzi, sokkal hatékonyabb víznyomásos szőlőprést használ, s a jó minőségű bor előállításához ma már elengedhetetlen bogyózóval is rendelkezik. Elárulta, ezeket a modern eszközöket mind pályázatok révén sikerült beszereznie. A rögtönzött idegenvezetés után autentikusan egy pohár Citronnij maharacs társaságában ültünk le beszélgetni, amiről annyit elöljáróban elárult, hogy

csak ő termeszti ezt a fajtát Kárpátalján. Az első korty után kiderült, hogy nem kárpátaljai borászdinasztia sarja, és nem borásziskolában tanulta a szakmát, így nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy története kiemelkedő magyar siker a Kárpát-medencében.

– Édesapám derceni, édesanyám izsnyétei, eredeti foglalkozásomat tekintve műbútorasztalos vagyok – kezdi a beszélgetést Orosz Ruszlán. – Egy időben a határt jártam, majd almával kereskedtem, de idehaza az építőiparban is dolgoztam. Utóbbinak hasznát is veszem a készülő kóstolóhelyiség kialakításában, ahogy a bútorasztalosi végzettségnek is. Az asztalokat, padokat és polcokat is magam készítem majd.

2010-ben gyümölcsfa és szőlőoltványok nevelésébe kezdett.

Aztán bort próbált készíteni, de még akkor is csak hobbiként tekintett az egészre, ám viszonylag hamar kiderült, hogy ez annál sokkal komolyabb dolog: vagy teljes alázattal és odafigyeléssel csinálja az ember, vagy inkább keressen más elfoglaltságot. 2012-ben barátok unszolására jelentkezett a beregszászi borfesztiválra.

– Családi összejövetelek alkalmával többen is dicsérték a boraimat, győzködtek, hogy mindenképp vigyem nagyközönség elé a nedűimet. Szerény ember lévén ezt én nem így láttam, de a feleségem azzal a mondatával, hogy ha nem próbálom ki magam egy fesztiválon, akkor soha nem vesznek észre meggyőzött. Végül jól sült el, engem és más borászokat is meglepett, hogy egyik 2011-es borommal ezüstérmet nyertem. Ez óriási lökést adott.

Sikerén felbuzdulva még nagyobb elánnal vetette bele magát a borászmesterség elsajátításába. Szakkönyveket és az internetet bújta, kárpátaljai és magyarországi fesztiválokat és pincészeteket látogatott, hogy ellesse a trükköket.

Ez nem ment olyan könnyen, ugyanis voltak szakmabeliek, akik fenntartásokkal fogadták érdeklődését.

Az alapok ismeretében természetesen hamar kibukott, ki az, aki jóhiszemű, és ki az, aki inkább ártani akar. Ma már inkább hozzá fordulnak tanácsért, ezzel is elismerve tudását, tapasztalatát. Tavaly felvették a Beregszászi Szent Vencel Borrend tagjai közé, ő volt az első, aki nem Bereg-vidéki, ami egyben azt is jelentette, hogy elfogadták.

– Az évek alatt sikerült jó kapcsolatot kiépítenem hozzám hasonló fiatal és dinamikusan fejlődő magyarországi borászokkal – magyarázta el honnan is származik tudásbázisa. – A határ túloldalán sokkal nyitottabbak, nem titkolóznak úgy, mint egyes helyi borászok. Azt tapasztalom, hogy nálunk zártabb a borásztársadalom, mindenki félti a saját kis titkát, pedig ugyan olyan bort nem lehet csinálni. Tudniillik ugyanazon hegy két oldalán teljesen eltér a szőlőtermés.

A termelő 110 szőlőfajtával büszkélkedhet, amit összesen 0,6 hektáron nevel, ebbe beletartozik a bor- és a csemegeszőlő is.

Olyan szőlőfajtákat igyekszik telepíteni, amelyek egyáltalán nem, vagy ritkán fordulnak elő vidékünkön. Hisz abban, hogy igazán jó borokat csak minőségi szőlőből lehet készíteni, éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, legigényesebb termelőktől szerzi be az alapanyagot. Vallja, hogy így lesz a bor egyedi és különleges, mert minden kortyban gondos kezek áldozatos munkája rejlik. Az arányokat tekintve 60 százalékban száraz, 30 százalékban félédes, 10 százalékban desszertborokat készít.

A turisták többsége, nagyjából a 70 százaléka változatlanul a félédes borokat keresi.

A fiatalabb generáció, amely többet jár külföldön, kezdi évenni az európai borfogyasztási kultúrát, kiszorítva ezzel az édes borokat a piacról.

– 20-22 fajta borom van, a klasszikus világfajták a Chardonnay, a Cabernet, a Sauvignon blanc, az ukránok közül a Golubok, a Citronnij maharacs és az Alibernet, amivel ugyebár nyertem Munkácson. Utóbbit a 70-es évek derekán a Cabernet és az Alicante Bouschet szőlőfajták keresztezéséből nemesítették. A grúz Saperavi, a magyar fajták közt a Néró, a Tramini, a Királyleányka és az Olasz Rizling van a palettán, az édes borok között a Kagor, a Kárpátalja rózsája és a Muskotály kapható nálam.

Orosz Ruszlán három éve állandó résztvevője az évente megrendezésre kerülő Határon túli magyar borászok a Pesti Vigadóban rendezvénynek,

ráadásul első alkalommal egymaga képviselte Kárpátalját.

2016-ban a Gyöngyöspatai Pincenapok fesztiválon figyelt fel rá egy budapesti borszakértő, aki beajánlotta a szervezőknek.

– November környékén hívtak fel a szervezők. Egyetlen kitételük volt, hogy csak minőségi bort vigyek, mert eddig semmi jót nem hallottak a kárpátaljai borászatról – emlékezett vissza. – Ezzel feladták a leckét az első külföldi bemutatkozásomhoz, és egyben el is tántorítottak tőle, végül ismét a feleségem szavai győztek meg. Azt mondta, mindenképp próbáljam ki magam, legalább megtudom, jó úton járok-e. Volt egy rövid bemutatkozás, ahol beszéltem a régió borászatának múltjáról, az általam hozott borokról. Egy grúz kékszőlőfajtából a Saperaviból készült bort úgy mutattam be, hogy ez volt az egyébként grúz származású Sztálin kedvenc bora.

Ezt hallva az idősebb szakértők sorba álltak az asztalomnál, hogy megkóstolják a pártvezér kedvencét.

Pozitív volt a visszhang, azóta minden éven meghívnak. Tavaly hat kárpátaljai borász volt az eseményen. Itt rengeteg külhoni borásszal sikerült megismerkedni.

Büszke a januárban Munkácson elért első helyezésére. De idén Szlovákiában és Magyarországon is nyert már, három ezüst- és egy bronzérmet.

Állítása szerint ebben a szakmában sokat számít a szakmai elismerés és kitüntetés, ugyanis a jó bor cégér nélkül nem kél el.

Nem vet túl jó fényt a szakmára, hogy vannak olyan borászok, akik trükköznek a fesztiválokon, mást adnak kóstolni, és teljesen más kerül a palackba, természetesen rosszabb minőségű. Fesztiválok alkalmával nála is előfordult, hogy a vásárlók kinyittatták az üveget, hogy megkóstolják annak tartalmát, mert korábban rossz tapasztalataik voltak.

Borait nagyobb mennyiségben fesztiválokon tudja értékesíteni. A borfogyasztási kultúrával kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy palackozott borok mellett műanyag flakonokban is árusít, ám a vásárlók többsége inkább a műanyagot kéri, mert abban 2 decivel több van. Lembergből és Kijevből is vannak visszatérő vásárlói, akik többnyire valamelyik fesztiválon fedezték fel.

Újabban csomagküldő szolgálattal is küld bort Ukrajna számos pontjára.

Rövid távú céljai között a kóstolóterem megnyitása, hosszútávon újabb szőlő telepítése és az egyszerűsített bortermelői engedély kiváltása szerepel, amivel a kiskereskedelemben is forgalomba tudná hozni a borait. Utóbbihoz elengedhetetlen egy technológus végzettségű szakember alkalmazása. Ezt úgy próbálja kiküszöbölni, hogy beiratkozott egy borásztanfolyamra a szolyvai technikumban.

– Maximalista vagyok, a feleségem gyakran a fejemhez is vágja, hogy több időt töltök a pincében, mint velük. Nappal a szőlőben, este pedig a pincében dolgozom, így gyakran előfordul, hogy éjfélkor kerülök ágyba. De ez a munka rengeteg odafigyelést és időt vesz igényben – húzta alá.

Szabó Sándor