A francia gazdák az uniós szabályok mellett az olcsó import veszélyei miatt is tiltakoznak. Az ukrán csirkehús-feldolgozók pedig köszönik a háborús támogatást, de nem kérnek a kritikából.
Az Európai Unióban több hónapja tartanak a gazdatüntetések, szervezői pedig Brüsszel egyre szigorúbb környezetvédelmi követelményei mellett Ukrajnát is célba vették. Franciaországban például a csirkehús került terítékre, amelynek keleti behozatala állítólag a hazai termelőket károsítja, miközben oligarchák zsebeit tömi tele, olvasható a vg.hu. honlapján.
Az ukrán MHP élelmiszeripari óriás hetek óta a francia gazdák célkeresztjében van, azzal vádolják, hogy olcsó baromfival árasztja el az európai piacot, kihasználva az orosz inváziót követően bevezetett, enyhébb importszabályokat. Eléggé megdöbbentett, hogy cégünk lett az uniós mezőgazdasági problémák egyik bűnbakja. A felbujtók úgy csinálnak, mintha a szenvedésükön nyerészkednénk, pedig mi is a túlélésért küzdünk
– jelentette ki John Rich, az MHP ügyvezető elnöke múlt héten, párizsi látogatásán. Szerinte a nyugati kormányok és ipari vezetők azért festenek előnytelen képet az ukrán gazdákról, hogy ezzel tereljék el a figyelmet a kontinens belső problémáiról.
Kijelentéseivel Emmanuel Macron francia elnök korábbi megjegyzésére utalt, aki keményen kritizálta a vállalat alapítóját, Jurij Koszjukot, az ország egyik leggazdagabb emberét, aki a Porosenko-kormánynak is tagja volt. Az elnök szerint Koszjuk oligarcha, az MHP pedig az európai gazdák kárára gazdagítja őt.
Az oligarchák és vállalataik támogatásával nagyobb károkat okozunk Ukrajnának, mint ha magára hagynánk a háborúban. Ilyen embereknek nem adhatunk pénzt, mert rajtuk kívül mindenki veszít ezen
– figyelmeztetett Macron a hónap elején Brüsszelben tartott EU-csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón, a kontinensszerte zajló gazdatüntetések árnyékában.
A francia gazdák nincsenek ebben egyedül – Kelet- és Közép-Európában az agrártüntetések elsősorban az ukrán határon zajlottak, mivel a blokk legtöbb termelője egyetért: a keleti olcsó importtermékek aláássák őket. Az ANVOL baromfihúslobbi pedig rendszeresen elítéli az Ukrajnából érkező, „a tisztességtelen versenyt erősítő termékeket”.
Az MHP szerint azonban ezek a vádak hazugságok, és egy dezinfomrációs kampány részét képezik, amelyet európai vetélytársai, valamint a nyugati országok kormányai szerveztek meg.
Az uniós adatok szerint az ukrán baromfihús behozatala az EU-ba 2022 és 2023 között 47 százalékkal nőtt. Emiatt február elején, amikor a mezőgazdasági tiltakozások tetőztek, az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az ukrán cukor, baromfi és tojás behozatalát is az elmúlt két év szintjére fixálják.
Az MHP szerint azonban nem az ukrán behozatal veszélyezteti a nyugati gazdákat, hanem a Latin-Amerikából érkező termékek, amelyek importja az EU–Mercosur-egyezmény aláírásának közeledtével jelentősen megnőtt. Ebben van valami igazság: Brazília idén megelőzte Ukrajnát,és az EU legnagyobb baromfiexportőre lett.
Tiltakozó lengyel gazdák eltorlaszolták az összes lengyel–ukrán határátkelőt