A világ nagy része továbbra is szolidáris Ukrajnával, a kommunikációs manipulációk ellenére különbséget tud tenni az agresszor és az áldozat között, de… Washingtonban és az európai fővárosokban egyre többen és egyre gyakrabban teszik fel a kérdést, hogyan akarja Ukrajna megnyerni ezt a háborút? A folyton változó geopolitikai környezetben van-e életszerű stratégia arra, miként kényszeríthető térdre a világ legnagyobb atomhatalma?
Talán eljött az ideje annak, hogy belássuk, katonai úton Ukrajna nem lesz képes legyőzni Oroszországot és visszaszerezni a 2014 óta elfoglalt területeit. Emiatt ideje lenne a kompromisszumkeresésnek, még akkor is, ha az vélhetően rosszabb feltételeken alapulna, mint arra az isztambuli tárgyalások idején lehetőség volt.
Ukrajna előtt két út kínálkozik: a végsőkig folytatni a küzdelmet, vagy a minszki egyezményeknél és az isztambuli dugába dőlt megegyezésnél is rosszabb békét kötni. Újabb minszki paktum nem lesz, egyértelműsítette többször is Volodimir Zelenszkij. Az ukrán államfő attól a deklarált politikai-katonai céltól sem tágít, hogy országának vissza kell kapnia a Krímet és a Donbászt. Ebben az esetben viszont azt várnánk az államfőtől, magyarázza már el a népnek, mit is jelent pontosan, hogy a végső győzelemig harcolunk?…
A fentebb megfogalmazott gondolatsor nem az enyém. Bevallom, ismerve a kollaborációról szóló törvényben foglaltakat, hadiállapot idején a médiára vonatkozó nagyon szigorú megkötéseket, én egészen bizonyosan nem mernék ilyen határozott és kijózanító véleményt papírra vetni. Megtette ezt azonban Vadim Karaszjev. Az egyik legismertebb és legjegyzettebb ukrán politológus ki merte mondani azt, ami sokakat foglalkoztat, de legfeljebb csak zárt ajtók mögött, egymás közt vitatnak meg.
Kollégákkal, barátokkal, rokonokkal, háborút megjárt ismerősökkel beszélgetve mind többen panaszkodnak arra, hogy a hatalom nem mondja el nekünk az igazat. Miközben az oroszok már a „spájzban” voltak, bennünket azzal etettek, hogy ne törődjünk a vészjósló hírekkel, nyugodtan tervezgessük csak a hétvégi kirándulásainkat és sasliksütéseinket. Csak utólag tudtuk meg, azért volt ez az ámítás, hogy ne ürüljön ki az ország.
És most is… Azt próbálják velünk elhitetni, hogy csupán 31 ezer halottja van az oroszok két éve tartó rombolásának és szörnyű pusztításának. Amennyiben a zsúfolásig telt katonatemetőkre pillantunk, számba vesszük a frontról érkező közvetlen SOS-jelzéseket, elgondolkodunk az egyre csak szigorodó mozgósítás ütemén, akkor valahogy nem ilyen kép rajzolódik elénk.
Nem lehet, hogy a hatalmas áldozatvállalásra ítélt ukrán társadalom végre megérdemelne egy kis őszinteséget?…
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
