Negyedszázada történt

Épp negyedszázada, hogy a maffiával vívott tűzharcban életét vesztette Mikola Babjak, az Ungvári Városi Rendőrkapitányság főnyomozója. Rá emlékezünk alábbi írásunkkal.

A múlt század kilencvenes éveinek első felét vidékünkön a szervezett bűnözés térhódítása jellemezte. Mindennaposak voltak a leszámolásos emberölések, a területek és szférák felosztása miatt egymásnak eső bandák közötti összetűzések. A rendőrség évekig csak tétlen szemlélője volt a véres eseményeknek. Az alvilági elemekkel szembeszállni merészkedők pedig könnyen úgy jártak, mint Babjak rendőr-őrnagy.

A megyeszékhely főnyomozója a szomszédos Ivano-Frankivszk megyéből származott. Egy kis hegyvidéki, huculok lakta faluban nőtt fel becsületes parasztszülők gyermekeként. Pedagógusnak tanult, de a sors úgy hozta, hogy rendőrnek állt. Szolgálni vidékünkre helyezték. Kollégái és a helybéliek hamar befogadták a nyíltszívű, becsületes fiatalembert, aki a rendőri testületnél is kamatoztatta pedagógusi képességeit. A megyeszékhelyen ugyanis a fiatalkori bűnözés elleni osztályon a megelőzési szektor vezetését bízták rá. Kedvelte a megtévedt, problémás gyerekekkel való foglalkozást.

Ma nem egy felnőtt gondolhat rá hálával, mert neki köszönheti, hogy becsületes emberré vált.

Időközben levelező tagozaton befejezte a kijevi belügyi akadémiát. Ezt követően előléptették a bűnügyi nyomozói osztály helyettes egységparancsnokává. Végigjárva a ranglétrát kinevezték az osztály élére. Ám itt nem tölthetett el sok időt, mert egy bandita megölte.

Húsz óra tájban történt – emlékszik a tragikus eseményekre Volodimir Tancsinec, aki akkor a városi kapitányság ügyeletén teljesített éjszakai szolgálatot. – Egy telefonáló jelentette, rablótámadás van folyamatban a város Radvánc kerületében. Az éppen hazafelé készülődő Mikola ott állt mellettem.

Már letette a szolgálatot, de tudta, minden egység terepen van, nincs kit az esethez küldeni. Gondolkodás nélkül átvette a szolgálati Makarovot és egy fiatal kollégával indult a bűnözők elfogására…

Utólag sokan kérdezték tőlem, miért nem küldtem valaki mást, miért a parancsnok ment Radváncra? Csak azt mondhattam és mondom ma is: ő ilyen ember volt, nem várt másokra, amikor tenni kellett. És általában a legveszélyesebb feladatokra vállalkozott,

soha nem irányította volna beosztottjait a banditák golyói elé.

Amikor a főnyomozó és ifjú kollégája a megadott helyszínre ért, egy alakot pillantott meg, aki késpengét szorított egy másik torkához. Amikor rákiáltott, hogy dobja el a kést, az illető sarkon fordult és futni kezdett a vasút irányába. Az őrnagy üldözőbe vette. Már a sínek között rohantak, amikor leadott pár figyelmeztető lövést. Ekkor egy másik irányból is lövések dördültek. A menekülő bandita bűntársa nyitott tüzet. Ő egy kavicshalom mögött rejtőzködött és orvul támadt Babjakra.

A közelből jöttek a lövések. Két golyó fúródott Mikola lábába. Mint akit elkaszáltak, a földre zuhant. Nem törődve a fájdalommal, kissé feltápászkodott és viszonozta a tüzet. Tulajdonképp vaktában lőtt, mert nem láthatta a támadóját, aki újból és újból meghúzta a ravaszt.

Az egyik lövedék az arcán találta el az őrnagyot, a másik a nyakába fúródott és átszakította az ütőeret.

Az ifjú kolléga hozzáérve látta, hogy sugárban ömlik a tiszt nyakából a vér. A maffiózók elmenekültek, a rendőr rádión mentőt és erősítést kért, s közben próbálta elállítani a vérzést…

A mozgósított rendőri egységek nem sokkal később elfogták a tetteseket. Két katona volt, akik a közeli laktanyából szöktek ki, hogy fegyverrel felszerelkezve védelmi pénzt követeljenek egy helyi vállalkozótól. Ám erről Mikola Babják már nem tudhatott, mert útban a kórház felé a mentőautóban meghalt.

– Azon a borzalmas estén mi már értesültünk a tragédiáról, és éppen azon tanakodtunk, ki és miként mondja el Magdolnának, Mikola feleségének, hogy mi történt, amikor megcsörrent a telefon.

Magdolna volt az, aki aggodalmas hangon kérdezte, hol van a férje, miért nem ment még haza. Ő és a kisfiuk nagyon várják.

Végtelennek tűnő másodpercekig hallgattam a döbbenettől, és csak annyit tudtam kinyögni: kiszálláson van… – mesélte Volodimir Tancsinec.

Kijovics Katalin
nyugalmazott rendőr-százados