Lelkiismeretes, kiegyensúlyozott, megfontolt. Nem szeret szerepelni, inkább a háttérben teszi a dolgát. Elhivatott, nagy szenvedéllyel mesél munkájáról. Nehezére esik nemet mondani, ajtaja mindig nyitva áll a páciensei előtt. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Nemesh Edina ungvári fogorvos.
Varga Brigitta
– Miért éppen a fogorvosi szak?
– Már kiskoromban, négyévesen elhatároztam, hogy fogorvos leszek. Nagymamám és anyukám elmondása szerint magabiztos kislány voltam, és ők mindvégig támogattak is ebben.
– Nem volt könnyű a kezdet.
– A tanórák után édesanyám szinte mindennap különórákra hordott Ungvárra, hogy jól teljesítsek az érettségin. Nagyon sokat készültem, alig akadt szabadidőm. Debrecenbe jelentkeztem, mivel akkoriban Ungváron még nem lehetett fogorvosnak tanulni. Emlékezetes pillanat számomra, mikor a magyarországi felvételi vizsgák után egy hónappal nagymamám egy újsággal a kezében szaladt felém és boldogan mesélte, hogy látott egy hirdetést, miszerint Ungváron már azon az éven megnyílik a fogorvosi szak. Leírhatatlanul boldog voltam, hogy nem kell messzire mennem, nem kell távol lennem a családomtól, hanem itthon is megszerezhetem a kívánt tudást. Bár Debrecenbe is felvettek, én inkább itthon maradtam. Mivel magyar nyelven fejeztem az iskolát, eleinte adódtak nehézségeim az ukrán nyelvvel. Az első két évben sok álmatlan éjszakám volt és megviselt az, hogy a nyelvi nehézségek miatt nem kaptam túl jó jegyeket, míg korábban mindig kitűnő tanuló voltam, de egy pillanatra sem hátráltam meg, kitartottam az elhatározásom mellett. Nem volt könnyű, de ma már büszkén tekintek vissza arra az időszakra, hogy sikerült mindezt véghez vinnem.
– Hol kezdte a pályafutását?
– Már egyetemista koromban munkába álltam, először nővérként dolgoztam egy fogorvosi rendelőben. Ott többször is előfordult, hogy az új pácienseket rám bízták, pedig még diplomám sem volt, mégis bíztak bennem, a tudásomban. Később egy ungvári szakember mellett dolgoztam segédfogorvosként.
– Időközben saját klinikát nyitott.
– 2017-ben nyitottam meg a saját fogorvosi rendelőmet, azóta csak itt tevékenykedem. Édesanyaként fontos a számomra, hogy a gyermekeimmel is megfelelő időt tudja tölteni. Ezért igyekszem csupán fél napot dolgozni, de ez persze nem mindig jön össze. Átlagosan naponta 7-8 embert tudok fogadni.
– Nehezen mond nemet.
– Igyekszem a betegeim kedvében járni és rászolgálni a bizalmukra. Vannak sürgős esetek, például amikor valakinek kidagad a foga, olyankor soron kívül fogadom a pácienst. Volt már rá példa, hogy vasárnap délelőtt, míg otthon főtt a húsleves, nekem be kellett jönnöm a klinikára egy beteghez. Nehéz nemet mondani azoknak, akik hosszú évek óta hűségesek hozzám és elköteleződtek mellettem.
– A legtöbb ember fél a fogorvosoktól, ön ezt hogyan kezeli?
– Gyakran szembesülök ilyen esetekkel. Sokan feszültek, majd, amikor elkezdünk beszélgetni, és sikerül elterelnem a betegek figyelmét, ők maguk mondják nekem büszkén, hogy elillant a félelmük és bátran viselik a kezelést.
– Gyerekeket és felnőtteket egyaránt vállal.
– A gyerekek sokkal félénkebbek. Van olyan, hogy első alkalommal csak beszélgetünk, hogy a gyermek megismerje, megszokja a környezetet és bennem is megbízzon, majd csak a 2. vagy 3. alkalomkor kezdjük el a kezelést. Érdekes azonban, hogy amikor magyar gyerekeket hoznak hozzám és a kicsik meghallják, hogy az anyanyelvükön szólok hozzájuk, azonnal megnyugodnak, mert tudják, hogy megértem őket és elmondhatják nekem, mi az, ami fáj.
– Meséljen a családjáról.
– A férjem, Szergejt 14 évvel ezelőtt ismertem meg. Ránk igaz a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Szerintem, ha egyformák lennénk, akkor a kapcsolatunk hosszú távon ellaposodna, unalmassá válna. Ő igazi energiabomba, aktív, mindig pörög, míg én higgadtabb természetű vagyok, olyan ember, aki mindent százszor átgondol. Talán épp ezért vagyunk jó páros. Két gyermekünk született: Szonja (4 éves) és Názár (10 éves).
– Valamelyikük érdeklődik az Ön szakmája iránt?
– A kisfiam. Őt most minden érdekli, amivel én foglalkozom. Mikor bejön velem a klinikára, akkor mindent alaposan szemügyre vesz, tanulmányoz. Názár minden tejfogát maga húzza ki. Nem engedi senki másnak. Édesanyám szerint én is pont ilyen voltam gyerekként. Mondta már, hogy ő is fogorvos szeretne lenni. Én ebben csak támogatni tudom.
– Könnyen kiismeri az embereket?
– Egy fogadás alatt nem jut elegendő idő arra, hogy tüzetesen megismerkedjem a páciensekkel. Ám úgy érzem, mindenkivel sikerül elsőre megtalálnom a közös hangot.
– A klinika falán 11 oklevél van kifüggesztve és ez korántsem az összes… Csillapíthatatlan a tudásvágya.
– Nagy hangsúlyt fektetek az önfejlesztésre. Több konferencián és továbbképzésen voltam már országszerte. Gyakran megfordultam Lembergben és Kijevben. A háború miatt az utóbbi két évben nem szívesen megyek az ország belső területeire. Külföldre azonban jelenleg is örömmel utazom kurzusokra.
– Hogyan kezeli a váratlan helyzeteket?
– A szakmám során napi szinten szembesülök váratlan helyzetekkel és azokat a több éves tapasztalatomnak és a kiváló korábbi mentoraimnak köszönhetően nagyon könnyen megtanultam kezelni, ott többnyire ismert az ok okozati összefüggés, tudom mit hogyan tudok elkerülni, megelőzni vagy helyrehozni. Viszont, amennyiben a váratlan helyzet bármilyen módon a gyermekeimmel kapcsolatos, akkor kizökkent és kicsit megrettenek. A gyermekeim miatt nagyobb a féltés, az aggodalom bennem, de szerintem ez természetes.
– Mivel tölti a szabadidejét?
– A családdal kirándulni, halászni vagy piknikezni megyünk. Emellett angolul tanulok.
– Türelmes?
– Végtelenül. Nehéz kihozni a sodromból.
– Mivel lehet mégis felbosszantani?
– Nemtörődömséggel. Mikor valaki beállít hozzám és azt mondja, hogy húzzam ki a fogát, mert neki nincs ideje arra, hogy kikezelje. Márpedig 2-3 alkalom alatt megmenthető lenne az a fog. Nekem nincs szívem egy olyan fogat kihúzni, amit még ki lehet kezelni. Az ilyen eseteket nem szívesen vállalom, inkább továbbítom a sebész kollégámnak.
– Érzékeny?
– Nagyon, mindent a szívemre veszek. Emiatt nehezen viselem a kritikát.
– Hogyan lehet kiengesztelni?
– Őszinte megbánással és bocsánatkéréssel.
– Könnyen hoz döntéseket?
– Alaposan átgondolom, sokáig mérlegelem a dolgokat.
– Van olyan dolog, amit még szívesen kipróbálna?
– Szeretnék táncolni és énekelni. Gyerekként jártam az Ivaskovics Jóska bácsi által vezetett kisgejőci zeneiskolába, akkoriban több énekversenyen is megméretettem magam. Nem is gondoltam volna, hogy ez nekem egyszer hiányozni fog. A kislányomnak picibaba korától énekelek népdalokat, melyeket mára már ő is megtanult és velem együtt dúdolja.
– Ha tehetné, hová utazna a legszívesebben?
– Gyermekkori vágyam, hogy egyszer eljussak Amerikába.
