Ábrány Krisztián: „…mindenkinek a papja vagyok…”

Közvetlen, barátságos, tisztelettudó. Már egészen kis korában eldöntötte, hogy pap lesz. Álma valóra vált, amiért hálás Istennek. Családját, gyermekeit rajongásig szereti, a rá bízott feladatait elhivatottan végzi. Szabad idejében szívesen olvas, de a leginkább családja, barátai körében tud kikapcsolódni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának mai vendége Ábrány Krisztián csepei görögkatolikus pap, mentálhigiénés szakember.

Hegedűs Csilla

– Hol és hogy telt a gyermekkora? Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre?
– Tiszacsomán születtem, a gyermekkoromat a tőlem négy évvel idősebb bátyám határozta meg, akivel elég sok csínytevést követtünk el. A falu egyik kis utcájának utolsó házában nevelkedtünk, ahol nagy volt a nyugalom, a csend. Tőlünk nem messze volt egy kis kanális, oda jártunk halászni. De persze a rosszalkodások sem maradhattak el, nyáron például cseresznyét mentünk „lopni”. No, most nem arra az igazi lopásra kell gondolni, mert tudta a szomszéd, hogy megyünk, inkább csak nem vett rólunk tudomást, hadd örüljön a „pulya”. Mi meg persze, örültünk, a lényeg, hogy benne volt az izgalom.

– Hogyan teltek a tanulóévek?
– Az általános iskolát Tiszacsomán fejeztem be, aztán négy évig a Hajdúdorogi Görögkatolikus Gimnáziumban tanultam, majd egy éven át Vácott, ezt követően hat évig a Nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola teológia karán.

– Mikor fogalmazódott meg önben, hogy a papi hivatást választja?
– Én már egészen kissrác koromban pap akartam lenni, annak ellenére, hogy a családban korábban senki nem volt az. Akkoriban persze még mindenki megmosolygott, rám hagyták a dolgot, de én kitartottam, és immár 16 éve szolgálok lelkészként.

– Hol kezdte a pályát?
– 2008-ban szenteltek pappá, az ungvári járási Sislóc volt az első szolgálati helyem, ahol hét évet töltöttem.

– Jelenleg a csepei görögkatolikus közösség lelkésze.
– 2015-től szolgálok Csepén, Szőlősgyulán és Ugocsacsomán.

– Eddig több közösségbe kellett beilleszkednie. Könnyen alkalmazkodik?
– Beilleszkedni egy idegen közösségbe soha nem egyszerű, de hála Istennek nekem sikerült, mindenütt nagy szeretettel fogadtak a hívek. Amikor fiatal pap voltam, nem igazán beszéltem ukránul, és úgy lettem Sislócon „ruszin pap”, hogy ez a nyelvvel igencsak hadilábon álltam. De a hívek nagyon elfogadóak voltak, szerettek. Eltelt legalább 2-3 év, amikor már nem lapról olvastam a prédikációt. Csepe nagyobb község, itt egy kicsit több időbe telt, amíg mindenkivel megismerkedtem.

– Az új helyeken születtek barátságok?
– Persze. A korunkbeliekkel szívesen összejárunk, van, hogy megeszünk egy pizzát, szalonnát sütünk, vagy csak egy kávéra futunk össze, a lényeg az, hogy minőségi időt töltsünk együtt, jól érezzük magunkat.

– Mondana néhány szót a családjáról?
– 2008-ban házasodtam meg. A feleségem is tiszacsomai, a másik utcában lakott, tehát gyerekkorunk óta ismerjük egymást, nem gondoltam volna, hogy ő lesz a feleségem. Később bontakozódott ki a szerelem Gabriella és közöttem. Házasságunkból három gyermek született. A nagyfiunk, Krisztián 14 éves, ő a Nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban tanul, Zsófia 11 éves, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum diákja, Adél a legkisebb gyermekünk, négyéves és boldog óvodás.

– Szoktak apa-gyermeke programokat tartani?
– Hát persze. Adéllal együtt rajzolunk, festünk, vannak szerepjátékok, ahol én vagyok a kalóz, ő meg a hercegnő. Zsófiával dámajátékozni szeretünk, Krisztiánnal pedig sakkozni.

– Ha jól tudom, a lelkészi hivatás mellett mentálhigiénés szakemberként is tevékenykedik.
– 2013-2015 között a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés lelkigondozó levelező szakán tanultam, mert úgy vettem észre, hogy szükségem van rá, főleg a gyóntatáshoz. Sokszor fordultak, fordulnak hozzám különböző problémákkal az emberek, és azzal, hogy befejeztem a kurzust, sokkal hatékonyabban tudok nekik segíteni.

– Mentálhigiénés szakemberként jó emberismerőnek tartja magát?
– Alapvetően igen, persze fontos a nyitottság. Néhány évvel ezelőtt volt egy meghatározó élményem. Éppen lelki gyakorlatot tartottam, amikor iszonyú unottan nézett rám egy néni. Elgondolkodtam, csak nem mondok olyan butaságokat…, amikor észrevettem, hogy elkezdett sírni. Ezt elraktároztam magamban. Rájöttem, egy dolog, ami kifelé látszik és más, ami belül zajlik egy emberben. Igyekszem nem beskatulyázni az embereket. Vélhetően nem mindenki lesz a legjobb barátom, de mindenkinek a papja vagyok, igyekszek mindenkivel toleráns és kedves lenni.

– Megbízik az emberekben?
– Igen, talán sokszor még naiv is vagyok.

– A papi hivatásba belefér a halogatás?
– Sajnos előfordul, hogy halogatok dolgokat. Amikor például készülök egy lelki gyakorlatra, megesik, hogy az utolsó este állítom össze a kétnapos anyagot.

– Hogy áll a pontossággal?
– Azt mondanám, hogy a fejlődés útjára léptem. Azonban még mindig előfordul, hogy elkésem.

– Türelem?
– Nagyon türelmesnek tartom magam. Nem vagyok hirtelen természetű, nehéz felbosszantani. Akik közelebbről ismernek, azok tudják, hogy „Krisztián egy igen türelmes ember.”

– Nincs is olyan emberi tulajdonság, amit nem tud elviselni, tolerálni?
– De van. Ha valaki beképzelt, gőgös, az kicsit idegesít, az ilyen embereket nehezebben viselem el. Ortutay Elemér teológus két éven keresztül tanított, készített engem a hivatásomra, és neki sok megszívlelendő aranymondata volt. Az egyik, ami mind a mai napig bennem maradt, így szól: a teli kalász meghajtja a fejét, az üreset pedig lóbálja a szél. Ez akkor szokott eszembe jutni, amikor pökhendi, egyéneket látok. Ezeket az embereket tudni kell kezelni, bár tény, hogy órákig nemigen cseverészek velük, nem fogadom őket a barátommá.

– Szokott aggódni?
– Ritkán. Semmit nem reagálok túl, hiszen bizonyos, hogy a dolgok többnyire kialakulnak.

– És ha felhők gyűlnek a feje fölé, mit tesz? Hogyan lehet jobb kedvre deríteni?
– Három dolog van, ami egyértelműen felvidít. Az egyik a kislányom, Adél. Mind a három gyermekemet egyformán szeretem, de a legkisebb tudja a leggyorsabban elfeledtetni velem a problémákat. A második az imádság, a csend, és természetesen a feleségem. Ő az, aki egy jó kávé mellett kellemesen elbeszélgetve meg tud nyugtatni.

– Van hobbija?
– Régebben szerettem a focit, de az utóbbi években ellustultam. Mostanában maradt az olvasás, és néha a zenehallgatás.

– Gondolom, adnak maguknak egy kis pihenőt. Ha igen, azt hol töltik idén nyáron?
– Mint ahogy mindenkinek, nekünk, papoknak is egy évben egy hónap szabadság jár. Amióta lelkész vagyok, még egyszer sem sikerült egy hónapig szabadságolni magam. Talán egy hétre szoktunk elmenni valahová kicsit pihenni, kikapcsolódni. Idén nyáron viszont másképp lesz, két utat is szervezünk. Egy zarándoklatot Rómába és egyet Riminibe. Ezek nem családos utak, egy busznyi ismerőssel, baráttal utazunk, de meggyőződésem, hogy én és a családom is jól érezzük majd magunkat a csodálatos olasz városokban.

Kedvencek:
étel: húsos derelye
ital: barna sör
állat: medve
zene: hangulatfüggő
növény: orgona
gyümölcs: dinnye
évszak: nyár
napszak: délután
könyv: Gárdony Géza, Fekete István könyvei
szín: kék
erényének tartott tulajdonsága: türelmes
negatív vonása: akaratos