Közvetlen, barátságos, ám egyúttal határozott és kitartó. Fiatal kora ellenére talpraesetten végzi a rá bízott feladatokat, mindeközben maximálisan helyt áll anyaként és felségként is. Szabad idejében a legszívesebben a konyhában és a kertben tevékenykedik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Veres Csilla, a Badalói Gvadányi József Gimnázium igazgatója.
Hegedűs Csilla
– Milyen érzésekkel emlékszik vissza a gyermekkorára?
– Badalóban születtem, a páromat is a szülőfalumban találtam meg, mindmáig itt élünk, immár családként. Nagyon szívesen emlékszem vissza a gyermekkoromra, van egy húgom, akivel remekül kijöttünk. Mindketten a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum kollégista növendékei voltunk, tehát az egész hetünket az iskolában töltöttük, éppen ezért nagyon vártuk a hétvégéket, amikor az otthoni huncutságok sorra követték egymást. Ő már Magyarországon él, de a kapcsolatunk nem változott, ugyanolyan jó testvérek vagyunk, mint korábban.
– Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy a pedagógusi pályát választja?
– A Bethlenben Váradi Natália volt az osztályfőnököm, aki angol szakos volt. Mivel nagyon szerettem az angolt, különórákra is jártam, többek között Híres Emőkéhez. Már akkor tudtam, hogy én is angoltanár szeretnék lenni. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára abban az időben csak szakpárokra lehetett felvételizni, így az angol mellé a magyart választottam, mert a magyar tanárom, Riskó Márta nemcsak megszerettette velem a magyar nyelvet és irodalmat, de általa felfedezhettem az olvasás szépségeit és mélységeit. 2010-ben szereztem diplomát, de a főiskola akkor nem rendelkezett akkreditációval, ezért a tanulmányaimat az Ungvári Nemzeti Egyetem angol szakán folytattam, ahol magiszteri angol diplomát kaptam. Két évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy befejezem a magyar szakot is, így pár héttel ezelőtt kitüntetéses magiszteri diplomát vehettem át a Rákóczi-főiskolán.
– Fiatal szakemberként hol kezdett el tanítani?
– 2010-ben, amikor a főiskola BA/BSc angol-magyar szakát befejeztem, még nem volt tanárhiány, szó szerint küzdöttünk a helyekért. Az egyik osztálytársam szülési szabadságra ment a derceni középiskolából, így én ott kezdhettem el dolgozni, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen nap, mint nap Badalóból Dercenbe kellett utaznom. Hála Istennek csak egy fél évig tartott ez az állapot, ugyanis Badalóban üresedés lett, így a szülőfalumban dolgozhattam tovább angol szakos pedagógusként. Később nyolc hónapot töltöttem Angliában a férjemmel együtt, de mivel egyikünknek sem kedvezett az ottani klíma és egyéb dolgok, ezért úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk. Egy ideig a Tiszacsomai Középiskolában tanítottam, ahonnan szülési szabadságra mentem, majd ismét a helyi iskolába sodort az élet, ahol már igazgatóként folytathattam pályafutásomat.
– Mióta áll a tanintézmény élén? Hogyan élte meg a kinevezést, hiszen fiatalon került felelősségteljes, vezető állásba.
– 2016-ban, harmincévesen neveztek ki, az akkori igazgató és helyettese úgy vélte, hogy én lennék a legmegfelelőbb erre a pozícióra. Őszintén megmondom, nekem eszembe sem jutott, hogy igazgató váljék belőlem. Nem volt könnyű, és sajnos azt tapasztalom, minden tanév egyre csak nehezebb. De hála Istennek egy igazán összetartó, jó csapat a mienk, a kollégákkal nagyon jó a kapcsolat, támogatnak és elismernek. Velük együtt eddig még a legnehezebb problémákból is sikerült kilábalni, és remélem, hogy ez így is marad.
– Szokott halogatni?
– Igyekszem mindent időben elvégezni, de sokszor közbejön valami, például egy hirtelen gyűlés vagy konferencia, és akkor megtörténhet a halasztás, de azt mihamarabb pótolom. Egyébként nem nagyon jellemző rám a halogatás.
– Hogy áll a pontossággal?
– Nem az erősségem, de igyekszem mindenhová időben odaérni, talán az 5-10 perc késést megengedem magamnak.
– Említette, hogy élete szerelmét is a szülőfalujában találta meg.
– 2011-ben házasodtunk össze. A férjem borász, méhész, és nagyon jól érzi magát ebben a szerepkörben. 2014-ben született meg a kisfiunk, Áron, aki szófogadó gyerek, külsőleg apja fia, de a természete olyan, mint az enyém. Decemberben tölti be tizedik életévét, most kezdte a negyedik osztályt, és nagyon szereti a focit, akárcsak az édesapja.
– Kettőjük közül ki az aggódóbb szülő?
– Valamilyen szinten mindketten azok vagyunk, de talán én vagyok a kevésbé aggódó, ugyanis a suliban hosszú évek óta foglalkozom gyerekekkel, tanítom őket és látom, hogy nem kell azonnal bepánikolni, ha például egy kisebb baleset történik.
– Hogy áll a türelemmel?
– Csakúgy mint én, az igazgató-helyettes is angol szakos, és az elosztás szerint ő tanítja a kicsiket, én pedig a nagyokat. Szerintem a nagyokkal könnyebb, kevesebbet kell magyarázni, hamarabb megértik, felfogják a dolgokat, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem hoznak ki a sodromból. De biztos vagyok abban, hogy ez minden iskolában és minden pedagógussal előfordul, amit tudni kell kezelni.
– „Hazaviszi” az iskolai problémákat?
– Igyekszem nem „hazavinni”, de sokszor történnek olyan események, amiket nem tudok az iskolában hagyni, és a saját magam megnyugtatása érdekében elmondom a férjemnek, mi történt. Megesett már, hogy több napba telt, hogy egy-egy kellemetlen dolgon túltegyem magam. Ezért esik jól, ha kibeszélem magamból.
– Nyilvánvaló, hogy a problémák ember-ember közti konfliktusból adódnak. Ön jó emberismerőnek tartja magát?
– Úgy gondolom az vagyok. Rengeteg ismerősöm, barátom van, és azt hiszem, elég jól átlátok az embereken. Ugyanakkor könnyen megbízom mindenkiben, amit egyfajta rossz tulajdonságomnak is tartok, mert a közvetlenségemmel, bizalmammal sebezhetőbbé válok.
– Érte már csalódás emiatt?
– Szerintem csalódás mindenkit ér, mert mindenkinek van az életében olyan ember, akiben feltétlenül megbízik, aztán kiderül, hogy nem kellett volna. Szerencsére nekem olyan barátaim vannak, akikhez sok éves kapcsolat köt már, ez pedig óriási áldás az ember életében.
– Van, amitől fél?
– Általában pozitív gondolkodású ember vagyok, hiszek abban, hogy Isten mindent elrendez. Ami a banális félelmet illeti, az nem más, mint a magasság és a bezártság.
– Mit tesz, ha felhők gyűlnek a feje fölé? Hogyan, miképpen lehet felvidítani?
– Az egyenes, őszinte beszédet szeretem. Kicsit lobbanékony vagyok, ezért ha felbosszantanak, gyorsan reagálok, talán még meg is sértek valakit, de a haragom amilyen hamar jött, olyan hamar el is múlik, és folytatom tovább a munkát.
– Hobbi?
– Nagyon szeretek a konyhában sürögni-forogni, sütni-főzni, új dolgokat kipróbálni. A kerti munka is kikapcsol, hiszen csend van, ez pedig teljes mértékben feltölt, megnyugtat egy nehéz, zajos nap után.
– Hogy telt a nyara, és milyen gondolatokkal, érzésekkel vágott bele az új tanévbe?
– Idén nyáron sajnos nem tudtunk együtt messzebbre eljutni. A testvérem és családja Nyíregyházán lakik, a kisfiammal őket szoktuk gyakran meglátogatni, és Budapesten is eltölthettünk egy hetet. Azonban ebben a helyzetben minket az otthon, az együtt töltött szabadidő tesz boldoggá, hiszen a lényeg az, hogy együtt legyünk. Ami pedig a tanévkezdést illeti, minden kezdet nehéz, és hatványozottan igaz ez az utóbbi négyre, hiszen előbb jött a Covid, aztán a háború. Mi mindig pozitív érzelmekkel fogadjuk a következő tanévet, de az sajnos egyre nehezebb. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ne vonjuk meg magunktól a családdal töltött szabad időt, hiszen mindenki megérdemli a pihenést, a feltöltődést, hogy újult erővel, új tervekkel, célokkal tudjunk belekezdeni a tanévbe. Abban bízom, hogy egyszer minden jóra fordul.
Kedvencek: étel: levesek ital: sima víz állat: kutya zene: mindenevő növény: leander gyümölcs: szőlő, narancs évszak: nyár napszak: este könyv: A kis herceg szín: pasztell színek erényének tartott tulajdonsága: megbízható negatív vonása: lobbanékony
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
