Már több mint egymillióan éltek az állami pénzvisszatérítés lehetőségével

A Nemzeti Cashback program második hónapja során az ukrán állampolgárok háromszor annyi összeget halmoztak fel, mint az első hónapban. A visszatérítéseket november végén több mint 1,22 millióan kapták meg összesen 119,2 millió hrivnya értékben – közölte a gazdasági minisztérium.

A résztvevők száma is jelentősen nőtt: míg szeptemberben 646 ezren kaptak visszatérítést, októberben ez a szám közel duplájára, 1,22 millióra emelkedett. Az átlagos cashback-összeg is nőtt, személyenként 57 hrivnyáról 97 hrivnyára.

A gazdasági minisztérium szerint a program különösen népszerű a 45 év alattiak körében, akik az igénylők 66 százalékát alkotják. A középkorúak aránya 23 százalék, míg a 60 év felettiek a résztvevők több mint 10 százalékát képviselik.

A leggyakrabban vásárolt termékek közé a kenyér és péksütemények, a tejtermékek, az üdítőitalok, a hús, illetve a háztartási és kozmetikai termékek tartoznak.

„Az októberi vásárlások után járó összegek kifizetése időben megtörtént, és a pénz már elérhető a kedvezményezettek számára” – közölte Julija Szviridenko gazdasági miniszter. A program célja, hogy az ukrán gyártású termékeket elsődleges választássá tegye a vásárlók számára.

Fontos megjegyezni, hogy a Nemzeti Cashback bankkártyákról készpénz nem vehető fel. Az összeg felhasználható különféle szolgáltatások – például közüzemi, egészségügyi vagy közlekedési díjak – kifizetésére, vagy akár adományozható az Ukrán Fegyveres Erők javára.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó