Beregi Veronika: Számomra a tanítás nemcsak munka, hanem életforma │KISZó-interjú

Interjú a „legkedvencebb” tanárnővel.

Az oktatás világa sokszor a hétköznapok és a csendes elismerések színtere. Azonban akadnak pillanatok, amikor a pedagógusok munkája reflektorfénybe kerül. Ilyen alkalom a Kedvenc kárpátaljai tanárom szavazás is. A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány (KFMA) immáron tizenkettedik alkalommal ismerte el kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási-nevelési intézmények pedagógusainak munkáját. Az idei évben közel 100 tanárt jelöltek a verseny keretében, összesen 1750 szavazat érkezett. Az egyik győztes Beregi Veronika lett. A Verbőci Középiskola és a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum angoltanára ezt az elismerést a tanítási stílusával, elhivatottságával és a diákjai iránti odaadásával vívta ki.

Az idén úgy alakult, hogy mindhárom kategóriában Verbőcön működő oktatási-nevelési intézmények pedagógusai kapták az elismerést. Háromrészes cikksorozatunkban az ő munkásságukat mutatjuk be. A Zelik Évával készült interjút ITT olvashatják.

Simon Rita

– Mikor döntötte el, hogy tanár lesz, és miért éppen az angol nyelvet választotta?

– Már ötödik osztályos koromban tudtam, hogy angoltanár szeretnék lenni. Az akkori tanárom, Gyalai Erika, nagy hatással volt rám. Az óráinak légköre, a tanítási stílusa és az angol nyelv szépsége mind hozzájárultak ahhoz, hogy eldöntsem, ez az én utam. Később különórákra is jártam hozzá, ezért pedig a szüleimnek vagyok rendkívül hálás, mert támogatták az elhatározásomat. A kilencvenes években még ez nem volt annyira egyértelmű, mint most. Apukám minden héten elvitt Nagyszőlősre. Segítettek abban, hogy fejlődjek. A Salánki Középiskolát befejezve egy évet szakközépiskolában tanultam, ami segített abban, hogy megerősítsem az ukrán nyelvtudásom. Aztán felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetemre. A tanulmányaim alatt férjhez mentem, és meg is született a nagylányom. Diplomaszerzés után egy évig szervezőpedagógus voltam Tiszakeresztúrban, aztán miután megüresedett egy állás, munkába álltam Verbőcön.

Már húsz éve itt tanítok. A Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban pedig lassan 9 éve tanítok angolt.

– Milyen módszereket alkalmaz?

– Mindig próbálok aktuális, a gyerekek számára is érdekes témákat behozni. Szeretem játékosan tanítani a nyelvtant, például zenéket és videókat használok, mert ezekkel jobban megjegyzik az anyagot. Az angol nyelvű kultúra megismertetése is fontos számomra, mert így jobban átélik a nyelvet, és motiváltabbak lesznek. Számomra a tanítás nemcsak munka, hanem életforma. Minden nap tanulok valami újat a gyerekektől, és látni a fejlődésüket óriási motiváció számomra is.

– Hogyan látja a mai gyerekek lehetőségeit az angoltanulás terén?

– Sokkal több lehetőségük van, mint nekünk annak idején. Az internet, a filmek, felirattal, a zene és még a sokak által démonizált videójátékok is segítenek. Nincs semmi gond a játékokkal, ha megfelelően és mértékkel használják a gyerekek. A hangsúly a megfelelő és a mérték szón van. Tehát fontos, hogy legyen egy mentor, aki irányt mutat és segít a rengeteg információ között eligazodni.

Úgy gondolom, én ezt a szerepet töltöm be tanárként. Irányítgatom, nevelgetem őket, segítek eligazodni a rengeteg információhalmazban.

Hiszen ez még sokszor számomra is kihívást jelent. Jóval könnyebb dolgunk van oktatóként abból a szempontból, hogy szinte végtelen az angol nyelvű tartalmak tárháza, minden elérhető már az interneten, de például számomra is nehéz sokszor a felkészülés, hogy a sok információból kiválogassam a hiteleseket és a hasznosakat. De ezt élvezem. Szeretek tanulni, még akár a diákjaimtól is, hiszen ők jobban ismerik már ezt a mai szleng nyelvet.

– Kipróbálna más szakmát?

– Nem mondom, hogy korábban nem voltak olyan elképzeléseim, hogy valami mást is ki kellene próbálni, de mostanra már nincsenek.

Úgy érzem, jó helyen vagyok, szeretem azt, amit csinálok.

Már sok mindent elértem tanárként, de ha most letenném a lantot, valószínűleg unatkoznék. Nemcsak magam miatt vagyok maximalista, hanem a gyerekek miatt is, mert látom, hogy mennyire örülnek egy-egy sikernek, hogyan fejlődnek, hogyan bontakoznak ki, ha a legjobb tudásom szerint tanítom őket. Amíg még van rám szükség, addig örömmel tanítok.

– Milyen eredményekre a legbüszkébb eddigi pályafutása során?

– Sok kiemelkedő eredményre büszke vagyok, amit a diákokkal elértünk, számos tanítványom szerzett nyelvvizsgát, versenyeken, tantárgyi vetélkedőkön szerepelünk jó eredménnyel.

De talán az egyik legnagyobb siker, amikor egy diákomból országos, majd európai szintű versenyző vált.

A HIPPO angol versenyen Ukrajnát képviselte, egészen az európai fordulóig jutott, Olaszországban versenyzett, ami hatalmas elismerés mind neki, mind nekem.

– Két lánya van, nekik hogy megy az angol?

– A nagyobbik lányom, aki már elmúlt 18 éves, az egyetemen angolt is tanul, az ungvári egyetem magyar karán, fordítói szakon. Emellett nemzetközi gazdálkodást hallgat. Nagyon jól elsajátította a nyelvet, gyerekkorában sokat foglalkoztam vele. Már a 11. osztály elején letette a nyelvvizsgát. Könyveket olvas, filmeket néz angolul. A kicsi lányom 12 éves, vele sajnos már nem volt annyi időm külön is foglalkozni, de észrevétlenül magába szippantotta ő is az angol nyelvet. Tavaly részt vettünk egy programban, kijutottunk Varsóba, és az amerikai szponzor televíziós stábja felkérte, hogy adjon nekik interjút. Meghatódva csodálkoztam rá, hogy mennyire jól beszél ő is angolul és milyen ügyes. Nem tudjuk, hová sodorja őket a sors, de úgy érzem, most már bárhol megállnák a helyüket. Mi a férjemmel itthon szeretnénk maradni, itt tervezzük a jövőnket, de ki tudja, mit hoz majd az élet. Az egyik barátnőm viszont kitűnően megfogalmazta:

teljesen mindegy, hol van az ember, a lényeg, hogy jól érezze magát. Mi Feketepatakon érezzük jól magunkat, nekünk itt a helyünk.