Talabircsuk Okszána: „Az élet kiszámíthatatlan, de pont ettől izgalmas” │KISZó-portré

Sokoldalú, kitartó, maximalista. Kommunikatív, igyekszik megfontolt és toleráns lenni. Folyamatosan tanul és fejlődik. Töretlen kíváncsisága megmutatkozik szakmai és személyes életében is. Egyszerre alapos és figyelmes, miközben rendkívüli energiát fektet abba, hogy környezetének is segítsen jobbá válni. Nehezen viseli azonban az igazságtalanságot és a butaságot. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Talabircsuk Okszána, a filológiai tudományok kandidátusa, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet igazgatóhelyettese, a Magyar Filológiai Tanszék docense

Simon Rita

– Az ukrán szakon tanult, a magyar filológián állt munkába.

– Tiszaújlakon születtem, édesapám tud magyarul is, édesanyám ukrán, de mi a családban mindig is több nyelven beszéltünk, németül, magyarul, szlovákul is tudtak a felmenőim. 2005-ben felvételiztem az Ungvári Nemzeti Egyetem Filológiai Karának ukrán nyelv és irodalom szakára, közben három évig pszichológia szakon is tanultam. 2010-ben befejeztem a magiszteri képzést és rögtön felvételiztem is a doktorira (aspiráns képzés), levelező tagozaton, amit 2016-ban sikerült megvédeni Kijevben. De én ezzel párhuzamosan, már harmadik évfolyamos koromtól munkába álltam a Magyar Filológiai Tanszéken, főlaboránsként. 2015-től pedig a tanszék főelőadója vagyok. Nemrég pedig kineveztek az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóhelyettesének is. Emellett kutatásokat folytatok az irodalomtudomány területén, különös tekintettel a határon túl élő írók tevékenységét elemzem. Emellett fordítok. A jövőben szeretnék műfordítással is foglalkozni, magyarról ukránra. Továbbá a magyart, mint idegen nyelvet tanítom magánórák keretében. Elvégeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen Magyar, mint idegen nyelv szakos pedagógus szakirányú továbbképzését is.

– Odafigyel az önfejlesztésre. Miben változott a legtöbbet az elmúlt években?

– Toleránsabb lettem. Régebben egyenesebb voltam, ami sokszor bántó lehetett. Most már jobban odafigyelek arra, hogyan fejezem ki magam, és próbálok empatikusabb lenni másokkal szemben. Rájöttem, hogy a kommunikációban az is fontos, hogyan mondunk el valamit.

– Ezt a sok munkát hogyan tolerálja a férje?

– Megszokta. 2005 óta ismerjük egymást, tudja, milyen vagyok, hogy ez nekem fontos, és ő ezt tolerálja. Először nagyon csodálkozott, hogy mennyi könyvem van, és hogyan dolgozom. Most már tudja, hogy ha én dolgozom, és szanaszét hagyom a könyveket, papírokat, akkor azt nem kell utánam helyreraknia. Már csak átlépked rajtuk (nevet – a szerk.) Ő is rászokott az olvasásra. Azt mondta, sosem gondolta volna, hogy úgy fog élni, mint egy könyvtárban.

– Van hobbija?

– Nem igazán van időm hobbira, de ha ki kellene emelnem valamit, akkor az egyértelműen az olvasás lenne. Ez a munkámhoz elengedhetetlen, viszont szeretem is, és nem csak szakirodalmat olvasok. Nagy hatással volt rám Tolkien Gyűrűk Ura című műve, Brandon Sanderson és Robin Hobb írásai. Emellett pszichológiai témájú könyveket is nagyon szeretek. Irving Yalom regényei és Eric Fromm munkái különösen közel állnak hozzám. Ha több időm van, akkor a kötés és a horgolás is szóba jöhet. Szeretek saját magam készíteni kisebb tárgyakat, pár éve egy horgolt bevásárlótáskát készítettem magamnak, azóta azzal járok a boltba. De élvezem a múzeum-látogatásokat, a kiállításokat. Ezek feltöltenek, kikapcsolnak.

– Szeret főzni?

– Inkább sütni. Édesszájú vagyok. Nincs olyan hét, hogy ne süssek valamit. Ha van szabadidőm, akkor hétköznapokon is szívesen sütök. A Zacher-torta az egyik kedvencem, de a tiramisu és a Fekete-erdő torta is nagy favorit. Az Ungvár tortát is szeretem, de azt inkább megvásárolom, az az igazi. Főételként pedig a tyúkhúslevest emelném ki. Ez az alap. Ha hosszabb ideig külföldön vagyok, akkor is megfőzöm, mert hiányzik.

– Hogy áll az időbeosztással?

– Az utóbbi hónapokban nekem mindenre kevés a 24 óra. Valahogy repül az idő. Prioritásokat állítok fel. De nem jellemző rám, hogy késnék vagy halogatnék.

– Milyen az, ha dühös?

– Az a típusú vagyok, aki hamar felkapja a vizet. És akkor erősen gesztikulálok, hangos vagyok. Erre próbálok odafigyelni, hogy ezt mérsékeljem. A dühöm egyébként hamar elszállt. Nem tartok magamban sokáig haragot vagy negatív érzelmeket. Senkivel sem szeretek konfrontálódni, mert akkor olyan érzésem van, mintha kiszállna belőlem az energia. Én pedig inkább azt szeretném, hogy feltöltődjek vele. Az igazságtalanság és az együgyű emberek bosszantanak fel a legjobban.

– Divat?

– Nem feltétlenül a divatot követem, inkább azt mondanám, hogy a klasszikusokat kedvelem, mert az örökérvényű és elegáns. Nem követem a trendeket, de ha valami megtetszik, megveszem. Például mindig is szerettem a pirosat és a bordót, és ezek gyakran megjelennek az öltözékeimben.

– Bízik-e a megérzéseiben?

– Igen, nekem nagyon jó az intuícióm. Ezzel tisztában vagyok és ezt ki is használom. Előfordult már, hogy ha nem bíztam az érzéseimben, akkor utána az élet megmutatta, hogy de, pedig kellett volna… Már a férjem is mindenben kikéri a véleményemet éppen ezért, mert megfigyelte, hogy úgyis úgy lesz jó, ahogy én mondtam. És mindenkinek ajánlom, hogy hallgasson a megérzéseire. Mert lehet hogy 100 embernek úgy lesz jó, de ha nekünk a szívünk mást diktál, akkor arra kell hallgatni.

– Mi a legnagyobb tanulsága az életben?

– Az élet kiszámíthatatlan, de pont ettől izgalmas. Nem lehet semmit előre látni, vagy biztosnak lenni benne, hiszen minden változik. Meg kell tanulni elfogadni azt, amit hoz, és a jelenben élni. A múltat el kell engedni, a jövőt pedig nem szabad túlságosan tervezni, mert úgysem mindig úgy alakul. Imádom Lina Kosztenko verseit. Az egyik kedvencem, a Dolja (Sors), így fejeződik be és ezek a szavak kiskoromtól a krédóm is:

Én választottam ki a Sorsomat egyedül.
És bármi történne velem,
Egyetlen panaszom sincs
a Sorshoz, a választottamhoz

(Fordította: Talabircsuk Okszána)