Petro Porosenko nem vesztegeti az idejét. Az elmúlt néhány napban úgy ügyködött, mintha most kezdené hivatali idejét. Felmentette Jurij Artemenkót, a Televíziós és Rádiós Műsorszolgáltatási Nemzeti Tanács elnökét, Jurij Allerovot, a Nemzeti Gárda parancsnokát, Szerhij Najev altábornagyot, az Egyesített Erők főparancsnokát. A kinevezésekkel sem fukarkodott. Olekszandr Szirszkij altábornagy lett a donbászi csapatok főparancsnoka, s elnöki ukázra a Legfelső Bíróság nem kevesebb mint hetvenöt új tagja tehette le a hivatali esküt.
Hogy mi motiválja ezt a hiperaktivitást, arra mindenkinek van (lehet) néhány tippje. A távozó elnökkel szimpatizálók (és a naivitás gyógyíthatatlan betegségével megáldottak) valószínűleg tisztelettel figyelik Porosenko ténykedését, méltányolják, hogy az elnök a végsőkig a fedélzeten marad, nem hagyja el a süllyedő hajót…, hanem még vág a vízvonal alatt néhány léket – ezt természetesen már a szkeptikus cinikusok, a rosszindulatú gyanakvók teszik hozzá.
Az előbbiek minden bizonnyal örömmel konstatálják a bejelentést: az elnök nem távozik a politikai életből. Szavai szerint elnöki mandátuma lejárta után azért marad a közéletben, hogy biztosítsa Ukrajna európai és euroatlanti integrációját. Ugyanis meggyőződése, hogy az Európai Unió és a NATO a kontinens biztonságának és egységének biztosítéka, egyben Ukrajna nemzeti függetlenségének garanciája.
„Identitásunk az európai civilizációban gyökerezik” – hangoztatta a lassan(!) távozó elnök, majd hozzátette, Putyin vissza akarja állítani az orosz birodalmat, s ebben, mint a kénsavban, feloldani az ukránságot.
Nos, ami az európai identitást illeti, no meg a civilizációs gyökereket, nem árt megjegyezni: ebbe az értékrendbe aligha tartozik bele más nemzetiségűek (még akkor sem, ha „csak” kisebbségek) anyanyelvének betiltása, hogy azt a bizonyos kénsavat ne is említsem.
Porosenko az európai értékek védelmét például akár semmittevéssel is kezdhetné. Mondjuk azzal, hogy nem írja alá az „ázsiai” nyelvtörvényt.
