Szarvas Péter építésszel beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről…
Ungváron hatalmas építési hullám figyelhető meg. Az utóbbi néhány évben egymás után építették a lakóparkokat, jelenleg is több tucat nagyszabású beruházás van folyamatban a kárpátaljai megyeszékhelyen. Daruk magasodnak az égnek a város több pontján, összeszámolni sem könnyű őket. Egymás után épülnek be a városszéli és a szabadon álló telkek. Egyre többektől hallani, hogy nem lehet ráismerni a városra. Leginkább azoknak szembetűnő a változás, akik évek múlva térnek vissza szülővárosukba. A háború kitörését követően több tízezer menekült érkezett Ungvárra. Részben a lakosok számának növekedése generálja ezeket a beruházásokat. Szarvas Péter építésszel, városvédővel, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagjával beszélgettünk ezekről a folyamatokról és hatásukról a városképre.
Szabó Sándor
A szakember – aki 2022-ben megkapta a MMA Építőművészeti-díját – szerint Ungvár építészete, arculata, urbanisztikája, s ehhez köthető mindennapi élete rohamos és kaotikus változásokon esik át. Ennek vagyunk szemtanúi. Ebben hatalmas szerepet játszik a háború kitörése, a több tízezer menekült, akik itt maradtak. A kommersz és tömeges lakásépítési hullám mégsem három éve kezdődött, hanem jó néhány évvel korábban. A lakosságszám alakulása nagyban befolyásolja az ingatlan-beruházásokat, ugyanakkor e mögött semmilyen tervezést és koncepciót nem látunk. Hiszen nem csupán lakhatást kell biztosítani az emberek számára, de szociális infrastruktúrát is. Gondolok itt az óvodákra, iskolákra, rendelőkre stb. Ezek biztosítását az úgynevezett Településrendezési terv előírásai hivatottak szabályozni. A most érvényben lévő terv 2004-ben, több mint 20 éve volt elfogadva. Az eltelt két évtized alatt rengeteg körülmény megváltozott. Azóta készültek újabb tervek, volt amit el is fogadott a városi tanács, ám egy bírósági döntés alapján azt hatályon kívül helyezték. De már a 2004-es terv is elavult volt, a meglévő helyzetet rögzítette, mintsem előremutató program lett volna a városfejlesztés szempontjából.
– Az utolsó valóban programszerű Településrendezési terv 1968-ban került elfogadásra, ami többé-kevésbé meg is valósult, a nagy szocialista építkezések formájában – magyarázta az építész. – Ekkor épült a város déli részén a nagy ipari negyed, valamint ekkor indult a gyárak és üzemek dolgozóinak lakhatást biztosító lakásépítési program. Az ipari beruházások mindig előrébb tartottak, mint a lakásépítés. Ezért is fordulhatott elő, hogy azokban az évtizedekben sorban álltak a lakásokért az emberek. Az iparosításnak köszönhetően a 70-es években duzzadt fel Ungvár lakossága a duplájára, a 80-as évek elejére pedig elértük a 100 ezres lélekszámot. Az utolsó, 2001-es népszámlálási adatok 115 600 főt rögzítettek. A Szovjetunió szétesése után Ukrajna függetlenné vált, ami nehéz gazdasági helyzetet teremtett az országban, így Ungváron is. Bezártak a gyárak, az emberek egyik napról a másikra az utcára kerültek. Természetesen leálltak a lakásépítések is, ami nem volt olyan nagy baj, hiszen a szocreál lakások tervezésénél valójában a gazdaságosság és a takarékosság elve érvényesült, az átlagigény kiszolgálására törekedtek.
– Mivel nem épültek tömbházak a városban, 1988-ban engedélyezték a családi házas építkezéseket, amelyekre a tervgazdálkodás miatt 1968-tól tilalom volt érvényben – fogalmazott Szarvas Péter. – Ez a fajta korlátozás a Szovjetunió területén minden megyeszékhely vonatkozásában érvényben volt. Elkezdték felparcellázni és kiutalni a telkeket a lakhatási problémák megoldására. Ez nem lett volna gond, de a telektulajdonosok szabad kezet kaptak arra, hogy milyen házat építenek. Ráadásul az új telkek közművesítése sem az előírásoknak megfelelően zajlott, vagy egyáltalán nem történt meg. A magánházas telekigénylések indították el néhány éve azokat a korrupciós gyakorlatokat, amelyek mára csúcsosodtak ki. A nagyberuházásoknál, lakásépítéseknél ez úgy kellene hogy működjön, hogy közbeszerzési eljárás keretén belül a város meghirdeti a telket és a legnagyobb összeget ajánló megvásárolja azt. A vásárlásból befolyt összeg a költségvetést gazdagítja és ebből meg lehet oldani számos olyan beruházást, ami élhetőbbé tenné a várost: közúthálózat fejlesztése, szociális infrastruktúra létesítése, ami a város feladata lenne. Ungváron ez nem működik, az említett korrupciós gyakorlat miatt. Az utóbbi 5-10 évben létesült tömbházak 70-80 százaléka ilyen magánház céljából kiutalt telkekre épült, megkerülve ezzel a törvényeket. Természetesen ezzel a befektetők és az ügyletekben érintett hivatalnokok, városvezetők járnak jól, a város pedig fontos bevételektől esik el. Ezért sem lehet programszerűen gondolkozni. Azt látjuk, hogy bizonyos érdek- és pénzcsoportok tették rá a kezüket a lakásberuházásokra, ami a háború előtt épp kifulladóban volt. Hiszen több lakás épült, mint amennyit el tudtak adni. Az ingatlanok kétharmada üresen állt.
A háború kitörése, a több tízezer belső ukrajnai menekült viszont újabb lendületet adott a mértéktelen építkezéseknek. Ma Ungváron egy időben több lakópark is épül, ami több száz új lakást jelent. Új, hágón túli beruházók is megjelentek a lakáspiacon, akik számára semmi más nem számít, mint a minél nagyobb haszon. Ennek legfőbb oka, hogy Ungvár Ukrajna egyik, ha nem a legbiztonságosabb régiószékhelye az országban.
Az építész kitért arra is, hogy amikor Ukrajna elindult az európai integráció útján, akkor elkezdték harmonizálni az ukrajnai törvényeket a nyugati országokban működő gyakorlattal.
– Míg korábban egy tömbház építése az épület küllemét illetően jóváhagyást igényelt a városi tervezési osztálytól, addig ma szabadon építhet bárki bármit, amennyiben az nem a történelmi belváros területén van. Ma teljesen kommercionalizált a lakásépítés, a megrendelő dönti el, hogyan nézzenek ki a házak, hiszen ő a divatot követi és az motiválja, hogy eladható lakásokat építsen. Mondhatnám úgy is, hogy a tervezők kezét a megrendelő irányítja. Ugyanakkor vannak igényes, nyugati mintára épülő tömbházak is, de ez csak a külcsín. Ezek nem értékálló dolgok, jellemző a silány építőanyagok használata. Gyenge tervezés és slendrián kivitelezés jellemzi a lakásépítési piacot. Ennek legfőbb oka abban keresendő, hogy a felvásárló réteg meglehetősen igénytelen, nem hosszú távú befektetésben gondolkodnak az emberek – fogalmazott.
Szarvas Péter elmondta, hogyha átmegyünk bármely szomszédos országba, teljesen más képet láthatunk. Amíg ez nem érinti a történelmi belvárost akkor azt mondom, hogy egye fene. Másik oldalról viszont foglalkoznunk kell ezzel a témával, hiszen a beépíthető területek rohamosan fogynak. Azt látni, hogy talpalatnyi telkekre húznak fel tömbházakat. Próbálunk ezek ellen küzdeni, de olyan hatalmas pénzek forognak ebben az iparágban, amivel egyszerűen nem lehet harcolni. A befektetők gyakorlatilag zsebre vágták a döntéshozókat, városi csinovnyikokat, akik megálljt parancsolhatnának ezeknek a folyamatoknak. Ma a városháza úgy működik, mint egy szolgáltató központ. Ungváron nincsenek már szabad telkek. Nincs mit ezen szépíteni, pénzzel minden elintézhető.
Vannak határok, a belváros elméletileg örökségvédelem alatt áll, ennek van egy 2017-ben elfogadott szabályozása is, amit nem véletlenül úgy alkottak meg, hogy kijátszható paragrafusokat tartalmaz. És ezzel sajnos vissza is élnek. Elméletileg tiszteletben kellene tartani a meglévő történelmi jelentőségű épületállomány karakterét, tömegét és jellegzetességét. Ez szépen le van írva, de a szavakat másképp értelmezik a beruházók és az építtetők.
– Felvetődik a kérdés, miből fognak megélni azok az emberek, akik itt vásároltak ingatlant – mutat rá arra, hogy az embereknek a megélhetéséről is gondoskodni kellene. – Ha érkeznének is befektetők, nincs szabad ipari terület a beruházások számára. Nem kell messzire menni, Nyíregyháza város területének kétharmada beépítetlen, Ungváron már régóta nincs ilyen, gyakorlatilag a város összeépült a szomszédos településekkel. Ez itt a legnagyobb probléma. A megyeszékhelynek már nincs hová növekednie. Mostanra készült el az új Településrendezési terv, amelynek első társadalmi vitája február 7-én lesz. Amit eddig láttam belőle, az elszomorító, semmilyen tervezést, programot nem tartalmaz a dokumentum, mindössze az elmúlt 20 évben épült ingatlanok kerültek feltüntetésre rajta. Hiányzik a koncepció. Nemrég beszéltem a szlovákiai Kassa főépítészével, tőle tudom, hogy öt éve fogadták el a most érvényben lévő Településrendezési tervet, ezt megelőzően az 1968-as volt érvényben, mégsem történt ott az, ami Ungváron. Kassánál maradva, előre megtervezett tömbházat választ a beruházó, ami illeszkedik a városképbe. Ezekből választ a beruházó, nem pedig azt építtet, amit akar.
– Sajnálatos módon az örökségvédelem teljesen másodlagos. A befektetőknek semmi nem szent – vélekedik Szarvas Péter.
