A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Díjjal ismerték el Váradi Enikő, a Kárpátalja hetilap munkatársának kiemelkedő közösségi tevékenységét. Az elismerést a görögkatolikus Hierotheosz Egyesület által működtetett Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ ítéli oda minden évben olyan szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik példaértékű munkát végeznek a civil szektorban, hozzájárulva közösségeik fejlődéséhez.
A díjátadóra 2025. február 7-én, a civilek napján került sor az érpataki Zsindelyes Cottage területén, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség téli hétvégéjének nyitónapján. Az elismerést dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő és Kiss András, a vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ igazgatója, a KDNP vármegyei alelnöke adta át.
Váradi Enikőről elhangzott, hogy civil tevékenysége rendkívül sokrétű. Alapítója és irányítója a Sodró népzenei együttesnek és a Beregszászi Rezeda Folkműhelynek, emellett a Visk Jótékonysági Alapítvány és a Kárpátalja Néptáncegyüttes ügyvezető igazgatójaként is tevékenykedik. Mindemellett a Kárpátalja hetilap újságírója, valamint a Viski Kistérségi Tanács képviselője.
A díj odaítélői hangsúlyozták: az elismeréssel a Kárpát-medencei civil szervezetek áldozatos munkáját szeretnék megbecsülni, hiszen ezek a közösségek kiemelkedő szerepet töltenek be a helyi társadalmi élet szervezésében.
Váradi Enikő a média érdeklődésére elmondta, hogy váratlanul érte a kitüntetés híre, hiszen mindössze az utolsó héten értesült arról, hogy felterjesztették a díjra.
„Megtiszteltetés számomra, hogy a Beregszászi kistérség vezetői, élükön Babják Zoltán polgármesterrel, felterjesztettek erre az elismerésre. Mindig jólesik, ha az ember munkáját elismerik, különösen akkor, ha ezt az a közösség teszi, amelyben tevékenykedik. Ez a díj megerősít abban, hogy még nagyobb elhivatottsággal és odaadással végezzem a munkámat, legyen szó a Rezeda Folkműhelyről, a Sodróról, a Kárpátalja Néptáncegyüttesről vagy a jótékonysági alapítványról. Ezek az elismerések erőt adnak ahhoz, hogy minden nehézség ellenére is folytassuk a közösségért végzett munkát” – fogalmazott.