Mérleget vont a megyei Nyugdíjalap
Az igazgatósági ülést videokonferencia keretében tartották, melyhez csatlakozott Tatjana Korol, a Nyugdíjalap igazgatótanácsának elnökhelyettese, valamint a szociális partnerek – Ivan Zelinszkij, a Szakszervezetek Kárpátaljai Megyei Tanácsának elnöke és Marija Parascsinec, a Kárpátaljai Munkáltatók Megyei Szövetségének elnökségi tagja.
Magyar Tímea
Péntek Anasztázia, a megyei Nyugdíjalap vezetője, az igazgatótanács elnöke beszámolt a főosztály munkájának eredményeiről. Elmondta, hogy a háború okozta nehéz körülmények ellenére a hivatal teljesítette a költségvetés feltöltésére és a polgárok kiszolgáltatott kategóriáinak időben történő kifizetésére vonatkozó feladatait. Így 2024-ben a Kárpátaljai Nyugdíjalap költségvetésébe befolyt bevételek több mint 16 milliárd hrivnyát tettek ki, ami 12,7%-kal több, mint 2023-ban. A saját források beérkezésére vonatkozó célkitűzéseket 104,8%-kal teljesítették (a tervezett 50,5 millióval szemben 52,9 millió érkezett), az egységes szociális hozzájárulás beérkezése pedig 13%-kal nőtt, és 9970,7 millió hrivnya volt.
Ugyanakkor, mint megjegyezte,
a tavalyi év végére a Nyugdíjalap iránti adósság elérte a 73,5 milliót, amelynek 88,5%-a a különböző csődeljárások alatt álló vállalatok és az adófizetők tartozása, akiknek nincs pénzük az adósság visszafizetésére. A legnagyobb adós továbbra is az Aknaszlatinai Sóbánya marad 39,8 millió hrivnya tartozással. Ezenkívül Dnyipropetrovszk megyéből Kárpátaljára való átregisztrálása miatt 425 ezerre nőtt az adóssága a Promszpecbud vállalatnak.
Az adósok ellen hozott intézkedéseknek köszönhetően a Nyugdíjalapnak tavaly 52,8 millió hrivnyát sikerült bevonnia költségvetésébe.
Tavaly közel 15,9 milliárd hrivnyát különítettek el a megye lakosainak történő kifizetésekre, többek között 14,5 milliárdot nyugdíjakra és pénzügyi támogatásokra, 797 milliót lakhatási támogatásokra és juttatásokra, 550,7 milliót biztosítási kifizetésekre.
Péntek Anasztázia részletesen elemezte a munka egyéb területeit, többek között a nyugdíjakat, a lakhatási támogatásokat és juttatásokat, az ellenőrzési munkát, a papíralapú foglalkoztatási nyilvántartások digitalizálását stb. is.
A tanácskozás társelnöke Nagyija Szemenyuk, az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások főosztályának vezetője volt, aki a Főosztályon belül az állampolgárok fogadásának és kiszolgálásának megszervezésével kapcsolatos fontos szempontokat elemezte. Mint kiderült, régiónk kistérségeiben a Nyugdíjalapnak 62 kihelyezett fiókrészlege működik, ahol a beszámolási időszakban 6,9 ezer szolgáltatást nyújtottak a lakosságnak. A szolgáltatások száma 13%-kal nőtt 2023-hoz képest.
– Továbbra is azon dolgozunk, hogy az embereket ösztönözzük a Nyugdíjalap elektronikus szolgáltatási webportáljának használatára. Tavaly a szolgáltatóközpontok szakemberei több mint 2,8 ezer távolról – a Nyugdíjalap webes portálján és a Gyija alkalmazáson keresztül. A digitalizáció révén minőséget, gyorsaságot és a szolgáltatás lehetőségét tudjuk biztosítani a lakóhelytől függetlenül, ami különösen fontos most, a hadiállapot idején – mondta el.
Péntek Anasztázia a testület eredményeit összegezve hangsúlyozta, munkatársai nagy felelősséget viselnek azért, hogy a hadiállapot nehéz körülményei között is minőségi munkát végezzenek.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.