Túllépte a megengedett sebességhatárt egy Volkswagen vezetője az Ungvári járásban.
A férfi Nagydobronyban száguldozott, amikor a járőrök bemérték, azonban a szabálysértő nem állt félre, hogy igazoltassák. A sofőrt üldözőbe vették, akit még a településen sikerült félreállítani. A szabálysértőn ittasság jeleit fedezték fel az egyenruhások, azonban a helyszínen elvégezhető szondáztatásra nemet mondott. A későbbiekben elvégzett vérvizsgálat eredménye azonban alátámasztotta, hogy a szervezete 0,74 ezrelék alkoholt tartalmazott. Arra is fény derült, hogy nem rendelkezik jogosítvánnyal. Az esetről jegyzőkönyv készült, amibe a halmozottan elkövetett szabálysértések kerültek rögzítésre. A sofőrt közigazgatási eljárás keretein belül vonják felelősségre.
A járőrszolgálat által közzétett adatok szerint idén már 134 sofőr ellen indítottak eljárást, akik az év kezdete óta mámoros állapotban közlekedtek Kárpátalján.