Két tűzeset keletkezett egyidőben az Ungvári járás egyik településen

Tűzesetről kaptak értesítést a katasztrófa-elhárítási szolgálat munkatársai, ami az Ungvári járásban fekvő Turjaremetén keletkezett.

A lángokat a szomszédok észlelték először, akik arról számoltak be a kiérkező perecsenyi tűzoltóknak, hogy a 65 éves ház tulajdonosa még az épületben tartózkodhat. A 100 négyzetméteres területen pusztító lángokat másfél óra leforgása alatt sikerült teljesen felszámolni. Az ingatlan egyik szobájában a tűzoltók rátaláltak az asszony élettelen testére. Az emberéletet követelő tűzeset okát szakértők vizsgálják.

A lánglovagok alig, hogy befejezték a családi ház oltását, újabb riasztást kaptak. Ugyanezen a településen egy fészer gyulladt meg, amiben tűzifát tároltak. Szerencsére sikerült rövid időn belül megfékezni a lángokat, ezáltal megakadályozva, hogy átterjedjenek a közeli lakóépületekre. Ebben az esetben személyi sérülés nem történt, tájékoztatott a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata.

Ittas sofőrt üldöztek a járőrök az Ungvári járásban

Forrás:

Post Author: KISZó