A háború sújtotta Ukrajnában, ahol a társadalom teherbíró képessége a végét járja, 2025-ben sem változik a minimálbér összege. Denisz Smihal miniszterelnök ezt a parlamentben hivatalosan is megerősítette. Az állami költségvetés tehát nem tartalmaz emelést, a legkisebb törvényes bér pedig továbbra is 8 ezer hrivnya marad. Ez a döntés sokaknak talán nem okozott meglepetést, de keserűséget igen, hiszen az élelmiszerárak, a lakhatási költségek és az infláció meghaladja a tavalyi szintet.
A kormány érvelése látszólag racionális. A nemzetközi pénzügyi kötelezettségek – különösen az IMF-fel kötött megállapodások – miatt nem lehet szó a költségvetési kiadások növeléséről. A hivatalos narratíva szerint a minimálbér-emelés dominószerűen borítaná fel az egész közszférát, ugyanis a pedagógusok, egészségügyi dolgozók, közigazgatási alkalmazottak fizetése is ehhez igazodik. A rendszer kényes egyensúlyát egy újabb költségvetési lavinától óvják – mondják.
Csakhogy az éremnek két oldala van. Miközben a minimálbér változatlan marad, az átlagbér növekedése – legalábbis statisztikailag – jelentős. 2024-ben az országos átlagkereset több mint 23 százalékkal emelkedett, és elérte a 21 473 hrivnyát. Az IT-szektorban már 52 ezer hrivnya fölé szökött a havi fizetés, a pénzügyi szektorban pedig meghaladja a 41 ezret. Ezzel szemben az oktatási, kulturális és közművelődési szférában alig haladja meg a 13 ezer hrivnyát a havi átlag. A szakadék a társadalom alsó és felső jövedelmi rétegei között nem csökken, hanem egyre inkább mélyül.
Az is beszédes, hogy a minimálbér vásárlóereje külföldi összevetésben mennyire alacsony. A lengyel minimálbér például hatszorosan múlja felül az ukránt, holott hasonló szintről indultak. Ez nemcsak a kivándorlást fokozza, hanem a munkaerőpiac torzulásait is súlyosbítja. A formális foglalkoztatás iránti bizalom csökkenhet, hiszen az emberek úgy érzik, legális munkaviszonyban nem kapják meg azt, ami a létfenntartáshoz szükséges.
De hol húzódik a határ a fiskális fegyelem és a szociális érzéketlenség között? Nehéz kérdés. A kormány számára a nemzetközi támogatók bizalmának megőrzése létfontosságú. De az állampolgárok bizalmának elvesztése sem olcsó ár. Az ukrán gazdaság lassú stabilizálása és az infláció féken tartása valóban fontos, ugyanakkor az emberek mindennapi létfenntartása nem mérhető számokban. Amikor a fizetések már nem fedezik a legalapvetőbb kiadásokat, a társadalmi feszültségek nőnek – és ezt egyetlen IMF-egyezmény sem képes enyhíteni.
A minimálbér-emelés elmaradása tehát nem csupán gazdasági kérdés, hanem társadalmi is. Talán most valóban nincs mozgástér, ám ha a politika tartósan a túlélésre optimalizálja az életfeltételeket, nem várhatja el, hogy az emberek közben jövőt építsenek.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
