Októberig nem változik a földgáz ára

A gázdíjakról szóló jelenlegi határozatot október végéig meghosszabbították.

A Naftogaz Ukrajna jelenlegi gázdíja a háztartások számára köbméterenként 7,96 hrivnya. Az árat e hónap végéig rögzítették. Ugyanakkor a fent említett 2025. március 28-i határozat lehetővé teszi a rögzített tarifa meghosszabbítását.

A közelmúltban a sajtó arról számolt be, hogy

a háztartási fogyasztók gázdíja 2025-ben nem változik. Ezt több kormányzati forrás is megerősítette.

„Ha a következő hónapokban véget is ér a hadiállapot, a törvény még hat hónapig megtiltja a tarifaemelést. Idén nem lesz emelés. Hacsak partnereink nem gyakorolnak nagy nyomást ránk, de ez szinte lehetetlen” – idézte az Oboz az egyik kormányzati forrást.

Érdemes megjegyezni, hogy az ukrán Naftogaz mellett más szállítók is ellátják gázzal a lakosságot. A háztartási fogyasztók mintegy 98 százaléka azonban a Naftogaz vállalatot részesíti előnyben.

Még a tarifaemelési moratórium megszűnése után sem jelenti automatikusan az árak emelkedését. A döntés számos tényezőtől függ majd, többek között a fogyasztás mennyiségétől, a hazai gáztermeléstől és az általános gazdasági helyzettől.

Smihal: jövő év áprilisáig nem változik a földgáz ára

 

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó