A Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutató verseny tizedik, jubileumi évada különleges figyelmet fordított a határon túli magyar tehetségek felkutatására is. Mint arról korábban beszámoltunk, a Virtuózok idei előválogatóján, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány közreműködésével, nyolc kárpátaljai zenei tehetség vehetett részt, akik közül ketten továbbjutottak az elődöntőbe is. Velük külön-külön készítettünk interjút, hogy jobban megismerhessük tevékenységüket, céljaikat. Az újság „színpadán” most a 12 éves trombitás, Szülek Dániel Miklós.
Simon Rita
Amikor először fújt bele a trombitába, még alig volt négyéves.
„A bátyám példáját követtem” – mondja Dániel magától értetődő természetességgel.
A Mezőkaszonyi Arany János Líceum tanulója és a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendékét már egészen kicsi korában körülvette a muzsika. „A tesóim mindig zenéltek, ebben nőttem fel. A bátyám, Máté, trombitás, a nővérem, Réka, fuvolatanár. A zene nálunk nem külön program volt, hanem része a hétköznapoknak.”
Hatévesen kezdett trombita- és zongoraórákra járni a szülőfalujában, aztán négy évvel később Beregszászban folytatta, már csak a fúvós hangszeren. Dániel zenei tanulmányait először bátyja, majd Bobály István irányításával végezte.
Már túl van több mint tíz versenyen, számos díjjal a háta mögött. Legutóbbi nagy kalandja a Virtuózok volt. „A tanárom, Pisti bácsi jött oda hozzám, hogy jelentkezni kellene. Először rávágtam, hogy nem. Megijedtem a kihívástól, és az idő is szorított. De aztán mindenki biztatott és belevágtam” – mondja Dániel.
A felkészülésre alig másfél hónapja volt. Napi több órát gyakorolt, délelőtt befújás, skálák, délután darab. Három művet tanultak meg, végül a leghosszabbat játszotta el az elődöntőben. A zongorakísérője Pércsi-Kota Viktória volt.
Dániel bevallja, a színpadon egy kicsit még mindig izgul. „Lámpalázas vagyok. De ha játszom, becsukom a szememet, és látom magam előtt a kottát.”
Egyelőre azt még nem árulhatjuk el, hogy a nemzetközi döntőbe továbbjutott-e, de azt már most elmondhatjuk, hogy Dániel számára mindenképp különleges élmény, igazi ajándék volt a verseny:
„A legjobban az tetszett, hogy annyi emberrel találkozhattam, annyira szép helyen voltunk, és mindenki olyan kedves volt. De a legnagyobb élményt a tesós napok szerezték, hogy újra együtt lehettünk. Feltöltődtem lelkileg. Amíg itthon lakott, együtt jártunk focizni, hétfőnként hazahozott a zeneiskolából, együtt tanultunk. Most pedig újra olyan volt, mint régen. Ez volt a legjobb az egészben. Csak azért akartam továbbjutni, hogy még egy kicsit Mátéval maradhassak” – mondta gyermeki őszinteséggel Dániel.
Miközben beszélgetünk, ott ül mellettünk a büszke édesanya is és kiegészít egy-egy mondatot. Erzsébet ugyan sosem tanulhatott zenét, de közel áll a szívéhez, tagja az egyházi kórusnak. A mostani versenyre nem tudta elkísérni a fiát, így Máté volt az, aki figyelt arra, hogy a cukorbetegséggel élő kisfiúval minden rendben legyen.
Dániel a jövővel kapcsolatban elmondta, zenetanár szeretne lenni, mint a bátyja. A beregszászi zeneiskolából még három év van hátra, utána szeretné tanulmányait Magyarországon folytatni.
Aki kíváncsi a fiatal tehetség szereplésére, április 25-től a Duna tévécsatornán is nyomon követheti a Virtuózok műsorában. Addig is ő tovább gyakorol, zongorázik, gitározik, dobol – vagy éppen focizik a barátaival.
Korábbi hír:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
