Bátori József: „A közösségi lét számomra alapszükséglet”│KISZó-portré

Elhivatott, határozott és derűs személyiség. Életét a közösség szolgálatának szentelte. Kiegyensúlyozottságát a humor, a tudatos tervezés és az emberekbe vetett bizalom táplálja. Legfontosabb érték számára a család és az Istenbe vetett hit. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Bátori József, az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka, az Ungvári Járási Tanács képviselője.

Varga Brigitta

– Meséljen magáról!

– 1958-ban születtem Eszenyben, édesapám gátőr volt. Három testvéremmel együtt a Tisza és a Szernye-csatorna találkozásánál lévő gátőrházban nevelkedtem. Iskolába Eszenybe, majd Csapra jártam. Angoltanár akartam lenni, de nem vettek fel az Ungvári Állami Egyetemre. Előbb a munkácsi meliorációs és vízgazdálkodási hivatalnál dolgoztam, majd 1976 és 1978 között sorkatonai szolgálatomat töltöttem Leningrádban. Hazatérve elvégeztem a szolyvai politechnikumot, ahol villamosmérnöki végzettséget szereztem. Ezt követően a szalókai szivattyúállomáson dolgoztam, majd 1990 és 2000 között az Avant gard kolhoz energetikusa voltam.

– Ezt követően egy teljesen új munkakörben próbálhatta ki magát.

– 2000-ben a Dorcas holland segélyszervezet kárpátaljai szervezetének munkatársa lettem. Projektmenedzserként tevékenykedtem. A megvalósult nagyszabású programok közül kiemelkedik a szürtei roma iskola épülete, a szalókai felcser-szülészeti központ, a nagydobronyi idősek otthona és a vele egy épületben található palliatív kórházi osztály és mentőállomás felújítása. Ezenfelül a járásban összesen 11 felcser-szülészeti központ, valamint a csapi mentőállomás felújításában működtem közre. De külföldi támogatásból újult meg számos iskola- és óvodaépület is megyeszerte. Az építkezési munkálatokat főleg hollandiai önkéntesek végezték, az én dolgom az volt, hogy megszervezzem a munkához szükséges feltételeket, és persze az állami hivatalokat jártam a különféle hatósági engedélyekért. Itt egészen nyugdíjba vonulásomig, 2018-ig dolgoztam. Az utolsó néhány évben a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon koordinátoraként tevékenykedtem.

– Emellett megyei és járási képviselő, valamint az Ungi Református Egyházmegye főgondnoki tisztséget is betöltötte.

– 1998-tól három cikluson át az Ungvári Járási Tanács, majd 2015 és 2020 között a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője voltam. Jelenleg szintén a járási tanács tagjaként tevékenykedem. 2015-ben megkaptam az Ungvári Járás Díszpolgára címet. Továbbá 19 éve vagyok az Ungi Református Egyházmegye főgondnoka.

– Hogyan tudja összeegyeztetni számos teendőjét?

– Az Úristen támogatása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg – mi csupán eszközök vagyunk az Ő kezében. A rám bízott feladatokat hittel és teljes odaadással igyekszem ellátni. Nagy áldás számomra, hogy egy erős és támogató családi háttér áll mögöttem, hiszen nem egyszer előfordult, hogy hajnalban, öt óra körül indultam el otthonról, és csak késő este, tíz–tizenegy óra körül értem haza. Idővel azt is megtanultam, hogy egyszerre túl sok feladatot nem érdemes elvállalni, mert az könnyen a dolgok összekuszálódásához vezet. Fontos a rendszer és a tudatos tervezés – egy jól felállított fontossági sorrend, amelynél a határidők és az aktuális lehetőségek adják a legfőbb iránytűt.
Szerencsére, mivel ezek a munkakörök többnyire adminisztratív jellegűek voltak, sok esetben lehetőségem nyílt a feladatok összehangolására. Gyakran előfordult, hogy egy-egy projekt során szerzett kapcsolatok és tapasztalatok később más kezdeményezésekben is jól hasznosíthatónak bizonyultak. Csak bízni tudok abban, hogy az Úristentől kapott talentumokat jó szolgálatba állítottam, és azokat helyesen tudtam kamatoztatni.

– Mire a legbüszkébb?

– Az ember mindig a sajátjára a legbüszkébb, nincs ez másként az én esetemben sem. 2008-ban sikerült holland támogatással felépítenünk Szalókán egy családorvosi rendelőt, majd tíz évvel később egy iskolát is. A legkisebbtől a legnagyobbig minden megvalósított projektre büszke vagyok. Amikor sikerült egy objektumot átadni, az mindig elégedettséggel és hálával töltött el.

– Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembe kellett néznie?

– Minden napnak megvolt a maga terhe, de talán az elmúlt évek legnagyobb kihívásait a koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború kitörése jelentette. A szabad mozgás korlátozása, a rendezvények elmaradása és a fejlesztések kényszerű szüneteltetése mind komoly akadályokat gördítettek elénk. A pandémia idején a szigorú egészségügyi korlátozások miatt gyakorlatilag megbénult a közösségi élet: elmaradtak a rendezvények, programok, amelyek korábban az emberek összetartását és fejlődését szolgálták. Az orosz–ukrán háború kirobbanása pedig újabb bizonytalanságot hozott, nehezebbé téve a tervezést és a hosszú távú beruházások megvalósítását.

– Az Ön számára a segítségnyújtás egyfajta elhivatottság. Mit tart jó segítségnek?

Ami önzetlen, szívből jön és valóban hasznos. Hogy mi számít hasznosnak, azt mindenki maga tudja megítélni, hiszen mindenki más-más problémákat, gondokat lát maga körül. Nem is feltétlenül az a fő, hogy jó vagy sem, hanem sokkal inkább az, hogy megvan-e bennünk a segítő szándék. Jakab apostol szavai szetrint: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” Ez az igeszakasz mindig is vezérelvként kísért, de nemcsak engem, hanem az egész családomat is. Nehezünkre esik nemet mondani, ha valaki segítséget kér tőlünk. Mostanában viszont kénytelen vagyok rá, még ha ez korábban szinte elképzelhetetlen is volt számomra. A lehetőségek ugyanis minden téren rendkívül beszűkültek, és egyre gyakrabban fordulnak hozzám olyan kérésekkel, amelyek már kívül esnek a kompetenciámon, vagy a jelenlegi körülmények között egyszerűen megvalósíthatatlanok.

– Az elmúlt évtizedekben megannyi helyen tevékenykedett, nyilván mindig más környezetben, más emberek között. Jó emberismerőnek tartja magát?

– Nem szoktam elsőre ítélkezni mások felett. Számomra a legfontosabb, hogy az ember őszinte legyen. A hazugságot és a képmutatást nehezen viselem, ezekkel szemben nincs bennem türelem. Persze magam is szeretek tréfálkozni, viccelődni, de ilyenkor fontos szempont, hogy a szándék legyen tiszta, a szó pedig igaz. Az emberek valódi megismeréséhez idő kell. Ha valaki nyitott szívvel, jó szándékkal és segítőkészen fordul felém, azt mindig nagyra értékelem, számomra ez már önmagában pozitív jel. Úgy vélem, az ítélkezés nem a mi dolgunk, azt hagyjuk meg a Jóistennek. Ahogy a mondás is tartja: „A suszter maradjon a kaptafánál.” Természetesen engem is értek már csalódások, volt, hogy becsaptak. Ilyenkor csendben összetettem a két kezem, elmondtam egy rövid imát, majd mentem tovább, végezve a dolgomat.

– Előfordul, hogy elfogy a türelme?

– Ha egyszer elfogy a türelmem, akkor ott igen-igen nagy a gond, olyankor robbanok.  Különösen nehezen viselem, ha igaztalanul vádolnak. Az ilyen helyzetek fájdalmasak, mégis, az évek során valahogy megtanultam túllépni rajtuk. Talán kicsit bele is fásultam, ahogy a régiek mondták: „Nem az számít, mit mondanak, hanem, hogy ki mondja.” Ez a gondolat sokszor segített, hogy ne vegyek mindent magamra, és a helyén tudjam kezelni a bántó szavakat is.

– Meséljen a családjáról.

– 1980. augusztus 23-án kötöttünk házasságot kedves feleségemmel, Varga Ilonával. Azóta Szalókán élek, feleségem szülői házában. Két gyermekünk született: Ilike és József.

– Mire vágyik most a leginkább?

– Békére, hogy legyen vége a szenvedésnek.

– Ha akad egy kis szabadideje, azt mivel tölti szívesen?

– A közösségi lét számomra létszükséglet. Feltölt, ha emberek között lehetek, új ismeretségeket köthetek, és tartalmas beszélgetéseket folytathatok olyanokkal, akik tájékozottak a világ dolgairól. Emellett az olvasás is nagyon közel áll hozzám. Ezt szívből ajánlom a fiatalabb generációnak is – ne csak az internetet böngésszék, hanem vegyenek a kezükbe könyvet is. Egészen más élményt ad, és amit így olvas az ember, az sokkal tovább megmarad az eszében.

– Van olyan dolog, amit kevesen tudnak Önről?

– A családom és a közeli ismerőseim szerint, ha nem élcelődök, humorizálok, akkor biztos, hogy ideges vagyok és valami bajom van. Már akkor tudják, hogy valami nem stimmel. A jókedv és a humor mindig is jellemző volt rám, és úgy érzem, hogy a feszültségekkel csak így lehet megbirkózni.

– Ha bármit megváltoztathatna a világban, mi lenne az?

– Legyen az emberek szívében több szeretet, mert ahogy a Korinthusiakhoz írt levélben is elhangzik: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; de a legnagyobb közülük a szeretet.”.

– Miben változott a legtöbbet?

– A jelenlegi körülmények az embert rákényszerítik arra, hogy sok mindent átértékeljen. A szirénák hangja sokszor emlékeztet arra, hogy mik is a valódi értékek az életben.

– Milyen tanácsot adna a fiatalabb generációnak?

– Tanulmányozzák a Bibliát és tartsák be a szeretet parancsolatát.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó