Két ukrán állampolgár – egy 46 éves nő és 6 éves kislánya – vesztette életét múlt pénteken a belgiumi Haasrode városában történt kettős gyilkosságban. A gyanú szerint a gyilkos nem más, mint a nő 16 éves fia, aki beismerte tettét. A hatóságok szándékos emberölés és gyújtogatás ügyében nyomoznak.
KISZó-összeállítás
A tragédia június 6-án reggel történt a kelet-flandriai Haasrode településen, Leuven város közelében. A rendőrséghez 9:30-kor érkezett a bejelentés egy lakástűzről. A tűzoltók nem sokkal később a helyszínre érkezve két súlyosan megsérült embert találtak az épületben: egy nőt, aki a helyszínen életét vesztette, és egy 6 éves gyermeket, akit még sikerült kórházba szállítani, ám az életét ott sem tudták megmenteni. Mindkét áldozaton több késszúrást találtak.
A lakás egy helyi plébános tulajdonában álló épületben volt, amelyet a belga önkormányzat adott bérbe ukrán menekültek elszállásolására. A meggyilkolt nő és gyermekei – köztük a 16 éves fiú – három éve éltek Belgiumban, miután a háború elől menekültek el Ukrajnából. Az apa, az elhunyt nő férje, továbbra is Ukrajnában tartózkodik, ahol katonaként harcol a fronton.
A fiú előbb hallgatott, majd beismerte
A 16 éves fiút a tűzeset után eleinte nem gyanúsították, hiszen az incidens idején iskolában volt. Átmenetileg gyámság alá helyezték, ám a hétvégén a rendőrségi kihallgatás során beismerte: ő támadt rá anyjára és húgára egy késsel, majd szándékosan gyújtotta fel az épületet, hogy eltüntesse a nyomokat.
A fiú jelenleg előzetes letartóztatásban van egy zárt ifjúságvédelmi intézetben. A belga hatóságok közölték: mivel kiskorúról van szó, az eljárást a fiatalkorúakra vonatkozó büntetőjogi szabályok szerint folytatják le. Az ügyészség közlése szerint a fiú részletes beismerő vallomást tett, de a bűncselekmény indítékáról egyelőre nem nyilatkozott.
Megrendülten reagált a belgiumi közösség
A gyilkosság mély megrendülést keltett Belgiumban. Az elhunyt gyermek iskolájában pszichológusok és pedagógusok foglalkoznak a diáktársakkal. A város megbízott polgármestere, Francis Van Biesbroeck a sajtónak elmondta, „egy kisgyermek halála megrázza az egész közösséget. Mélységes együttérzéssel gondolunk a családra.”
A gyilkosság nagy visszhangot váltott ki, mivel Belgium több mint 100 ezer ukrán menekültnek nyújtott menedéket az orosz invázió kezdete óta. A többségük nő és gyermek, akiknek biztonságát eddig példaértékű szolidaritással biztosította a belga társadalom.
Az ukrán külügyminisztérium megerősítette, hogy a belgiumi ukrán nagykövetség a kezdetektől figyelemmel kíséri az ügyet. A konzuli szolgálat felvette a kapcsolatot a helyi rendőrséggel, ügyészséggel és a család tagjaival. A nagykövetség hivatalos kérelmet nyújtott be a hatóságokhoz, hogy konzuli tisztviselő személyesen is találkozhasson a fiatalkorú gyanúsítottal.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter külön utasítást adott, hogy az ügyet „kiemelt figyelemmel és érzékenységgel” kezeljék, figyelembe véve a tragédia rendkívül súlyos emberi és társadalmi következményeit.
Továbbra is sok a nyitott kérdés
Jelenleg nem ismert, mi vezethetett a 16 éves fiú tettéhez. A hatóságok pszichológiai és kriminológiai szakértőket vontak be a vizsgálatba. Elemzik a fiú hátterét, iskolai teljesítményét, mentális állapotát és családi körülményeit. A fiatalt az állam által kirendelt ügyvéd képviseli.
A belga sajtó és közvélemény egyaránt érzékenyen reagált a tragédiára. A flamand médiában több pszichológus is hangsúlyozta: a menekült gyermekek fokozott pszichés megterhelésnek vannak kitéve, különösen, ha az egyik szülő háborús övezetben tartózkodik, a másik pedig egyedül neveli őket idegen országban.
A nyomozás jelenleg is zajlik, a hivatalos vádemelés és bírósági eljárás előkészítése folyamatban van.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.