A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központjában került sor a Fiatal Tehetségprogram és a Középiskolás Program végőseinek tanévzáró ünnepségére.
Hegedűs Csilla
– 2021-2025 között 21 tanuló vehetett részt a Fiatal Tehetségprogramunkban. Ők a legnehezebb időszakban kezdték el tanulmányaikat az MCC berkein belül, mégis örömmel mondhatjuk, hogy az egész csoport kitartóan tanult.
Nagyon büszkék vagyunk, hogy a sok nehézség ellenére mára mindannyian sikeresen befejezték a tehetségprogrambeli tanulmányaikat
– hangsúlyozta Dobsa Németh Beáta. – Ez a nap azonban nemcsak a búcsúról szól, hanem egy új kezdetről is, hiszen mindegyik diák örömmel csatlakozott a Középiskolás Programunkba, s ezáltal az MCC-s életpályájukat egy következő szinten folytathatják – tette hozzá a képviselet-vezető.
Köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelten a végzősöket, Nagy Irénke régióvezető is. Mint mondta, a sikerért és a tudásért mindig dolgozni kell. Arra kérte a ballagókat, igyekezzenek mindent megérteni, de egy-egy területen mélyedjenek el az átlagosnál jobban: ettől lesznek egyediek és érdekesek.
– Bárhová is mentek, tanuljatok figyelmesen, de ha időtök engedi, látogassatok meg minket, mert szeretnénk, ha tudnátok, hogy mi mindig itt leszünk, ha segítségre, bátorításra, vagy akár csak meghallgatásra van szükségetek – fogalmazott az MCC régióvezetője.
Molnár D. Erzsébet a szülők nevében osztotta meg gondolatait a megjelentekkel. Mindenekelőtt megköszönte az MCC csapatának azt, hogy elindították a FIT, majd a KP Programot.
– A programok által lehetőséget biztosítottak a kárpátaljai magyar gyermekek számára arra, hogy az állami tananyagtól eltérően élménypedagógiai módszerekkel tanulhassanak. Emellett gyermekeink tagjai lehettek az MCC nagy családjának, és meggyőződésem, hogy
ez a továbbiakban is egy olyan kapocs lesz közöttük, ami egy életre megmarad
– hangsúlyozta Molnár D. Erzsébet. Hozzátette, a most végzett fiatalok 2021-ben kezdtek itt tanulni, talán a legnehezebb időszakban, az MCC pedagógusai ennek ellenére mindig megtalálták a lehetőséget arra, hogy biztosíthassák a folytonosságot, a jelenléti foglalkozásokat. Az MCC egy biztos pont volt ezekben az években nemcsak a gyermekek, hanem a szüleik életében is.
Aznap tartották meg a Középiskolás Programot befejező diákok ballagási ünnepségét is. 23 fiatal vehette át a bizonyítványát. Ez a program szintén nehéz körülmények között kezdődött, hiszen 2022-ben, a háború kitörésének évében kelt életre a Középiskolás Program az MCC Beregszászi Képzési Központjában.
– Hatvan diákkal indítottuk 2022 szeptemberében a programot, mára viszont nagyon büszkén mondhatjuk, hogy ez a szám 200-ra nőtt,
jelenleg 200 KP-s diákunk van a felvételi előtt álló fiatalokkal együtt.
Most a végzősöktől elbúcsúzunk, programbizonyítvánnyal gazdagodnak, s remélhetőleg mindannyian egyetemi felsőoktatási tanulmányok előtt állnak. Abban bízunk, hogy az élmények, a programok, a külföldi tanulmányi utak mind segítségükre lesznek a felvételi során – hangsúlyozta Dobsa Németh Beáta.
– Éppen ma érkezett egy igazán örömteli hír, miszerint az MCC-ben meghirdetett,
mindössze tíz főt továbbjuttató azerbajdzsáni tanulmányi útra több száz jelentkező közül egy kárpátaljai diák is bekerült, ifj. Bereczky Tamás.
Ez számunkra külön jó hír, hiszen ez is bizonyítja, hogy a Középiskolás Programnak van létjogosultsága. Kárpát-medence-szerte több mint hatezer diák tanul a KP-ban, és mindig vannak olyan kiemelkedő kárpátaljai fiatalok, akik fel tudják venni a versenyt – tette hozzá a képviselet-vezető.
Az MCC Beregszászi Képzési Központja szeptembertől is várja diákokat mind a Fiatal Tehetségprogramba, mind a Középiskolás Programba.
A FIT regisztrációs időszaka most zajlik, már jóval meghaladták a 100 jelentkezőt,
tehát továbbra is nagy érdeklődés jellemzi a programot, és ugyanígy a KP-s programot is, melyre a napokban lehet majd felvételizni.
– Már most látjuk, hogy nagyon sok jelentkező lesz a Középiskolás Programba, átlépjük az álomszámot, ami ebben a nehéz időszakban nagyon pozitív üzenete lehet annak, hogy a magyar közösségnek igenis van jövője Kárpátalján – zárta szavait Dobsa Németh Beáta.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.