Megnyílik Ukrajna első központja a fogságból kiszabadult katonák számára

Június 23-24-én nemzetközi Unbroken Justice fórumot tartanak Lembergben.

Rafal Lemkin nemzetközi jogász – aki Lembergben tanult – születésnapja alkalmából rendezik meg a városban az Unbroken Justice (Meg nem tört igazság) elnevezésű nemzetközi fórumot. A rendezvény középpontjában a fogság, a kínzás és az ukránok által elszenvedett lelki traumák témája áll. A fórum során Lembergben megnyitják a mentális egészség központját a fogságot túlélt személyek számára.

Az Unbroken központ tájékoztatása szerint a nemzetközi fórum két napig tart. Jogvédők, pszichoterapeuták, kormányzati tisztviselők, városvezetők és közéleti szereplők vesznek részt rajta. Az első napon, június 23-án, a Lembergi Városi Tanács üléstermében kerül sor a Igazság és idő című nyilvános beszélgetésre Philippe Sands brit jogász professzor és író, valamint Béatrice Pacalidis-Hoffmann francia pszichoanalitikus részvételével.

A fórum második napján, június 24-én nyílik meg a városban a Szent Nagy Leó Mentális Egészség Központ – Ukrajna első speciális intézménye a fogságot, kínzást és lelki traumát átélt emberek számára. A központ a Rafal Lemkin (korábban Malinova) utcában fog működni.

„Hétről hétre térnek haza ukránok, akik átestek fogságon, kínzásokon és embertelen megpróbáltatásokon. Feladatunk nem csupán hősként fogadni őket, hanem olyan feltételeket teremteni, amelyek lehetővé teszik számukra a testi-lelki felépülést. A most megnyíló központ a gondoskodásról, a professzionális segítségről és az emberi méltóságról szól. Minden hazatérő tudja: vártuk őket, készek vagyunk támogatni, mellettük állunk” – hangsúlyozta Lemberg polgármestere, Andrij Szadovij.

Az új központ területén panelbeszélgetéseket tartanak, amelyek témái a következők lesznek:

  • pszichológiai segítségnyújtás a kínzások áldozatainak;
  • felelősségre vonás az emberiség elleni bűncselekményekért;
  • nemzetközi törvényszék létrehozása Putyin ellen;
  • közösségek ellenálló képessége.

A panelbeszélgetéseken részt vesz Henry Marsh idegsebész; Björn Berge, az Európa Tanács főtitkár-helyettese; Michelle Goodwin, a Georgetown Egyetem jogi karának alkotmányjogi és globális egészségpolitikai professzora. Csatlakoznak továbbá azok az ukránok is, akik átélték a fogságot és a kínzásokat, köztük Makszim Butkevics jogvédő és ukrán katonatiszt, aki 2 év 4 hónapot töltött orosz fogságban.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó