Irodalmi tárlatvezetés a Na’Conxypan Galériában│KISZó-tudósítás

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) női tagjai csoportos kiállításának Múzsa & Ihlet című záróprogramjaként rendezték meg Beregszászban, a Na’Conxypan Galériában az irodalmi tárlatvezetést Shrek Tímea író, költő és Sz. Kárpáthy Kata író költő közreműködésével.

Hegedűs Csilla

Kulin Ágnes, a RIT elnöke köszöntőjében kifejtette, az alkalom a téli-tavaszi évad, négy kiállítást felölelő időszak zárása.

– A négy kiállításon több mint ezer látogatónk volt, sok kárpátaljai óvodás, iskolás és nyugdíjas tekintette meg a tárlatot. Mi nagyon örülünk ennek, mert látjuk, hogy szükség van egy ilyen intézményre Kárpátalján, azon belül is a Beregvidéken. A mai hagyományteremtő rendezvény, hiszen a társművészet képviselőit hívtuk meg, Shrek Tímea írót, költőt és Sz. Kárpáthy Kata írót, költőt, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjait. Azt szeretnénk bemutatni, hogy a kiállítás nemcsak egy megnyitóból áll, hanem sokkal többől.

Ennek a tárlatnak a témája az ihletettség, a múzsa és alkotó kapcsolata.

Arra kértem fel a két írót, hogy a kiállított tárgyakra reagálva a saját művészetükben mutassák be, a szavak erejével, osszák meg velünk gondolataikat – fejtette ki Kulin Ágnes.

Shrek Tímea és Sz. Kárpáthy Kata felváltva reflektált egy-egy festményre egy saját írásukkal, költeményükkel, vagy egy ismert költőtől, írótól származó részlettel. A résztvevők őket kísérve haladtak a teremben, s figyelték, a költők hogyan látják az adott alkotást.

– Először egy kicsit értetlenül álltunk a felkérés előtt, hogyan is tudnánk mi ezt úgymond átadni, de hamar rájöttünk, hogy ez az ötlet nagyon jó, érdekes és újszerű. Már korábban felkerestük a galériát, megnéztük a képeket, megismerkedtünk az alkotókkal, s ezután választottunk szöveget az alkotásokhoz, de úgy vélem, inkább magához az alkotóhoz – jegyezte meg Shrek Tímea. Hozzátette,

voltak olyan képzőművészeti alkotások, amelyek jobban megragadták őket, ezekhez választottak szöveget vagy a saját műveikből, vagy ismert irodalmi alkotóktól.

Többek mellett Vári Fábián Lászlótól, Marcsák Gergelytől és Farkas Wellmann Endrétől hangoztak el szövegek. Az írók, költők azon reményüknek adtak hangot, hogy a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság többi tagja is kedvet kap ahhoz, hogy papírra vetett gondolatokkal reflektáljon festményekre.

Mindent egybevetve a Múzsa & Ihlet irodalmi tárlatvezetés ötletes és sikeres idényzáró volt, hiszen a jelenlévők amellett, hogy megtekintették az alkotásokat, érdekes irodalmi összeállítást is hallhattak a költőktől. A Na’Conxypan Galéria készül a következő évadra, hogy az őszi és téli időszakban is megannyi szépséggel, egyedi kiállítással fogadhassa vendégeit.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó