A megyei rendőrség tájékoztatása szerint bűnügyi eljárás indult egy ungvári építésszel szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy önkényes beavatkozása során megsértette a restaurálási előírásokat, és ezzel kárt okozott egy országos jelentőségű műemléképületben. Az érintett objektum a XIII–XV. századi Szent János evangélista-templom, amely a beregszászi járási Nagymuzsalyban található.
KISZó-információ
Engedély nélküli restaurálás vezetett károkhoz
A nyomozás adatai szerint az építész még 2019-ben saját restaurálási tervével szerepelt egy nemzetközi fórumon, ahol külföldi jótékonysági alapítvány támogatását is elnyerte a projekt finanszírozására. A restaurálási tervek véglegesítésében másik szakember is közreműködött, a projektet pedig 2021-ben az ukrán kulturális minisztérium jóvá is hagyta.
A hatóságok közlése szerint azonban a hivatalos tervező a jóváhagyás után kiszállt a munkálatokból, mivel sem szerződés, sem engedély nem született az építkezés felügyeletére. A gyanúsított szabálytalanul indította el a munkálatokat.
Történelmi szerkezetek sérültek
A restaurálás során több építészeti szabálytalanságot is elkövettek. A hatóságok szerint nem történt meg a falak szakszerű konzerválása és megerősítése. A tervekben előírt természetes kő helyett pedig cementes kötőanyaggal kirakott tégla- és vasbeton szerkezetek kerültek az eredeti felületekre. Ezek a beavatkozások ellentmondanak a műemlék-helyreállítás előírásainak, és károsították az épület eredeti, történelmi szerkezeteit.
Az esetet építésügyi és műszaki szakértők is kivizsgálták, és szakvéleményük is megerősítette, hogy a kivitelezés során az építész tevékenysége sértette a kulturális örökségvédelem normáit.
Bűnvádi eljárás folyik
Az ügyben a Beregszászi Körzeti Ügyészség folytat nyomozást. Az építész ellen az Ukrán Büntető Törvénykönyv 298. cikkének (3) bekezdése alapján indult eljárás, ami az országos jelentőségű kulturális örökségi helyszínek szándékos és jogellenes megrongálására vonatkozik. A bűncselekmény súlyos büntetőjogi következményekkel járhat.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.