Kárpátalján 3D-nyomtató segítségével készült protézissel látják el az ukrán katonákat, akik elvesztették végtagjaikat Ukrajna védelme közben.
A Novák András nevét viselő Megyei Klinikai Kórházban a napokban mindkét alsó végtagra 3D-nyomtatóval készített protézist szereltek fel egy volt katonának.
A legújabb berendezés megjelenésével a kórházban körülbelül 20 katonát és civilt láttak el művégtaggal.
A kórház június 19-én közölte, hogy a protéziseket ezúttal egy vinnyicai katonának szerelték fel, akinek az idén februárban Kupjanszkban szerzett sérülése miatt mindkét lábát amputálni kellett.
„A protézist, amelyet a kórház 3D-nyomtatóján nyomtattak, az amerikai Beylor Orvosegyetem Protézis-ortopédiai Segítségnyújtási és Klinikai Innovációs Központja szakembereivel együttműködve állították be, akik két napon keresztül tartottak képzést a megyei kórház orvosainak. A képzést Jared Howell, az amerikai központ igazgatója vezette és Andrij Zsurakivszkij fiziko- és rehabilitációs orvos, Ivan Didik fizikoterapeuta, Irina Didik és Ruszlan Selever ergoterapeuták vettek részt rajta.
Miroszlav Lavrjuk, az intézmény protézisprojektjének vezetője kifejtette, a kórházban 3D-nyomtató segítségével körülbelül 20 protézist nyomtattak és szereltek fel eddig.
„Az, hogy a régióban először 3D-nyomtatás segítségével protézist helyeztek be egy kettős amputációval élő betegnek, fontos lépés a modern rehabilitációs ellátás fejlődésében Kárpátalján” – jegyezte meg.
Megjegyezzük, hogy a Kárpátaljai Regionális Klinikai Kórházban telepített 3D-nyomtató az egyetlen Ukrajnában, amely 4 óra alatt kinyomtatja a háromdimenziós protézis tálját. A készülék 2024 novemberében került a kórházba a Texasi Gyermekkórház és a Beylor Orvosegyetem Protézis-ortopédiai Segítségnyújtási és Klinikai Innovációs Központjának támogatásával.
3D-nyomtatással készült protézist kapott egy amputált lábú katona Kárpátalján
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.