Háborús veteránok taníthatják Ukrajna védelmét az iskolákban

Veteránok is taníthatják az iskolákban Ukrajna védelmét.

Az Oktatási és Tudományos Minisztérium és a Veteránügyi Minisztérium közös rendeletet (868/483) készített, amely jóváhagyja a háborús veteránok iskolai foglalkoztatására vonatkozó módszertani ajánlásokat. Így a veteránok gyakorlati ismereteket adhatnak át a diákoknak a katonai ügyek, a taktikai orvostudomány, a polgári védelem és a biztonság alapjairól.

Erről Irina Verescsuk, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője számolt be Telegram-csatornáján.

Szerinte ez a döntés ötvözi a védelmezők reintegrációját és a nemzeti stabilitás hosszú távú megerősítését.

Az Oktatási és Tudományos Minisztérium idén kezdte el a megújított Ukrajna védelme program kísérleti bevezetését. Ennek értelmében a fiúk és a lányok együtt tanulnak, csoportokba való felosztás nélkül, és a tantárgyat nemcsak tantárgyi pedagógusok, hanem önkéntesek vagy veteránok is taníthatják.

Ahhoz, hogy a veteránok Ukrajna védelmét oktathassá a következőket kell tenniük:

Megtalálni az álláshirdetést az oktatási minisztériumok/igazgatóságok, iskolák vagy állásportálok weboldalain.
Bármilyen felsőfokú végzettséggel vagy megfelelő szakmai képesítéssel kell rendelkezniük, és be kell nyújtani a következőket: személyi igazolvány, adószám, diploma, munkakönyv, orvosi igazolás.
Interjún kell részt venniük az iskola igazgatójával.
Munkaszerződést kell kötniük.
Továbbképzésen kell részt venniük (állami költségeken).

Emellett ajánlásokat is kidolgoztak az iskolaigazgatók számára azokról az intézkedésekről, amelyek segítenek a veteránoknak sikeresen integrálódni az oktatási folyamatba és hatékonyan felhasználni tapasztalataikat a fiatalok oktatásában.

A lakosság eltérően reagált arra a döntésre, hogy veteránok dolgozzanak az iskolákban. Egy online felmérésben sokan azt írták, hogy ezt a tantárgyat gyakorló, legalább pedagógiai végzettséggel rendelkező tanároknak vagy gyermekekkel való kommunikációs tapasztalattal rendelkező személyeknek kell oktatniuk. Emellett sokan úgy vélik, hogy nem minden katona képes iskolásokkal dolgozni, és ezt csak teljes rehabilitáció után szabad megtenni.

„Először teljes rehabilitáció pszichoterapeutánál, és csak utána egy helyiségbe, ahol egy csomó gyerek van, akik NEM fognak azonnal engedelmeskedni. Mindannyian megértjük, hogy a katonák érthető okokból elveszítik mentális egészségüket. Mennyire? Minden eset különálló. Nem jelent-e kockázatot a zajongó, rohangáló stb. gyerekek életére és egészségére egy PTSD-ben szenvedő ember?”

„Nem minden szakember képes tanítani. Először is, jelenleg nagyon sok katona – egyszerű ember, akiket mozgósítottak, akik autókat javítottak, eladtak, javításokkal foglalkoztak stb. Lehet-e őket kompetensnek tekinteni a tantárgy oktatásában? A kérdés nyitott. Másodszor, még a legjobb katona sem, éveknyi felkészülés, tapasztalat és gyakorlat után sem feltétlenül tud tanítani. Főleg gyerekeknek. Figyelembe véve a pszichológiai aspektusokat és nem csak azokat” – áll többek között a hozzászólásokban.

Verescsuk: már az iskolában el kell kezdeni a gyerekek háborús nevelését

 

 

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó