Véget ért a XXIX. Kárpátaljai Népzene, Néptánc és Kézműves Tábor
Huszonkilencedik alkalommal szervezték meg a Kárpátaljai Népzene, Néptánc és Kézműves Tábort, immár negyedszer Sátoraljaújhelyen. A festői szépségű táborhelyre ezúttal is több mint 300 kárpátaljai gyerek érkezett, hogy egy felejthetetlen, élményekben és programokban gazdag hetet töltsön együtt. A tábor megálmodója és létrehozója, Pál Lajos és neje, Katalin, akik majd harminc évvel ezelőtt Tiszapéterfalván első ízben rendezték meg a népzenei és néptánctábort. Gyermekeik, Pál István (Szalonna) és Eszter első perctől részese voltak ennek, és hosszú ideje immár ők is tanárai, mentorai a mai gyerekeknek.
Hegedűs Csilla
– Több mint húsz esztendőn keresztül Kárpátalján rendeztük meg a tábort, de amikor 2022 februárjában kitört a háború, sokat gondolkodtunk azon, hogy mi legyen, hogyan tovább. Végül úgy döntöttünk, hogy a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában szervezzük meg a találkozót, melynek egyre több résztvevője van – fejtette ki Pál Eszter, a Magyar Állami Népi Együttes énekes-szólistája, a Pál István Szalonna és Bandája énekese, énektanár, mentor.
– Amikor még Tiszapéterfalván rendeztük meg a tábort, azokhoz a körülményekhez kellett alkalmazkodnunk, ami azt jelenti, hogy ott a befogadó létszám 200, maximum 250 fő volt, de mindig volt igény arra, hogy ezt a számot növeljük. A Rákóczi Szövetség tábora ideális, hiszen sokkal nagyobb a befogadóképessége, ezért most is jóval több, mint 300 gyerek tölthetett ott egy hetet. De még így is az a pozitív probléma áll fent, hogy sokkal több gyerek jönne. Korábban tízévesek is részt vehettek a táborban, de amióta Sátoraljaújhelyen szervezzük meg azt, úgy döntöttünk, hogy 12 éves kortól jöhetnek a gyerekek, hiszen mégiscsak külföldről van szó – tette hozzá Eszter.
A kárpátaljai szemléken is az tapasztalható, hogy egyre több a népzene és néptánc iránt érdeklődő gyermek,
ami nagyon jó dolog, az pedig, hogy hozzáértő szakemberek foglalkoznak velük, még fontosabb. A tábor profilja a magyar népzene, ezen belül a néptánc, a népi hangszerek és a népi ének. Emellett az idén komoly apparátussal volt jelen a kézművesség is, így a gyerekeknek a délelőtti és délutáni foglalkozások között igazi kikapcsolódást jelentett az, hogy igény szerint agyagozhattak, szőhettek, kosarat fonhattak, gyöngyöt fűzhettek.
– Amikor véget ért a tanév, ezek a gyerekek azonnal belecsöppentek egy olyan táborozásba, ami nem teljesen nyaralós, pihenős. Mindinkább egy edzőtáborra hasonlít, hiszen napi kilenc órát foglalkoztunk velük. Tehát a táncosok ennyi ideig táncoltak, az énekesek énekeltek, a hangszeresek muzsikáltak, de természetesen a pihenés is bele volt iktatva a napi programba. Nagyon jó volt látni, hogy bár elfáradtak, nem kényszerből csinálták, azt pedig még jobb volt tapasztalni, hogy az
egy hét alatt egy gyereknek sem láttam a kezében a mobiltelefont, az irdatlan mennyiségű tanulás mellett önfeledten tudtak egymásnak örülni.
Mivel lassan harminc éves múltra tekint vissza a tábor, az még nagyobb boldogság, hogy most már a tanársegédeink az egykori tanítványaink, akik ezt a hivatást választották szakmájuknak. A táborban is ott voltak mellettünk az egykori tanítványok, ők a kisebbekkel foglalkoztak. Nagyon örültem ennek, hiszen ez a folytonosság bizonyítéka, és annak, hogy van, aki továbbviszi ezt a kezdeményezést.
Pál Eszter népi énekre oktatta a gyerekeket, emellett olyan hangszereken tanulhattak, mint a hegedű, brácsa, nagybőgő, harmonika, cimbalom, citera, fúvós hangszerek.
– A bátyám, Pál István Szalonna és egész zenekara a sajátjának tekinti ezt a tábort, tehát a zenekarban muzsikáló művészek is tanítják a gyerekeket. Szerintem ez is nagy dolog, hogy ismert emberektől tanulnak, a tanítványok közül is sokan követik a munkásságunkat. Emlékszem arra, milyen nagy élmény volt számomra gyerekként, amikor egy nagy mestertől, példaképtől tanulhattam. Egy nagy csoport főtárgyként éneket tanult, emellett volt három nagy táncos csoport, ahová az adott tájegységhez passzoló népdalokat tanulták meg a táncosok. Egész nap külön helyiségekben zajlott az oktatás, és esténként, amikor a táncházban 300 gyerek ropta és énekelt, nagyon nagy élmény volt nekünk is, ugyanis ezt a tábort mindig egyéves előkészítő munka, szervezés előzi meg. De mindamellett, hogy fárasztó, sok-sok energiát vesz igénybe, jó érezni, amikor több száz gyereknek egyszerre dobban a szíve. A gyermekeink a jövő és a remény, ezért is volt nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy egy hét alatt egyszer sem kellett rájuk szólni, hogy figyeljenek, mindenki érezte, hogy az, ahol vannak és amit csinálnak, az fontos. Az utolsó estén, a gálaműsoron kiderült, mennyi mindent sajátítottak el, mennyi tudással gazdagodtak. És be kell vallanom, hogy ez alatt az egy hét alatt mi is feltöltődtünk, erőt kaptunk a folytatáshoz.
Eszter végül elárulta, amikor megkérdezte a táborozókat, hogyan érezték magukat, jönnek-e jövőre is, egyöntetűen azt válaszolták, hogy bár fárasztó volt, de a világ összes kincséért nem hagynák ki a lehetőséget.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
