Történelmi bizonyítványosztás a Kárpátaljai Magyar Líceum hálózatnál │KISZó-tudósítás

102 diák vehette át érettségi bizonyítványát

A Kárpátaljai Magyar Líceum (KML) Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta első érettségi ünnepségét. Az egybegyűlteket Kóré Dóra, a KML hálózat igazgatója köszöntötte, aki történelminek nevezte az eseményt, hiszen a hálózat első alkalommal ad át érettségi bizonyítványt.

Hegedűs Csilla

– Ez nem csupán egy tanév lezárása, hanem egy új korszak kezdete is, hiszen a tölgyfa legújabb ágán megjelentek az első makkok. 2023-ban öt oktatási helyszínen – Nagydobronyban, Kisgejőcön, Beregszászban, Nagyszőlősön és Tiszapéterfalván – kezdtük meg közös utunkat. Örömmel jelentem be, hogy a 2025/2026-os tanévben Visk és Tiszaújlak is csatlakozik ehhez a közös úthoz

– emelte ki az igazgató. Hozzátette, reményei szerint a jövőben olyan közösséget sikerül építeniük, amely mély gyökerekkel rendelkezik, friss és erős hajtásokkal növekszik. – Az itt álló fiatalok ezeknek a hajtásoknak az első beérett gyümölcsei. Ma 102 diák kapja meg az érettségi bizonyítványát, de ez nemcsak egy szám, hanem bizonyosság, bizonyság arról, hogy volt értelme nagyot álmodni, építeni, hinni – tette hozzá Kóré Dóra, majd köszönetet mondott az iskola alapítóinak, a támogatóknak, a szülőknek s kollégáknak.

Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos kiemelte, a történelem nehézségei, kihívásai minket, magyarokat már számtalanszor próbatétel elé állítottak, s nincs ez másként most se.

– Itt, Kárpátalján nem mindennapi körülmények között zajlik az élet, az oktatás, a háború árnyékként borul a mindennapokra. Éppen ezért rendkívüli bátorságra vall az, amit most ennek a hálózatnak, benne a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek sikerült véghez vinniük. Megőrizni a magyar nyelvet, kultúrát, a tanulás méltóságát a nehéz időben

– fogalmazott a politikus. Hozzátette, a Kárpátaljai Magyar Líceum létrehozatala és első évei is azt bizonyítják, hogy az összetartozás nemcsak egy jelszó, hanem cselekvés és alkotóerő is. – A KML nemcsak egy öt iskolából álló hálózat, hanem jelkép is. Jelképe összetartozásunknak és a megmaradásba vetett hitünknek, melyek mind a mai napig élő és ható közösséget alkotnak. De nemcsak a hálózat létrehozása, hanem az első kibocsátott osztály is történelmet írt, ugyanis ők voltak és ők is maradnak az elsők. Mostantól ők a példák, példával járnak azok előtt, akik majd utánuk választják ezt a tanintézményt – zárta szavait Balatoni Katalin.

 – Még csak két éve annak, hogy 2023-ban öt helyszínen elindult a Kárpátaljai Magyar Líceum története, s íme, itt állunk az első bizonyítványokkal az asztalon. De történelmi pillanat volt az is, amikor két évvel ezelőtt Nagyszőlősön közös tanévnyitóval elindult a KML első tanéve, a mai nap pedig azért történelmi, mert az első végzős diákok állnak itt ünneplőbe, akik érettségit és szakmát is szereztek egyszerre. De a tanulás itt nem ért véget, szeretettel várjuk őket akár a Rákóczi-főiskolára, akár az Egán Ede Szakképzési Centrumba. Azt pedig, hogy jó úton járunk, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy szeptember elsejétől Visken és Tiszaújlakon is megkezdi az oktatást a KML

– jegyezte meg Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektora.

A 10.-ek nevében Ráti Zsófia, a kisgejőci oktatási helyszín diákja búcsúzott a végzősöktől. Az érettségiző diákok nevében Molnár Éva, Vágner Kitti, Nagy Márta, Bilák Andrea és Fudella Kitti mondott köszönetet és búcsúzott a tanintézményüktől, diáktársaiktól, tanáraiktól.

Az érettségi bizonyítványok és tarisznyák átadása után Orosz Ildikó osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. A főiskola elnöke kifejtette, a mai ünnepség azért jöhetett létre, mert a főiskola a számos ellenérv és lebeszélés ellenére megugrotta a szakadékot, és elsőként létrehozta a magán szaklíceumi hálózatát.

– De nemcsak az intézmény lépett nagyot, hanem a diákok, szülők is, akik a sokak által bizonytalannak titulált iskolába íratták gyermekeiket. Immár elértünk a pillanathoz, amikor 102 fiatal tarthatja kezében az érettségi bizonyítványt. Akiknek sikerült a nemzeti multiteszt, egy egészen más világba léphetnek, megnyílt az út a főiskola irányába is. A diákokon múlik, hogy veszik-e a bátorságot és jelentkeznek, vagyis a következő szakadékot is megugorják, és rálépnek a felsőoktatáshoz vezető hídra. Ezért nem búcsúzom a diákoktól, mert minden bizonnyal hamarosan találkozunk

– hangsúlyozta Orosz Ildikó.

Az ünnepségen elismerő okleveleket adtak át a kimagasló tanulmányi eredményeket elért diákoknak. Végül a történelmi egyházak képviselői, Molnár János római katolikus esperes-plébános, Marosi István görögkatolikus áldozópap és Cserniga Gyula református lelkész kérték Isten áldását a rendezvényre, a résztvevőkre.

Kapcsolódó cikkünk:

Diplomaátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán: 270-en vehették át az oklevelüket│KISZó-beszámoló

Forrás:
KISZó/Fotók: Hegedűs Csilla
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó