Fordulat: az amerikai elnök állítólag már küldi is a rakétákat Ukrajnába

Donald Trump amerikai elnök jóváhagyta, hogy újabb fegyvereket szállítson az Egyesült Államok Ukrajnának. Sőt, az is kiderült, hogy nem az amerikai elnök döntött a szállítások leállításáról a közelmúltban: Trump ezt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is közölte sajtóértesülések szerint. A döntés Pete Hegseth védelmi miniszter hozta meg saját hatáskörében, ráadásul fals információk alapján.

Donald Trump amerikai elnök július 4-én, pénteken Volodimir Zelenszkij elnökkel folytatott telefonbeszélgetésén közölte: nem ő a felelős az Ukrajnába irányuló amerikai fegyverszállítások felfüggesztéséért – közölte nemrég a The Wall Street Journal (WSJ), amelynek amerikai tisztviselők beszéltek erről.

A Patriot légvédelmi rakétákat és precíziós lőszereket is tartalmazó szállítmányok felfüggesztéséről szóló hírek a múlt héten jelentek meg a világsajtóban. A WSJ információi szerint Trump konkrétan azt közölte az ukrán elnökkel pénteken, hogy valóban elrendelte a Pentagon lőszerkészleteinek felülvizsgálatát az iráni nukleáris létesítményekre mért múlt havi amerikai csapásokat követően, de nem utasította a hadsereget a fegyverszállítások leállítására.

Az amerikai elnök már egy másik nyilatkozatban is közölte kedden, hogy az Egyesült Államok további, védelmi céllal felhasználható fegyvereket fog Ukrajnának biztosítani,

miközben az orosz támadásokról is beszélt, és arról is, hogy elégedetlen Vlagyimir Putyin orosz elnök viselkedésével.

Mindeközben a Politico arról számolt be nemrég, hogy Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért felelős különleges megbízottja és Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a tervek szerint még ezen a héten találkoznak Rómában, hogy megvitassák az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély újraindítását.

A Patriotoknál állítólag Trump már ki is mondta az igent, de a háborúból ki akar maradni.
Mindeközben az Axios amerikai híroldal (szintén tisztviselőktől származó) információi szerint, Donald Trump azt is megígérte Volodimir Zelenszkijnek, hogy

tíz Patriot légvédelmi rakétát azonnali hatállyal leszállítanak Ukrajnának, és segít az amerikai hadseregen kívüli forrásokból fegyvereket szerezni.

Az Axios szerint az amerikai elnök egy nappal a hívás előtt Friedrich Merzez is megkérte, hogy Németország adja el Ukrajnának egyik Patriot-ütegét. A német kancellár ehelyett egy másik megoldást javasolt Trumpnak, és végül nem egyeztek meg, de még zajlanak a tárgyalások ez ügyben.

A lap forrásai szerint Trump több napon át konzultált tanácsadóival és a világ más vezetőivel arról, hogy pontosan honnan is érkezzenek ezek a fegyverek, mielőtt hétfőn arról beszélt, hogy újraindulnak az ukrajnai szállítások. Mint írták, az elnök elsősorban alternatív megoldásokat igyekszik keresni ahelyett, hogy az amerikai készletekből adjon át a fegyvereket Ukrajnának.

Kijev és Moszkva is megszólalt az amerikai fegyverszállítások leállítása kapcsán

 

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó