Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
„Partnereinkkel az ukrajnai fegyvergyártás növeléséről és a hadsereg felfegyverzéséről tárgyalunk. Már vannak jó megállapodások, és továbbiakra is számítunk. (.) Létfontosságú, hogy minden megállapodást a lehető leggyorsabban megvalósítsunk, hogy biztosítsunk a légterünk védelmét és több légvédelmi rendszert” – mondta az elnök a Facebook közösségi portálon közzétett videójában.
„Jelzéseket kaptunk a legmagasabb helyekről – egyebek mellett az Egyesült Államokból – és európai barátainktól is, hogy helyreállítják a segély szállítását”
– tette hozzá Volodimir Zelenszkij.
Hozzátette, hogy a jövő héten folytatják a tárgyalást katonai kérdésekről az Egyesült Államokkal katonai téren, és folytatódnak a megbeszélések Keith Kellogg Ukrajnáért és Oroszországért felelős amerikai különmegbízottal is.
„Új európai védelmi csomagokat is kidolgozunk, és azt várjuk, hogy újabb kemény lépéseket – így a háború miatt Oroszország elleni szankciókat léptessenek életbe”
– jelentette ki az ukrán elnök.
Az Egyesült Államok a múlt héten rövid időre részlegesen leállította a katonai segély szállítását Ukrajnának.
Kapcsolódó cikkünk:
Fordulat: az amerikai elnök állítólag már küldi is a rakétákat Ukrajnába
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.