Az elmúlt napokban érkezett sarkvidéki hideg igencsak sokat ártott az ugocsai gazdálkodóknak. Bagó Vince fertősalmás-nagypaládi gazdálkodó tipikusan több lábon álló gazda, hiszen méhészettel, juhászattal és gyümölcskertészettel is foglalkozik. Ennek ellenére ennek a „több lábon állás”-nak minden támasztékát érte egy bokán rúgás a kegyetlen utótél következtében.
– Hadd ne mondjam, mi mindennek árt ez a hideg – mesélte a juhait abrakoló gazda. –Elsősorban jól megtépi az ősszel vetett kalászosok gyökérzetét, hiszen nincsen szigetelő hótakaró és a komoly fagyok előtt vízzel telítődött a talaj. Ez a csontkeménnyé fagyott sár legalább két héttel veti majd vissza az őszi búzát és a tritikálét. A gyomok persze jobban tolerálják az ilyesmit, ezért a tavaszi gyomirtásra jobban oda kell majd figyelni.
A gyümölcsösömben az elmúlt napok kellemes tavaszígérete pocakosra hizlalta a rügyeket, megindult a fák nedvkeringése. Nemrég már virágba borult a cicuka (fűz-barka), most meg jönnek a mínusz tíz-egynéhány fokok. A beköszöntött kemény fagyok szinte biztosan megrepesztik majd a fákat és visszavetik a virágrügyek termékenyülését. A fagy okozta sebeket kezelni kell, hiszen azok százféle fertőzésnek adnak táptalajt.
A méheimmel viszont legalább nincs gondom, mert az ősszel valamelyik „okos” gazda olyan defolianssal kezelte a napraforgóját, hogy a 45 családomból harminckettő elhullott. Nem tudom, mi lehetett a szer, de telelés előtt szinte minden családnál elpusztult az anya és nem tudott kialakulni a telelőfürt. Ugyanez a jelenség közös ismerősünknél, Juhász Pistánál is lejátszódott, neki is alig tíz-egynéhány családja élte meg a betelelést. Ezúton is köszönjük a vegyszert gyártó cégnek és az azt alkalmazó gazdának a „segítséget”.
No, de komolyra fordítva a szót, a juhaimnak legalább nem árt a hideg. Igaz, kissé vastagabban kell abrakolnom őket, de a felfagyott talajon legalább a pata-rothadás, vagyis a büdös-sántaság nem alakul ki. A sok késő őszi csapadék miatt meg a mélyebb fekvésű kukoricásokon a termés harmadát-negyedét úgyis otthagyták a kombájnok, hát azt most feletetem a birkákkal.
E sorok íróját vadászemberként és hivatásos vadászként is „húsbavágóan” érintette a kegyetlennek indult utótél. A mezei nyulak már márciust idéző kergeségben udvaroltak, az őzbakok – dacára barkás agancsuknak – megkezdték a területfoglaló rivalizálást, elkezdtek szétesni a télen kialakult csapatok. Vuk népe, a rókák, éjjelente szerenádozva keresték a gyengébb nem kegyeit. A vidralegények pedig a fogyó hold alatt olyan füttykoncerteket adtak szívük hölgyvidrájának, hogy azt Hacki Tamás fénykorában is megirigyelte volna. Ehhez képpest most szibériai hideg váltotta az ibériai balzsamos meleget, de mit lehet tenni. A vad és gazdája alkalmazkodik. A szórók megtelnek kukoricával, az őzbakok elfeledik a rivalizálást, és békésen megférnek a vadetetők vagy lábon hagyott kukoricások közelében a nyulakkal és fácánokkal. A túl korán született kisnyulak jó részét persze elviszi ez a zegernye időjárás, de ez „bene van a pakliban”. Mindent összevéve egy hideg, esős május vagy egy időszakos fagyokkal és sok esővel járó tél többet ártana, mint ez a későn jött télutó, mely elpusztítja ugyan a gyengéket, de ez erdőn-mezőn az élet velejárója.
Matúz István
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
