A csongori Sándor Jolán túl van a kilencvenedig életévén. Sok mindent megtapasztalt közel száz esztendő alatt, de Istenbe vetett hite mindig segített a nehézségek idején. Bár az utóbbi időben ízületi problémákkal küzd, mégsem csügged el, reménységgel várja a holnapot.
– Nem töltöttem be semmilyen magas pozíciót, mezei munkásként dolgoztam a kolhozban. Csoportvezetőként tevékenykedtem hosszú ideig, előtte viszont húsz évet a farmon voltam. Három gyerekem, hat unokám és tizenhat dédunokám van. Vőkkel, unokavőkkel több mint harmincan vagyunk a családban. Negyven év munkaviszony után mentem nyugdíjba. Hosszú ideje vagyok özvegy, a férjem még 1968-ban halt meg munkahelyi baleset következtében.
– Milyen volt a gyerekkora?
– Szegény világba születtem.
Jártam óvodába, iskolába, énekkarra. Közepes tanuló voltam. Csupán egy hold földünk volt, tehetősebbeknek akkortájt 40 – 50 hold is megvolt, mi oda jártunk dolgozni. Volt olyan időszak, amikor tengerikenyeret ettünk. Öten voltunk testvérek, két fiú és három lány.
– Hogyan élték meg a háborús időszakot?
– A cseh időben az emberek sok kölcsönt vettek fel, amit ha nem bírtak kifizetni, jött a végrehajtó, és mindent elvett. Amikor a magyarok bejöttek 1938-ban Nagydobronynál húzták meg a határt, mi a túloldalra kerültünk. Következő éven ide is bevonult a magyar hadsereg. Elmentünk a bálba, ahol Horthy Miklós nótáját dalolgattuk, amiért bevittek minket Munkácsra annak okán, hogy Horthy szószólói vagyunk. 1943-ban a szovjet csapatok bombázni kezdtek, hamar megjegyeztük, melyik órában repülnek el felettünk a gépek.
Ha a mezőn voltunk, lehasaltunk a földre, hogy ne lássák a mozgást. Egy év múlva bevonultak a szovjet csapatok. Féltünk tőlük.
Hat hétig tartózkodtak itt, mivel Csapnál folytak a harcok.
– Mivel teltek,telnek nyugdíjas évei?
– Még hat évet dolgoztam az után is, hogy nyugdíjba mentem. 1991-ben felbomlott a kolhoz és kimérték a földeket. Mi is kaptunk és azon dolgoztunk tovább. Nyolc éve, hogy fájnak a térdeim és már nem tudok úgy dolgozgatni, mint azelőtt. Idén különösen romlott az állapotom, de gyógyszerekkel valamicskét tudom enyhíteni a fájdalmat. Most már csak a kapuba szoktam kiülni, vagy a teraszon pihenek.
– Sok időt töltött az unokákkal, dédunokákkal?
– Akik velünk egy háztartásban éltek, azokra többet vigyáztam. A dédunokákkal is hasonló a helyzet.
– Milyen szerepet játszik életében az Istenbe vetett hit?
– Nekem hosszú élet adatott Isten kegyelme által. Amikor a férjem meghalt, megszólított az Úr. Addig is tanulmányoztam a Bibliát, de ha valami rosszról olvastam, inkább letettem. Aztán fordulat következett az életemben, és elkezdtem másként tekinteni rá. Isten egyre fontosabb lett az életemben. Sok keserűség ért azóta, mióta megözvegyültem, de nem estem kétségbe és igyekeztem a legjobbat kihozni minden helyzetből.
Bara Tünde
