Nemrégiben Zólyomi Tamás, etyeki vadászkolléga jóvoltából megismerkedhettem a Tiszazugi Vadásztársaság területével, ahol barátom édesapja vendégként kapott őzbak-vadászati lehetőséget. Valójában a vadászat során semmi említésre méltó nem történt, hiszen nem az „érmes” bakok érdekeltek bennünket, hanem azok a selejt agancsot viselő őzek, melyeket szelekciós szempontok okán kellett kigyomlálni a területről. Ennek Sanyi bátyám sikerrel eleget is tett, hiszen az általa elejtett mindkét bak az említett kategóriát képviselte. Kárpátaljai magyar vadászemberként viszont nem mehettem el a terület gondozottsága, a látott – kiváló agancsokat viselő – bakok és általában a vadsűrűség mellett. Este némi kecskeméti barackpárlat és egy finom gombás-tejfölös vaddisznóragu társaságában vallatóra fogtam hát vendéglátóinkat, Virág Andrást és Grusvai Bélát, arról, hogyan sikerült elérniük azt, hogy a néhol 50-60 hektáros monokultúrák, a „kultúrsivatag” élőhelyi adottságai dacára kiváló eredményeket tudnak felmutatni úgy őz, mint fácán-nyúl terén.
– Társaságunk jelenleg 4200 hektáron gazdálkodik – mesélte András, a hivatásos vadász –, és mindössze 11 tagunk van. Nem volt egyszerű kirostálni azokat a magukat vadásznak gondoló, de valójában csak „puskás emberi” minőséget képviselő egykori tagokat, akik nem akarták elfogadni a meglehetősen szigorú szabályainkat, de mostanra ez sikerült, és egy családias hangulatú, a vadat minden aspektusában tisztelő társulat jött össze. Csak közös használatban lévő lesek és szórók vannak (betiltottuk az „ez az én lesem-szóróm és csak én használom” módit), melyekre előzetes regisztrálódást követően lehet kiülni. Minden tagtársunk kap továbbá évente egy őzelejtési lehetőséget a korlátlan vaddisznó-vadászat mellé.
– Gondolom, félmilliós tagdíjakkal kell számolni ilyen alacsony taglétszám mellett….
– Egyáltalán nem, ugyanis fő bevételi forrásunk az őzvadásztatás. Nem tudom, felétek, Kárpátalján ez hogy van, de egy ilyen alföldi, síkvidéki területen nekünk az őzbak adja a bevételek 99 százalékát. Van egy stabil visszajáró vendégkörünk – németek, jenkik, mexikóiak –, mely jó vadászemberekből áll, akik kedvelik a mindenféle csicsától mentes vadászatokat, és nem utolsó sorban elég tőkeerősek, hogy 500-600 grammos, 130 trófeapont fölé értékelhető, aranyérmes trófeákat viselő bakokért is kifizessék a sokszor milliós kilövési díjakat. Ugyanakkor azt sem hallgathatom el, hogy a fizető vendégnél a pénztárca vastagsága csak egy szempont, hiszen a sikerhez az is kell, hogy az illető jó vadászember legyen. Tudom, most majd jössz a karámban nevelt, hormonkezelt „csinált bakokkal”, amelyek meglövetése bizony egy időben nagyon rossz fényt vetett a magyar vadászati lehetőségekre, de mi ilyennel sosem foglalkoztunk. Hamarosan érkezik például egy német testvérpár, akik évek óta visszajáró vendégek. Egyikük esetében a Tisza ártéren cserkelve szoktam meglövetni a bakokat. Igaz, közben megesznek a szúnyogok, meg kell pár kilométert kúszni-mászni az ártéri dzsungelekben, de a vendég ezért jön. A kényelmes magaslesről agyongolyózandó őzek nem igazán az ő műfaja.
A bevételeinknek meg ezer helye van, hiszen mintegy 100 ha vadföldet művelünk, fenntartunk egy hűtőházat a vadhúsnak, nemrég rendbe raktuk a vadászházunkat, most pedig egy újabb takarmánytároló megépítése a cél.
– Kétnapos barangolásaink alatt nemcsak sok őzet láttunk, hanem szép számmal akadt utunkba fácán és mezei nyúl is, a tarlókról felrepülő kacsa felhőkről nem is beszélve. Apróvad szempontjából hogyan álltok?
– Kimondottan nyúlra nem vadászunk, ugyanis taglétszámunk nem teszi lehetővé, hogy az eredményes nyúlvadászathoz szükséges U-hajtásokat meg tudjuk szervezni. Pár füles a fácánvadászatok során esik. A fácánnak van viszont egy gyenge közepes természetes populációja – az intenzív mezőgazdaság miatt többre nem juthatunk –, amit évente 200 darab nevelt kakas kibocsátásával szoktunk „dúsítani”. Kb. 70 százalékban tudjuk visszavadászni ezt a mennyiséget, ami elég ahoz, hogy tagtársainknak meg legyen a szórakozása és a karácsonyi fácánlevese. A vízi vad terén pár éve még sokkal jobban álltunk, de idén a csapadékos időjárás azért kedvezett a tőkés récének és a nyári lúdnak. A mezőkön megálló belvízfoltok ráadásul jó reményekre adnak okot, tehát biztos szép terítéket érünk el kacsából. Libát viszont nem nagyon lövünk, mivel nálunk a kislilik fokozott védelme miatt csak december elején kezdődik a libaszezon. Akkorra az itt honos nyári lúd elvonul, a nagylilik meg csak ritkán marad meg huzamosabb ideig.
– Lövettél egy, a buksiján mindössze két pálcikát viselő bakot Sanyi bátyánkkal, és mindketten nagyon örültetek az elejtésének. Miért?
– A 3 évesre taksált, elég nagytestű bak olyan agancsot viselt, amellyel idén esélye sem volt kiverekedni magának egy területet és sutákat. Az ilyen „kujtorgó” őzbakok csak rontják a vadászati lehetőségeket, feleslegesen zavarják a területet. Amennyiben pedig hagyjuk megöregedni, a fején viselt két nyárs veszedelmes, gyilkos bakká teheti, hiszen a revirért folytatott küzdelmek során könnyen szemen-nyakon szúrhatja a verekedések során vetélytársát. Évente különben 50-60 bakot és 70-80 sutát-gidát lövünk (4200 hektáron Kárpátalján 8-10 őz szokott esni összesen!!!), de a bakmennyiségnek kb. fele ilyen szelekciós szempontok miatt puskavégre kerülő selejt. Még szerencse, hogy tagtársaink és egyes vendégeink is szívesen meglövik az alacsony agancssúllyal és agancs-köbtartalommal bíró „abnormis” és gyenge bakokat, hogy azok ne foglalják a területet a gazdasági alapjainkat megteremtő, hatalmas agancsokat viselő őzek elől.
– Óriási számokról beszélsz. Hogyan tolerálja a terület ezeket az elejtési adatokat?
– Ma – ahogy azt Csányi professzor úr több előadásában részletesen kifejtette – nem annak kell célnak lennie, hogy az adott területen minél több vad éljen, hanem minél magasabb legyen a reprodukciós ráta. Ezt nálunk ilyen elejtési számok mellett lehet elérni. Ha ugyanis sok gida születik, akkor a nagy számok szabálya alapján abból több olyan látja meg a napvilágot, mely komoly agancsot fejlesztő bakká cseperedik.
– Milyen szempontok szerint szelektálod a gidákat-sutákat?
– Erre rengeteg tudományos módszer létezik, de szerintem ökölszabályként használhatjuk, hogy mindig a legsatnyább gidákat és sutákat kell január-február során kicsipegetni az állományból. Tudod, az agancs az őz számára egy „luxustermék”, amit csak kiváló fizikai kondíció mellett tud nagyra nevelni. Kistestű, sovány, borzas gidából ritkán lesz jó bak és a nyeszlett suta sem tud úgy utódot nevelni, mint egy kövér, jó fizikai állapotban lévő.
– Hogyan állsz a négylábú és kétlábú kártevők terén?
– Mióta 2012-ben Magyarlukafán lelőtte, majd torkát is elvágta a vadőr segítőjének egy orvvadász, jelentősen megváltozott a hivatásos vadászokat védő törvény. Ez most szolgálati oldalfegyver viselését is lehetővé tette, őrizetbe vételi joggal is felruháztak bennünket, de legfontosabb, hogy ma Magyarországon a vadorzás nem szabálysértés, hanem bűncselekmény, ami komoly börtönbüntetéssel szankcionálandó. Az illegális fegyvertartás meg alapból 2-8 évet jelent, tehát az, amiről te meséltél – az éjszakát éjjellátóval és illegális automata fegyverekkel járó rabsicok – megszűntek. A hurkoló öregek meg szerencsére lassan kihaltak, utánpótlásuk pedig pont a törvény szigora miatt nem nagyon van.
Ami a rókát és az aranysakált illeti, igyekszem a körmükre nézni. Ebben a legeredményesebb módszer az úgynevezett hattyúnyakú csapdák alkalmazása, melyek szenvedésmentesen, szinte villámcsapásszerűen ölik meg a rókát-sakált. A trapperkedés már csak azért is jó, mert a csapdák 24 órás szolgálatot teljesítenek, bár ennek is megvan a maga trükkje. Nyáron például a csalifalatok bomlása miatt nem rakom ki a vasakat, a hidegebb idő beköszöntével kezdek csapdázni. Meggyőződésem ráadásul, hogy most a róka nem tesz olyan nagy kárt, inkább egerészik. Télen és kora tavasszal viszont a kotorékok környékét fokozottan fontos lecsapdázni, hogy a bevándorló egyedeket még a kölykök megszületése előtt likvidálni tudjuk. Mindez persze nem jelenti azt, hogy mostanság ne lőném a rókát, de céltudatosan se időm, se módom vadászni rá, hiszen itt az őzek üzekedésének ideje, amikor a vadászvendégek kísérésével vagyok elfoglalva.
– Hattyúnyakú csapdák nem igazán nyerők egy disznós területen. Nálad nem mászik bele a disznó a hattyúnyakba?
– A csapdákat főleg nyílt, mezőgazdasági területeken használom, a disznó meg inkább az árterek lakója. Mint láttad, a területünk egyik része intenzív agrárvilág, de azért a Tisza árterén igazi vadon is található. A disznó inkább ezt preferálja, és ott vadásszuk is. Éves szinten harminc-egynehány darabot lövünk belőle (nálunk nincs felső limitje a disznóterítéknek, annyit lövünk, amennyit csak lehet), de ha hozzánk is beköszönt az afrikai sertéspestis, akkor nem tudom, mi lesz. Isten bocsássa meg, de néha már azt gondolom, lassan jó lenne túlesni az ASP-n, mert elkerülni úgysem tudjuk. Nemrég például már Abádszalók határában is megjelent a fertőzés. A terjedésének lelassítása okán hozott védekezési eljárások meg iszonyatos anyagi, fizikai és morális terhet rónak a vadgazdákra és az agráriumra. A nemzetközi tapasztalatok meg úgyis azt mutatják, hogy a disznó igazi túlélő. Előbb-utóbb biztos kialakul egy, az ASP-re rezisztens állomány.
Matúz István
