Egységben az erő – nagydobronyi összefogás

Katona Margit 69 éves. Nagydobronyban született és jelenleg is ott él kicsiny házában egyedül. Múlt év végén példaértékű összefogás eredményeként felújították Margit néni házának tetőszerkezetét. A felújításra azért volt szükség, mert a régi ház teteje beszakadt.

– Mesélne kicsit magáról?
– Nem is tudom, mivel kezdjem. Egyedül élek, mióta a szüleim meghaltak. Férjnél soha sem voltam. Fiatal koromban, mint a legtöbb falusi ember, a helyi kolhozban dolgoztam, illetve pár éven keresztül „oroszba” is eljártam.

– Hogyan történt az összefogás?
– A házam beázott és sokszor edényeket kellett kiraknom, a csorgás miatt. Karácsony előtt a ház eleje összedőlt. Itt nem laktam, hanem a krumplit teleltettem. De annak is száraz hely kell, hogy tavasszal el tudjam vetni. A ház azon része is rossz állapotban van, amelyikben élek. A problémát először a szomszédnak mondtam el, aki beszélt az egyik képviselővel és így mentek a községházára, hogy tudnak-e tenni valamit. A helyi vállalkozók és a nagydobronyi lakosok közösen gyűjtötték össze a szükséges pénzt a javításra.

Margit néni elmondta azt is, hogy a háza körülbelül 70 éves, hogy nincs alatta fundamentum, hanem régi típusú, úgynevezett talpas ház. Nagyon rossz állapotban vannak az épület falai. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ha kitavaszodik, annak megerősítésében is segítséget kap a helyi közösségtől.

Bara Tünde

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó