A negyvenegy éve házasságban élő Szanyi házaspár nyugdíjas mindennapjai hol a ház körüli teendők, hol pedig az iker unokák szeretgetése miatt mozgalmas és örömteli. László és Erzsébet harmonikus kapcsolatának bizonyítéka, hogy a nyeremény átvételére is együtt érkeztek szerkesztőségünkbe.
Beszélgetésünk elején óhatatlanul is szóba került a nehézkes tömegközlekedés. Barkaszói olvasóink a feléjük (is) tapasztalható szörnyű útviszonyokra panaszkodtak, ami miatt a helyi buszjáratokat is levették. Pozitívum viszont, hogy náluk az újságot rendszeresen kézbesítik.
– A sporttal szoktam kezdeni – meséli a hatvannégy éves László. – Azután mindent végig böngészek és hangosan olvasom, hogy a feleségem is hallja. Jómagam húsz évet fociztam. A helyi csapatban kezdtem, aztán Szernye, Csongor és Rafajnaújfalu játékosa voltam.
A gépész szakember tanácsát még a mai napig kikérik a környéken, aki szívesen barkácsolgat is. Otthon mindent megcsinál, szerelőt még nem kellett hívni.
– Mivel kereste a kenyérre valót régen és miből élnek manapság?
– Tizennégy éves koromtól a földet túrtam, magyarán megmondva. Készültem tovább tanulni, de beálltam traktorossegédnek a rokonomhoz, és az úgy megtetszett, hogy ottmaradtam, hiába zúgolódtak a tanáraim. Egy évig dolgoztam így, aztán a kolhoz elküldött továbbképzésre. 1973-ban elvittek a hadseregbe. Két évet a Kaukázusban szolgáltam az iráni-török határnál. Amikor hazajöttem a katonaságból, kombájnvezetői iskolába kellett járnom. Miután kitanultam, rögtön be is ültettek a legújabban érkezett gépjárműbe. Életem nagy részét gépkezelőként töltöttem a falusi gazdaságban, ezért már 55 évesen nyugdíjba mentem. De az összeg, amit 45 évnyi mezőgazdasági munkáért kaptam, nevetséges volt. Nemrég emeltek a juttatáson, de még így sem arányos az inflációval. Manapság háztáji gazdasággal foglalkozunk. Egy kis szántóföld, szárnyasok. Korábban sertés is volt, de ma már csak saját részre tartunk. Most már inkább az unokákhoz vágyunk. Felváltva megyünk a feleségemmel, mivel az otthoni jószágot nem hagyhatjuk gondozás nélkül.
A lányuk Magyarországon tanult és ott is érvényesült, illetve alapított családot. Erzsébetnek iker kislányai vannak. A négyéves unokákra gyakran vigyáznak a nagyszülők.
– Nemrég kezdtek el oviba járni, viszont az utóbbi félévben sokat betegeskedtek a kicsik – veszi át a szót a hatvanhárom éves, csongori születésű Erzsébet. – A lányom most ment vissza dolgozni, ezért nagy segítség, hogy a férjemmel van időnk az unokákra ügyelni. Eddig szinte havonta meglátogattuk őket, most viszont az útlevelem elkészülésére várunk. Reméljük húsvétkor ők jönnek vendégségbe hozzánk.
Simon Rita
