Az igazi Old Shatterhand és a valódi „varázspuska” története.
Híres magyar világjárókat bemutató sorozatunkban ma egy olyan világcsavargóhoz jutottunk el, aki ha angolnak vagy franciának születik, ma világszerte ismert lenne. Hősünk ugyanis egyszerre volt tudós és kalandor, éles szemű természetbúvár és merész katona, mérnök és csatornatisztító segédmunkás. Neve az USA-ban és Angliában ma is jól ismert, valamint személye adott mintát egy halhatatlan vadnyugati hős megmintázásához Karl May német írónak.
Talán van, aki már ki is találta, hogy a magyar Old Shatterhandról, vagyis Xantus Jánosról, a pest-budai Állatkert megalapítójáról és első igazgatójáról van szó. Lássuk hát hogyan lett a Somogy megyei kisnemesi család sarjából jurátus, ügyvéd, szabadságharcos, vadnyugati földmérő, Borneó dögvészt lehelő mocsarainak orángután vadásza, dajak fejvadászok cimborája és Sir James Brook, az legendás Fehér Rádzsa, levelező partnere.
1825-ben születik a Somogy megyei Csokonyán, édesapja, a Széchenyi birtok egyik ügyintézőjeként, gazdasági jogtanácsosként fiát magától érthetően jogi pályára szánja. A jó eszű fiatal tanulmányait a győri bencés, majd a pécsi cisztercita líceumokban kezdi és a pécsi akadémia jurátusaként kap ügyvédi oklevelet. Megyei aljegyzőként dolgozik Kaposvárott, mikor kitör a 48-as forradalom és Jellasics horvát bán seregei, hathatós osztrák segítséggel, megindulnak PestBuda felé. Az ifjú jogász nem teketóriázik, sutba vágja a tintatartót és kardot köt, hogy először nemzetőrként, majd honvéd tüzér hadnagyként szolgálja hazáját. Részese a pákozdi csatának, ahol tűzmesterként harcol. Később a lovassághoz kéri magát, és Komáromnál már huszár főhadnagyként szolgál. Komáromban viszont gyorsan leszáll a nyeregből, mert bátorságára és tudására a gyalogságnál van szükség. Végül a 46. gyalogoszászlóalj főhadnagyaként esik fogságba, Érsekújvárnál, 1849 február 9-én.
A sorsa itt vesz komoly fordulatot, hiszen büntetésből közlegényként kényszersorozzák az osztrák hadseregbe, és csak családja komoly közbenjárására tud megszabadulni a gyűlölt császári uniformistól.
Pilsenben állomásozó ezredétől szabadulva, Prágában kapcsolatba kerül a magyar ellenállással. Hazafias kirohanásai miatt ismét elfogják, és ezúttal bizony kötél lenne a jutalma, ha nem tudna egy huszáros csínnyel megszöknie. A német fejedelemségeken keresztül (az egységes Németország ekkor még csak egy Bismarck nevezetű fiatal porosz nemes fejében megfogant álom), Belgiumon és Franciaországon keresztül Angliába emigrál. 1852-ben pedig Londonban felszáll egy, az Újvilágba tartó hajóra, hogy – sok sorstársához hasonlóan – Amerikában próbáljon szerencsét. New Yorkba megérkezve, zsebében 7 dollárral, bizony meg kell fognia a munka végét, hiszen eleinte a mindennapi betevő előteremtése is gondokat okoz. Dolgozik matrózként (és közben kitanulja a tengerészet csínját-bínját), de volt rikkancs, boltossegéd, csatorna tisztító, segéd gyógyszerész, zongora- és nyelvtanár is. A sanyarú napok szerencsére nem tartanak soká, mert belép a Pacific vasutat építők csapatába, ahol 1854-ben földmérő mérnököt csinálnak belőle. Talán ez utóbbi bizonyítja leginkább, hogy a bencés és cisztercita barátok iskoláiban milyen matematikai és természettudományos képzés járta, hogy az egykori jogásznak nem okozott gondot a teodolittal történő munka.
Hamarosan topográfiai felméréseket végez Indiana államban, dolgozik a Saint Louis–Kalifornia vasútvonal kitűzésénél, még oktatóként is működik a New Orleansi Egyetemen. Ellátogat az Iowa államban, emigráns magyarok alapított New Budába, és a környékbeli prériken gyűjti első állat- és növénytani, valamint etnográfiai anyagait, melyeket később a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományoz. Valamikor ebben az időben kerülhetett kapcsolatba Benjamin Tyler Henryvel, a zseniális fegyvertervezővel, aki megajándékozza egy saját kezűleg tervezett és készített, addig ismeretlen rendszerű ismétlőkarabéllyal és a hozzá való Smith-Wesson típusú lőszerekkel, aminek később még nagy jelentősége lesz. Kezében az új puskával indul első nagy és önálló megbízatására: fel kell térképeznie az Arkansas folyó forrásvidékét. 1857-ben már a Smithonian Intézet megbízásából katonai térképészként dolgozik Kaliforniában, de e munkája után is sokáig katona marad, hiszen a haditengerészet megbízásából végez tengeráramlástani-kutatásokat a Florida-félsziget körül. Utazásairól Levelek Éjszakamerikából és Utazás Kalifornia déli részeiben címmel terjedelmes tudósításokat küld családjának. Az ekkor már Győrben élő família nyomtatásban is megjelenteti ezeket az útleírásokat.
A kalandok pedig német nyelven eljutnak egy kicsapott drezdai tanárhoz, bizonyos Karl May-hez, aki hamarosan elkezdi írni Old Shatterhand történeteit.
Itt viszont álljunk meg egy pillanatra! Aki olvasta a Winnetout az tudhatja, hogy rengeteg az átfedés a könyv egyes szám első személyben mesélő főhőse, és Xantus amerikai pályafutása között. Mindketten házitanítóskodnak, később a vasútépítésnél dolgoznak, barátságba keverednek egy Henry nevű fegyverművessel, de ha az első fejezet azon részét nézzük, amikor Charleynak a „zöldfülűnek” be kell törnie egy kezelhetetlen csődört, az író nyíltan kimondja, hogy hőse a magyar pusztákon tanult módszerrel csinál kezesbárányt a makrancos lóból. A regényben szereplő etnográfiai, zoológiai és földrajzi adatok is néha szinte szó szerint megegyeznek Xantus közléseivel, mi több, a Xantus által leírt vasútépítő munkatársak némelyike megszólalásig hasonlít May regényeinek szereplőihez. A nyolcvanas években bizony egyre több Karl May kutató kezdi állítani, hogy az író valójában Xantus Jánosról mintázta hősét, de ezt sokáig semmivel nem lehetett bizonyítani. A 2000-es évek elején aztán Gödöllőn egy padlásról előkerült egy nagyon rossz állapotban lévő, ezüstlemezzel díszített, ősrégi Henry karabély (fegyverek terén kevéssé jártasok számára: ilyen puskát használ Dunbar hadnagy a Farkasokkal táncoló című film bölényvadász-jeleneteiben), rajta a vésettel „John Xantus”. Fegyverszakértők megvizsgálták a puskát és kiderült, hogy egy prototípusról, kisipari módszerekkel, jóval az 1860-ban meginduló sorozatgyártás előtt készült karabélyról van szó! Bizony, ez a 15 lövetű ismétlőfegyver – az amerikai polgárháború idején a déliek a már sorozatgyártott Henry-ket úgy emlegették, hogy „az átkozott jenki flinta, amit vasárnap reggeltől estig töltenek, majd egész héten lőnek vele” – volt valójában a Winnetou történetek „varázspuskája”, amely ma a Győri Xantus János Múzeumban látható.
A Vadnyugat magyar vándorát persze mindettől jobban érintette, hogy munkásságát elismerendő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választja. Ekkor kilép amerikai hadsereg kötelékéből, és hazautazik megtartani székfoglaló előadását, ám a Bach korszak „levegőjét” nem tudja elviselni. Visszatér az USA-ba, ahol rövid ideig szolgál a polgárháborúban, mint az egészségügyi alakulatok főparancsnok-helyettese, de hamarosan az USA mexikói konzuljának nevezik ki. E megbízatása viszont rövidre sikeredik, mert elismer egy olyan lázadó mexikói hadurat, akit az amerikai külügy szerint nem kellett volna. Felmentését követően elutazik Peruba, majd Havannán keresztül ismét hazatér. Ekkor kapja meg a frissen megalapított Állatkert igazgatói posztját.
A hivatali munka helyett viszont ismét útra kél, és csatlakozik az osztrák-magyar Távol-Kelet-kutató expedícióhoz, de rövid úton összevész az expedíció osztrák vezetőivel, akik a bécsi múzeumokat akarják a gyűjtött anyagokkal gazdagítani. Búcsút vesz a „sógoroktól” és egy szál maga utazza be Celebeszt, Borneót és Jávát. Hatalmas néprajzi és állattani anyagot küld haza, és még kis híján James Brooke-kal, Borneó Fehér Rádzsájával, a fejvadász dajakok angol származású királyával is találkozik, de végül csak leveleket váltanak, mert Brooke-nak valami lázadást kell éppen levernie Borneo távoli szegletében.
Nagy kár, hogy a két kalandor és későbbi regényhős személyes találkozása nem jött össze, hiszen míg Xantusból Old Shatterhandot csinál May, Brooke Emilio Salgari Sandokan-regényeiben jelenik meg, mint gonosz gyarmatosító.
Végül 1870-ben tér haza. Hatalmas természettudományos gyűjteményét kezdi rendszerezni, miközben 1872-ben felkérik a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának vezetői posztjára, és részt vesz a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában is. 1894-ben az utazásai során összeszedett betegségektől törékennyé lett egészségű világjáró szervezetét súlyos tüdőgyulladás támadja meg. Áprilisban családja még leviteti az Adria partjára gyógyulni, de állapota egyre rosszabbodik. Végül, betegségei következtében elborult elmével hal meg 1894. december 13-án.
Matúz István
(Kiemelt képen: Részlet a Karl May regénye alapján készült Winnetou filmből, amelyben Lex Barker színész Old Shatterhand-et játszik)