A jövő-menő miniszterelnökök, oktatási miniszterek, ha kellett, ha nem, úton-útfélen, unos-untalan hangoztatják: márpedig ukránul mindenkinek tudnia kell. Nemrég csatlakozott ehhez az illusztris kórushoz az államfő is.
Volodimir Zelenszkij legutóbbi sajtótájékoztatóján (azon, amelyen ügyes felvezető után azt is megfogalmazta, hogy a jogvédő szerveknek kell megállapítaniuk, hogy Petro Porosenko korábbi elnök Joe Bidenhez, az USA volt alelnökéhez kötődő kapcsolata hazaárulás…) kifejtette: „Minden embernek kötelessége tudni a nyelvet (mármint az ukránt).
Sokaknak ez nem az anyanyelve, például Beregszászban, de nekik is tudniuk kell az ukrán nyelvet.”
Mielőtt a lényegre térnék, azért tisztázzunk néhány részletet. Kétségtelen, hogy Beregszászban (de helyesebb úgy fogalmazni, a Bereg-vidéken) lakik Kárpátalja magyarságának jelentős része. Ám feltételezem, ez a kell az ungiakra, ugocsaiakra, máramarosiakra, sőt a Kijevben, Lembergben, az orosz megszállás alatt lévő Krímen élő magyarokra is vonatkozik.
Persze értem én, ez csak amolyan leegyszerűsítő utalás, általánosítás, szimbólum. Ennek ellenére (ezzel együtt) nem szerencsés, mert kirekesztő (hogy a tárgyhoz most szorosan nem tartozó okokkal ne is hozakodjak elő).
Örök időkre és utána még egy percre lekötelezne az, aki megmagyarázná: miből fakad, hogyan keletkezett ez a kategorikus kell, milyen (demokratikus) társadalmi, eszmei, filozófiai alapon nyugszik.
Hisz ugyanilyen erővel törvénybe foglalhatnák azt is, hogy csak ukrán gyártmányú iparcikkeket (pl. személygépkocsit) szabad vásárolni, tilos a franciasaláta, a skót whisky, az orosz krémtorta… és kizárólag ukránul lehet Shakespeare, Thomas Mann, Villon műveit olvasni.
Ettől a kelltől már csak egy apró lépés a tilos. Sőt annyi sem, hisz egy hivatalban, amelyben ukránul (természetesen) tökéletesen(!) tudó magyar a tisztségviselő, ha ügyet intézni betér egy nyelvtársa, kötelező az ukrán. Különben jön az ukránt, mint államnyelvet védő ombudsman. (Ja, az most nem jön, mert éppen ment, mert fél évig nem kapott fizetést.)
Még egy miniszter számára sem jelenthet túl nagy erőfeszítést, hogy logikai úton levezesse: egy nyelvet (bármelyiket) nem kell, nem kötelező ismerni. Legfeljebb – jól felfogott érdekünkben – lehet, érdemes. Sőt, egyetlen nyelven sem kell beszélni. Ez utóbbit nem fejtem ki. Kérdezzenek meg egy karthauzi szerzetest.
Horváth Sándor
