Tiszahát bázisa │KISZó-interjú

tiszapéterfalva ugocsa kiszó

Felújítások és tervek – így néz ki ma Péterfalva.

Tiszapéterfalvát és környékét dolgos emberek lakják. A kultúrházon és az óvodán az utolsó simításokat végzik, az új szakiskolánál folyik a munka, az iskolaudvaron kaszálnak, a sportpályán javítják a lelátót. Hosszú idő után focimeccs is lesz a faluban! Akit nem látni az utcán, az biztos a kertben van, hiszen az eső után nő a gaz, ideje kapálni. Miután körbebicikliztem a falut, a polgármesterrel gondolatban járjuk végig a főbb állomásokat.

Tóth Bálint

– Mennyire viselte meg a koronavírus a községet?

– Mi is megéreztük a hatását, mind a költségvetésben, mind a közhangulatban – jegyzi meg Tóth Bálint polgármester, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nagyszőlősi járási szervezetének elnöke. – Két fertőzöttet regisztráltak, a fiatalasszony hamar meggyógyult, a tiszabökényi krónikus beteg sajnos elhunyt. Egy harmadik férfi pedig nemrég hunyt el, ő huzamosabb ideig kórházban volt, nála halála után mutatták ki a koronavírust. Az emberek a járvány elején felelősségteljesen viselkedtek, viszont mára már belefásultak. Ez az állapot megviselt mindenkit, lelkileg és anyagilag is, most már örülnek, hogy úgy tűnik, kicsit lazíthatnak.

– A vállalkozóknak, eladóknak mennyire nehéz az újraindulás?

– Az üzletek nem zártak be, viszont a vállalkozások megsínylették a karantén tiltásait. Az állattenyésztők, akik csirkével, kacsával kereskedtek, a karantén alatt is nyereségesek voltak, és szerencsére munkát is adtak több embernek. A mezőgazdaságban eleinte gondot okozott, hogy a piac zárva volt, most viszont egy darabig jó ára volt néhány szezonális zöldségnek, gyümölcsnek.

– A kultúrház az egyik ékköve a környéknek. Befejeződött a felújítása?

– Többek között a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének közbenjárásával, a magyar kormánynak köszönhetően teljes körű felújításon esett át a művelődési ház. Már csak a klíma beszerelése maradt hátra. Három éve a belső térrel kezdtük, a vezetékek, a színpad cseréjével folytattuk, majd jöttek a külső építészeti munkák, végül maradt a tetőzés.

Grezsa István miniszteri biztossal egyeztettünk arról, hogy mi legyen az épület sorsa.

Szeretnénk, ha megtelne élettel és még inkább virágozna a magyar kultúra a Tiszaháton.

Mindig is kihasználtuk a kultúrházat. A könyvtár, az iskola, a táncosok, az asszonykórus, mind-mind igénybe vette akkor is, amikor még nem volt ilyen szép. Rendszeresen voltak itt események a folklórfesztiváltól a népzenetáboron és a különböző közgyűléseken át a testvértelepülés-találkozókig minden, de most már méltó körülmények között fogadhatjuk a vendégeket. Mozgószínházat is tervezünk, még több programot akarunk itt lebonyolítani.

– Mivel büszkélkedhet még a falu?

– Borszéki Molnár Dalma az Együtt Mindannyiunkért Alapítvánnyal felkarolta a ifjúsági művészeti iskolát. A magyar kormány költségén méltó körülményeket varázsoltak az épületbe, új, komoly versenyzongorát kaptak.

Az óvoda – húsz év kihagyás után – talán újra üzemelni fog Péterfalván.

A KMPSZ közreműködésével, a magyar kormány és Tatabánya testvértelepülésünk támogatásával sikerült újjáépíteni. Már csak egy-két apróság maradt hátra és jöhetnek a kicsik. Ez azt jelentené, hogy az itt élőknek nem kellene a Forgolányban és Tiszabökényben működő intézményekbe vinni a gyerekeket. A szülők már nagyon várják, ez egy kétszintes, száz gyermek befogadására képes épület lenne, akár négy csoport is működhet benne.

– Szakiskola is épül a faluban.

– Nemrég beszéltem az igazgatóval, ősszel ők is megkezdik az oktatást, számos hiánypótló szak indul. Kollégium is épül.

– A sportpályát igyekeznek állandóan rendben tartani, nemrég, hosszú idő után még focimeccset is tartottak.

– Nagyon sok fiatal hazajött a karantén miatt, most annyian vannak a faluban, hogy akár három csapatot is ki lehetne állítani belőlük. Barátságos meccseket játszanak, nálunk Keresztúrral csaptak össze. Sokan járnak futni, újra divat biciklizni, egyre többen mozdulnak ki, amire kiváló helyet biztosít a stadion.

– Ön az UMDSZ elnökségi tagja. A községben több, jó állapotban lévő közösségi tér áll a polgárok rendelkezésére. Mi az, amire még szükség lenne?

– Úgy gondolom, egy uszoda kellene még.

A stadionban megvan rá a hely, sőt a föld alól a melegvíz-ellátás is megoldható. Nagyon sok gyerek van a környéken, akiknek kiváló lehetőség lenne egy ilyen fedett uszoda. Ha létrejön a kistérség, és itt lesz a központ, akkor még indokoltabb, hogy építsünk egyet, mivel még több embert szolgálna ki. A fedett tornatermünkre is ráférne egy kis tatarozás, mivel a tetőt megbontotta egy vihar, ami további problémákat generált. A 70-es években felhúzott létesítmény már balesetveszélyes, a beázott tető, a korhadozó padlózat szinte használhatatlanná tette az épületet. Pedig télen előszeretettel használták, sőt a környező falvakból is jöttek ide. Úgy vélem, a kulturális és oktatási beruházások után ez lehetne a következő lépés.

Simon Rita

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó