Az „erőszakos” támadás idején (1914. október 5-8.)
A magyar Országgyűlés a trianoni békediktátum 100. évfordulója okán a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at. A centenárium kapcsán igyekszünk több szempontból elemezni és körbejárni a témát. Legutóbb Suslik Ádám mutatkozott be. Most a beregszászi származású fiatal kutató egyik tanulmányát közöljük a szerző hozzájárulásával. A cikket teljes terjedelmében, források és hivatkozások feltüntetésével ezen a linken olvashatják.
Przemysl várának helyzete, védelmi feladatai
Az első világháború, vagy akkori megnevezésében nagy háború fordulópontot hozott az addig elfogadott hadászati és harcászati elképzelésekben. A támadó hadmozdulatok és a mindent eldöntő csata eszményképe szertefoszlott. A hevenyészett védelem helyett fontos szerepet kapott a jól kiépített, tüzérséggel és kellő gyalogsággal ellátott lövészárokrendszer. Ezek mellett a meglévő, bár technikailag elavultnak tekinthető erődök, erődrendszerek feladata nem változott, funkciója az ellenséges vonalak mentén felvonuló hadseregek lassítása és minél nagyobb egységek lekötése maradt. A szemben álló felek a háborúra való készülődés folyamán igyekeztek megerősíteni és jól védhetővé tenni határvonalaikat, hogy a kezdeti ellenséges offenzívák ezek ellenállásán idővel megtörjenek. Ilyen erődöket valamennyi ország területén kiépítettek.
Az Osztrák-Magyar Monarchia egy esetleges Oroszország elleni háború lehetőségeként (mint német szövetséges) Krakkó és Przemysl erődvonalát alkotta meg.
Az utóbbi város a Monarchia galíciai területének fontos vasúti és gazdasági csomópontja volt, erődrendszere pedig biztosította a Kárpátok vonalán a duklai és uzsoki hágón át vezető útvonalat, valamint a tábori hadsereg felvonulási területét. Schweitzer István Przemysl helyzetét elemezve arra következtetésre jutott, hogy erre a feladatra a vár nincs megfelelően felkészülve, mivel a milliós orosz hadsereg úgyis kénytelen lett volna széles arcvonalon támadni, emellett Przemysl csak korlátolt területet zárhatott le, amely függött a vár övvonalának átmérőjétől, lövegeinek hatótávolságától és a védősereg erejétől, harcértékétől. A váröv területe nyugat–keleti irányban 15 km, észak–déli irányban 12 km volt. Övvonalának hossza pedig 50 km légvonalban. Ennek ellenére az orosz hadsereg előrenyomulását lassítani, mozgási lehetőségeit korlátozni tudta. Számítani lehetett arra, hogy a vár az oroszokat körülzárásra fogja kényszeríteni. Schweitzer gondolata szerint a két erőd csak akkor lett volna biztos támpont, ha a San és a Dnyeszter vonalán hídfőket létesítenek, valamint kiépül a Visztula vonal és a Kárpátok hágóin a záró erődök rendszere. Meg kell jegyeznünk, hogy egy korabeli erőd bevétele az ellenséges erők által különleges rohamot és műszaki alakulatokat igényelt. A körülzárást követően annak lehetőségei a következők lehettek: ostrom, mely több időt és felkészültséget igényelt, erőszakos támadás (jelen esetünkben ez történt), kizárólag tüzérségi támadás, vagy pedig kiéheztetés, ami Przemysl második körülzárásakor be is következett. Békében az erődök védelmét kisebb helyőrségi alakulatoknak kellett ellátni, háború esetén viszont a bevonuló népfelkelő gyalogezredek feladata lett.
1914. július 28-án megkezdődött a négy és fél éven át tartó öldöklő háború.
Július 31-én a hadsereg főparancsnoksága elrendelte az általános mozgósítást, a felvonulási tervnek megfelelően az első mozgósítási napnak egybe kellett esnie az első felszerelési nappal. Ez az ezred esetében augusztus 3-án meg is történt, egy nappal később, mint azt a többi katonai alakulatnál elrendelték. A zászlóaljakba önkéntesen bevonuló népfelkelőknek magas létszámuk és az elhelyezési problémák miatt fegyvergyakorlásra nem nyílt lehetőségük. Az ezredet a hivatalos eskütétel után (augusztus 9.) bevagonírozták és megindították északra. A munkácsi népfölkelők 1914. augusztus 10-én kerültek Przemysl VI. védőkörletébe a 97. gyalogdandár részeként. Feladatuk a Siedlickai és Hurkoi erődcsoportok megszállása lett. A népfelkelők kezdeti létszáma a gyalogdandár és az egyes visszaemlékezések alapján eltérő. Míg a dandár jelentéseiben a kezdeti létszámot 3241 főben állapítja meg, addig Geőcze Bertalan ezt 2640 főre teszi.
A dandár a továbbiakban erődítési munkálatokat végzett, majd augusztus 25-től a 3. hadsereg kötelékében, a 23. honvéd gyaloghadosztálynak rendelték alá és a Lemberg-Grodek között zajló ütközetben vett részt. Az augusztus 28-tól, kezdődő Kulikówoi csatában veszteségeik meghaladták a 600 főt. Lemberget követően a munkácsi gyalogezredet a vár erődvonalainak újbóli megszállására utasították. Bielek István hadnagy a népfelkelő gyalogezred hadnagya ekkor kapta azt a feladatot, hogy századával védje meg az I/1 erődöt.
A vár hadműveleti területbe való kerülését a magyar sajtó tudatos és tervszerű hadmozdulatnak állította be. A megtévesztés azon alapult, hogy a visszavonuló osztrák-magyar csapatok Krakkó és Przemysl erődök között tőrbe csalják az orosz hadsereg egyes csapatait, melyek majd az üldözés folytán a duklai hágó felé fordulnak, így délről a Monarchia, északról pedig a német hadseregek harapófogójába kerülnek.
Bielek hadnagy 1914. szeptember 18-ról 19-re virradóra vonult be az erődbe. Fél századát Baranyi György hadnagy vezetésével az erődtől balra (nyugatra) helyezte el, tőle jobbra (keletre) pedig menetezredek foglaltak állást. A vár körülzárása az oroszok által szeptember 21-én fejeződött be.
Az erőd állapota hagyott kívánni valót maga után, bár veszélyeztetett pozíciójából következően páncélerőddé építették át, de felszereltsége hiányos, védhetősége problémás volt. Az erőd mellvédjei nem rendelkeztek fedezékkel, csupán keskeny földtöltéssel, hogy a gyalogság tüzelése onnan is megoldható legyen. Az előterepen aknákat telepítettek, de a műszaki alakulatok a jelzésükre szolgáló piros zászlót kint felejtették, így az orosz gyalogság ezeket a csata alatt sikeresen kikerülte.
Az erőd elleni erőszakos támadás (1914. október 5-8.)
Az orosz terveknek megfelelően 1914. október 4-én a támadás előkészülete megkezdődött. Az I/1 erőd ellen a 19. orosz hadosztály vonult fel, mely még aznap 4 km-re megközelítette azt, és az ott lévő előtéri osztrák-magyar alakulatokat visszaverte. Másnap, október 5-én az erődtől 2 km-re védelemre rendezkedtek be, ahová a tüzérség is előrenyomult, feladatuk a támadási terület akadálymentesítése és az ellenséges ütegek kiiktatása volt. Október 6-án az ellenséges orosz tüzérség tüze gyengült. Minden jel arra mutatott, hogy az oroszok rohamra indulnak. A támadást az északi, déli és délkeleti erődök ellen egyszerre akarták megindítani.
A VI. védőkörletet a gyalogság keletről és délkeletről október 7-én hajnali 2 óra körül akadálytalanul közelítette meg, ennek valószínűsíthető oka az erős hajnali köd leszállta lehetett.
Jelentések szerint az I/1 erődöt a 73. orosz gyalogezred I. és III. zászlóalja támadta Berskov ezredes vezetésével. A gyalogság az orosz-japán háborúban eltanult harcmodort használta, ritka rajvonalakban, de mélyen tagoltan nyomult előre, folyamatos beásással. Az erőd legénysége csak akkor vette észre a közeledő orosz gyalogságot, mikor az már a drótakadályok átvágását végezte. Fel-felvillanó ellenséges reflektorok után erős srapnel tűzcsapás következett. A roham idején az orosz tüzérség még akkor sem hagyta abba a pergőtüzet, mikor csapataik már az erőd közvetlen közelében voltak, így saját alakulataiknak is nagy veszteséget okozott. A fényszórók kiiktatásával és az akadályok átvágásával néhány száz rohamozónak sikerült a fényszórók darabjainak az erőd jobb oldali falának támasztásával felkapaszkodni a mellvédre, valamint bejutni az erőd sikátorába, ahol elkeseredett harc kezdődött a támadók és a védők között. Ekkor az erőd parancsnoka – a külső védelemről lemondva – a belső erődbe vonult vissza, ahol bezáratta a kapukat és felkészült a védelemre. A lőréseket gerendákkal és homokzsákokkal torlaszolták el, hogy az oroszok belövését megakadályozzák. Bielek állította, hogy a támadó orosz erők jól ismerhették az erőd terepviszonyait és gyengeségeit, hisz a gyalogsági és tüzérségi támadás is az erőd leggyengébb jobb oldali pontját érte. A telefonösszeköttetés a magasabb parancsnokságokkal ekkor már nem volt. A háború után nagy vitát kavart az az esemény, amikor is az erőd tüzérségének a parancsnoka, bizonyos Sverljuga Jank főhadnagy tetteiért soron kívül megkapta a III. osztályú Vaskorona Rend kitüntetést és a századosi rangot, amiért tüzérségével meggátolta a további orosz egységek erőd közelébe való jutását. Bielek hadnagy és több szemtanú vallotta, hogy Sverljuga pánikrohamot kapott, így az ellenséges tüzet a tanácstalan tüzérség nem is viszonozta, majd csak Seiler zászlós erélyes fellépésének következtében kezdték meg a tüzelést.
A rohamozó századok az erőd udvarára betört oroszokat elfogták, a kint rekedt egységeket pedig visszavonulásra kényszerítették. A roham elmúltával az erőd megerősítésére rendelt egységeket 7-én éjjel kitörésre rendelték. A drótakadályok egyes részein áthaladva rohamtávolságra megközelítették azok állásait, majd támadtak. Az oroszokat kisebb veszteséggel, de sikerült kiszorítani az erőd előteréből. Viszont, ahogy Péczeli is írja a „további előnyomulás a sötétségben, ismeretlen terepen, az ellenség helyzetének ismerése nélkül veszélyes volt. Ellenséges túlerő ellentámadása kétségessé tehette volna a saját drótakadályokon való visszavonulást, sőt ha az ellenség a visszavonulókat nyomon követi, akkor az erődöt a védőőrsége nem is védhette volna” Ezért elrendelték, hogy a saját vonalaik mögé húzódjanak vissza.
Az orosz haderő október 8-tól kezdve, mikor is az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregei a várhoz közeledtek, a harcokat beszüntette és megkezdte a visszavonulást. Megkezdődött a romeltakarítás és a halottak, sebesültek begyűjtése. A teljes erődrendszer elleni támadás veszteségeinek megállapításában eltérések mutatkoznak. Az elesettek száma az erőd sikátorában és mellvédjén 70, az árkokban, a vonalak előtt pedig több száz. Tolnai: A világháború története című munka szerint a halottak száma az erőd előtt 30, továbbá 170 sebesült. Az I/1 erőd veszteségeit Geőcze Bertalan Bielek hadnagy jegyzeteire támaszkodva 11 halottban és 31 sebesültben adja meg.
A harcokban a VI. védőkörlet összvesztesége 800 sebesült, 180 halott (ebből 80 tüzér), az erődrendszeré pedig meghaladta az 1280 sebesültet, 313 halott és 290 eltűnt személyt.
Ezzel szemben az orosz veszteségek hatalmasak. Péczeli az október 8-ig lezáródó eseménysorozatokban 20000 főre teszi. Schweizer István orosz forrásokra hivatkozva 70000 főt említ. Ezt fenntartással kell kezelnünk, hisz Tscherkassow orosz tábornok háború után íródott visszaemlékezéseiben részletes, táblázattal kiegészített számadatokat közöl, amely szerint a veszteségek csupán néhány ezer főt tettek ki.
Arra, hogy az orosz hadsereg miért erőltette az erőszakos támadást – amely valószínűsíthetően nagy veszteségekkel járt – s miért nem a megfelelő tüzérségi előkészítéssel véghezvitt ostromot, arra magyarázatott adhatnak a szemtanúk feljegyzései és az ebből leszűrhető haditechnikai különbségek is. Ezek alapján „Az oroszok főleg ágyúval és tarackkal lőttek.” Galántai József ebből kifolyólag elemzi azt a tényt, hogy a háború kezdeti szakaszában az antant egységei nem rendelkeztek mozsárágyúkkal, mely erre a célra a legalkalmasabb lehetett (felülről szinte merőlegesen ejtette le lövedékét), így a rendelkezésre álló tarackok röppályájából adódóan (közel az egyeneshez) nem voltak képesek hatékonyan működni. Továbbá az ostromló sereg tevékenységeit nehezítették a várparancsnokság által elrendelt kitörési próbálkozások. Hermann Kusmanek ezt halogató harcnak nevezi, miáltal a 3. és 4. hadsereg visszavonulását fedezni tudta. Az orosz előrenyomulás lelassult, ami miatt erőket kellett elvonniuk a front többi szakaszáról, hogy a várat megostromolják „Arra az elhatározásra jutottam, hogy a hadseregfőparancsnokság előírta feladatom („a várat végsőkig tartani”) keretét túllépve, nem szorítkozom a várnak bár szívós, de csupán szenvedőleges védelmére, hanem a várat támadólagos szellemben fogom megvédeni.” Az orosz haderő közvetlen célja tehát nem lehetett más, mint, hogy minél gyorsabban kiiktassa ezeket a védelmi pontokat akár nagyobb veszteségek árán is, még mielőtt a visszavonuló osztrák-magyar hadseregek rendezik soraikat és offenzívába mennek át az északi fronton.
Suslik Ádám
történész, levéltáros
