Makacs, kitartó és szorgalmas. Az arany középutat keresi. A helyes időbeosztáson még dolgoznia kell, ugyanis olykor túl sokat vállal magára. Segítőkész, alázatos, aki ritkán szól közbe, ám ha mégis, az nagy hullámokat ver. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Pohilecz Szilveszter, a Beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház vezetője.
– Mi érdekelte gyerekkorában?
– Szerettem olvasni. A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban töltött évek alatt tudatosult bennem, hogy az értelmiséghez szeretnék tartozni. Végzősként döntöttem el, hogy a történelmet választom. Sok mindenben kipróbáltam magam, igyekeztem nyitni a világ felé, hogy, művelt emberré váljak és szélesítsem a látókörömet. Elvégeztem a trombita szakot, a főiskolán pedig kipróbáltam magam a színjátszószakkörben is. Ott sikerült olyan képességeket, tapasztalatokat felszedegetnem, amit most hasznosítani tudok.
– Történelem-földrajz szakon tanult. Jelenleg a doktori képzést végzi.
– A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán szereztem diplomát 2016-ban. Elgondolkodtam azon, mi lenne, ha kipróbálnám magam a tudományos pályán is. Felvételiztem hát a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájába. Remélhetőleg a közeljövőben sor kerül a disszertációvédésre is.
– Mihez kezd később: kutatás vagy tanítás?
– Meglátjuk. Még nem forrta ki magát a dolog, keresem a helyemet az életben. Azt már eldöntöttem, hogy ki akarom venni a részem a tudományos életből, illetve hasznos tagja szeretnék lenni a közösségnek. Boldog, kiegyensúlyozott életet képzelek el a magam és mások örömére.
– Jelenleg a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház vezetője. Hogyan kapta a kinevezést?
– Az élet vezetett ehhez a munkához. Két évet éltem Debrecenben, majd úgy alakult, hogy haza kellett költöznöm Beregszászba. Akkor kerestek meg a római katolikus egyházközség tagjai, hogy tudnék-e segíteni a közösségi programokban. A végén már azon kaptam magam, hogy ott dolgozom, és én vezetem a helyet. Mondhatni sodródtam, nem volt tudatos. Most még elvállaltam a fiúkollégium vezetését is. Ez nagy felelősség, és én igyekszem helytállni.
– Elég sok teendője van. Hogyan áll az ideje beosztásával?
– Néha a szabadidőm rovására megy a többféle tevékenység. De amondó vagyok, ha az ember valamit el akar érni, azért néha áldozatokat kell hozni. A segítőkészségem abban is megnyilvánul, hogy olykor a kelleténél többet vállalok magamra. Mindenkire oda akarok figyelni, mindent egyszerre akarok végezni, hogy haladjunk. Ám tudni kell nemet mondani, máskülönben szétszórttá válok.
– A feladatok leosztása mennyire sikerül?
– Ezt is próbálom tanulni, hogy helyt tudjak állni. Ugyanis a munkám igazából a közösségi ház menedzselése, ami még új számomra.
– Munkamániás?
– Talán egy kicsit igen. Nagyon sokszor hazaviszem a feladataimat. Próbálok erről leszokni, és itt is megtalálni az arany középutat. Voltak kudarcok az életemben, amelyek ráébresztettek: ahhoz, hogy a közösség hasznos tagjává váljak, boldog és kiegyensúlyozott legyek, ki kell hoznom magamból a maximumot. Ehhez pedig fel kellett ismernem a hibáimat. Ha magamon nem tudok segíteni, másokon sem leszek képes.
– Azt mondják, ha valaki félisten szeretne lenni, ne kezdjen önismeretbe, mert csalódni fog.
– Nem árt itt is, mint mindenben, megtalálni az arany középutat. Ugyanis ha az ember túlzásba viszi a hibái lajstromozását, azzal az önbizalmát is porig rombolhatja, ami nem segít a helyzeten.
– Ön hogy áll az önbizalom terén?
– Hajlamos vagyok túlságosan is alábecsülni magam. Sokszor megkapom, hogy több önbizalommal kellene rendelkeznem. Egy kis önhittséggel olykor az ember többre viszi.
– Mi segített átvészelni a nehéz időszakokat?
– Személyes kudarcokkal, családtagok betegségével, halálával szembesültem. Az ilyen dolgok térdre tudják kényszeríteni az embert. Nem tartom túl erős embernek magam, volt, hogy összeroskadtam. Viszont ezt felismertem, felálltam, továbbmentem és tudom, hogy ebben még fejlődnöm kell. Arra törekszem, hogy legközelebb könnyebben vészeljem át, ha újabb megpróbáltatás ér.
– Csendes, félénk embernek tartják. Ez így van?
– A félénkséget igyekszem leküzdeni. Bátornak kell lenni, ha az ember tenni akar valamit magáért, a családjáért vagy a közösségéért. Megfigyelő embernek tartom magam, ezért vagyok csendben. Miután elemeztem a helyzetet, és a környezetet, utána teszek megjegyzéseket. Azt mondják, ritkán szólalok meg, de amikor mégis kinyitom a számat, az ütős. Hangosan veszekedni nem szoktam, ám nem hagyom szó nélkül, ha a szeretteimet, az általam fontosnak vélt dolgokat bántják.
– Haragtartó?
– Nem. Mindenkinek adok egy esélyt az elején, aztán ha eljátssza a bizalmamat, magára vessen. Keresztény ember lévén azt mondom, ha Isten megbocsát, akkor nekünk is meg kell. Másoknak és magunknak is. Az életben kapunk pofonokat, de fel kell állni, és tovább kell menni. Erről szól az élet.
– Ha mégis akad szabadideje, mivel tölti?
– Szeretek a természetben lenni, sétálni, futni, olvasni.
– Jó csapatjátékos?
– Annak tartom magam. Adekvát módon viselkedem bármilyen közegben, alkalmazkodom.
– Mi az, amit kevesen tudnak Önről?
– Koránkelő típus vagyok, ami néhány embert meg tud őrjíteni. De nem tehetek róla, ilyen a bioritmusom.
– Önt mivel lehet kihozni a sodrából?
– Türelmes embernek tartom magam. Általában sokáig kell piszkálni, mielőtt kiborulok. Nem bírom, ha valaki tiszteletlenül viselkedik. Zavar, ha egy számomra fontos dologhoz nemtörődöm módon állnak hozzá.
– Mennyire kompromisszumképes?
– Annak tartom magam. Általában mindkét felet meghallgatom, és mint mindig, megpróbálom megkeresni az arany középutat…
– Van példaképe?
– Egy konkrét személyt nem tudnéegy, eleinte hajlamos vagyok felkapni a vizet, de be kell látnom, hogy erre nincs ráhatásom.
– Sokáig szokott rágódni a történteken?
– Igen. Egy idő után beletörődöm a dolgokba, de van egy átmeneti időszak. Általában a racionalitás és a józan ész győz.
– Hogyan kezeli a stresszhelyzeteket?
– Előfordul, hogy túlbonyolítom a dolgokat, lazábbnak kellene lennem. Túlzottan a szívemre veszek mindent, és felesleges stresszt okozok magamnak.
Simon Rita
