KISZó-kérdés: Ön kötelezővé tenné-e a covid elleni oltást?

Ukrajnába egyelőre nem érkezett meg a koronavírus elleni vakcina, ennek ellenére az illetékesek folyamatosan terítéken tartják a vakcinálás témáját. Az egészségügyi miniszter többek között azt nyilatkozta, hogy gondosan előkészítik a logisztikai rendszert és az oltást végző brigádokat, s abban bíznak, hogy őszig 21 millió állampolgár kaphatja meg a vakcinát. A tisztifőorvos is gyakran hangoztatja, a kormány mennyire fontosnak tartja az oltás népszerűsítését, ám a felmérések arról tanúskodnak, hogy bár 86 százalék reális veszélynek tekinti a járványt, ennek ellenére legfeljebb 43-45 százalék lenne hajlandó beoltatni magát.

 Magyar Tímea

A Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán az elmúlt hét elején indított reakciógombos szavazáson is arról kérdeztük olvasóinkat, vajon kötelezővé tennék-e a covid elleni oltást? A válaszadók döntő többsége nemmel szavazott, csupán négyen gondolták úgy, hogy mindenki számára indokolt lenne az oltás.

– A néhány évvel ezelőtti botrányos esetek után sajnos Ukrajnában a lakosság rendkívül kritikussá vált nem csupán a koronavírus elleni, hanem eleve mindennemű vakcinával szemben. Pedig jó lenne kötelezővé tenni, hisz az oltás össztársadalmi érdek.

S mint azt már több ízben nyilatkoztam, a fertőző betegségek esetében a kollektív immunitás eléréséhez a lakosság legalább 85 százalékát be kell oltani – mondta el lapunknak adott kommentjében dr. Polyák Mihály, a Kárpátaljai Megyei Infektológiai Kórház főorvosa.

A szakember szerint jelenleg az egészségügyi dolgozókat sem lehet oltásra kényszeríteni, abba beleegyezésüket kell adniuk. Mivel szakmabeliek, ők belátják ennek szükségességét. Más a helyzet a lakosság egyéb kategóriáival. A jelek szerint a belügyi szervek, az oktatási dolgozók és más veszélyeztetett személyek oltását biztosítani fogja az állam, ám az egyéb kategóriákba tartozók számára még nem hamar lesz elérhető az oltóanyag. Az a legvalószínűbb, hogy ők saját költségükön lesznek kénytelenek beoltatni magukat valamelyik privát klinikán. Ettől sem kell egyébként ódzkodni, mert csak olyan oltóanyagot lehet behozni az országba, amely be van regisztrálva a területén. A páciensnek minden esetben joga van elkérni az ampulla minőségtanúsítványát, a származási helyét igazoló okiratot.

Az oltás kötelezővé tételét Ukrajnában az egészségügyi minisztérium rendelheti el.

Ám a főorvos ennél fontosabbnak tartaná a jó kommunikációt, az értelmes oltási kampányt, hogy az emberek feladják fenntartásaikat és megértsék, védőoltással sokkal könnyebben átvészelik a vírus okozta szövődményeket, és önként jelentkeznének rá.

– Az oltás mindenki számára kötelezővé tétele ugyanakkor nem pusztán egészségügyi, hanem gazdasági, politikai, jogi kérdés is, a társadalom minden szegletére hat, éppúgy, ahogy általában maguk a járványügyi intézkedések is. Az emberek többnyire azzal az érvvel próbálják elutasítani a vakcinációt, hogy az a magánügyük, és saját felelősségükre akár bele is halhatnak valamilyen betegségbe. Ám elfelejtik, hogy fertőző betegségeknél nem csupán magukat, hanem másokat is veszélynek tesznek ki, többek között olyanokat is, akik valamilyen egészségügyi okból kifolyólag (terhesség, krónikus betegség) nem oltathatják be magukat. Emlékeztetnék rá, hogy csakis az oltási kampányoknak köszönhetően sikerült leküzdeni a világméretű járványokat – fejtette ki a főorvos.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó