Kitartó, jóindulatú, humoros. Határozottan optimista, beszélgetőpartneréről mindig a legjobbat feltételezi. Mindenkivel megtalálja a közös hangot, ám barátságot csak a bizalmát elnyerő személyekkel köt. Sosem esett nehezére a menedzselés, igyekszik a maximumot kihozni a kínálkozó lehetőségekből. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Szakács Ibolya, a Palágykomoróci Általános Iskola igazgatónője.
Csuha Ivett
– Fokozatosan lépkedett a ranglétrán.
– 2004 őszétől több pozíciót is betöltöttem a Palágykomoróci Általános Iskolában. Először tanárként tevékenykedtem, később félállásban az oktatási intézmény könyvtárosa voltam. 2017 novemberében igazgatóhelyettesnek neveztek ki, idén januártól pedig a tanintézmény igazgatója vagyok.
– Melyik beosztásban érezte leginkább otthonosan magát?
– Minden munkakörnek megvan a maga szépsége. Szerettem a könyvtárban tevékenykedni, nem esett nehezemre a rendszerezés, számontartás. Igazgatóhelyettesként a kollégák munkáját hangoltam össze, ellenőriztem, segítettem a legjobb tudásom szerint. A jelenlegi tisztségem jó koordinátori képességeket igényel. Kevesebb tanórám maradt, így több idő jut a tanári karral való kommunikációra. Fontos a párbeszéd, hiszen ezáltal könnyebb közös nevezőre jutni a felmerülő kérdésekben.
– Diplomája szerint biológus.
– Reál beállítottságú vagyok. Mindig is könnyen ment a matematika, a biológia és a kémia. Falun nőttem fel, a családomat áthatja az élővilág szeretete. Számomra természetes volt, hogy ezen a vonalon indulok el.
– A pedagógusi pályát választotta.
– Bevallom, gyerekként sosem szerettem iskolába járni, sőt. Középiskolás koromban merült fel a gondolat, hogy tanári pályára lépek. Az egyetem befejezése után a palágykomoróci intézményben voltam gyakornok. Azonnal megtetszett a környezet, a kollégák hozzáállása, illetve magával ragadott az impozáns épület is. Akkor már egészen biztos voltam benne, hogy jól döntöttem.
– Volt más elképzelése a jövőjét illetően?
– Zongoratanár szívesen lettem volna. Vonzott a zene, és a szüleim támogatták a törekvéseimet. Az előzetes intézménylátogatás során azonban nem éreztem magaménak a közeget, ezért döntöttem másképp.
– Nem szakadt el teljesen a zenétől.
– 1999-től a kisszelmenci római katolikus templom kántora vagyok, orgonán is játszom. A szürtei Fülöp-Kiss Ibolya mellett ismerkedtem meg az egyházi zenével, később néhanapján helyettesítettem is a helyi templomban. Ezután Kisszelmencbe kerültem, ahol Bohán Béla atya felkérésére elvállaltam, és azóta is foglalkozom ezzel. Emellett a palágykomoróci óvodában három éven keresztül zenepedagógus voltam, az élet úgy hozta, hogy ebben a műfajban is kipróbálhattam magam. 2010-ben Andrejcsák Beáta felkérésére elvállaltam az általa vezetett Örökzöld Nyugdíjasklub kórusának karnagyi teendőit, azóta is nagyon szívesen foglalkozom az énekkarral.
– Meséljen a családjáról.
– Fiatalon ismerkedtem meg a férjemmel, Róberttel. Három gyönyörű gyermekünk született. Liliána első éves történelem szakos hallgató az Ungvári Nemzeti Egyetemen. Tud bánni a gyerekekkel, ám egyelőre nem szeretne pedagógus lenni. Roland tehetségesen rajzol, jó érzéke van a színek összeállításához, a zenében is otthon érzi magát. Viola 3. osztályos, a testvéreihez hasonlóan ő is zongorázik.
– Tudatosan terveztek nagy családot?
– A férjemmel sosem beszéltünk arról, hogy hány gyermeket szeretnénk. Elsőszülött lányunk megérkezése után szinte természetesnek vettük, hogy lesz testvére. Fiút vártunk, és megadatott. Egy idő után azonban hiányérzetünk támadt, vágytunk még egy kislányra. Kéréseink meghallgattattak, és most már úgy érzem, teljes a család.
– Nehezen illeszkedett be az új környezetbe?
– Én szürtei illetőségű vagyok, ami mindig is forgalmas településnek számított. Házasságkötésünk után azonban Kisszelmencbe költöztem, ami kilométerben mérve nincs messze a szülőfalumtól, ám akkor nekem a világ végének számított. Viszonylag könnyen alkalmazkodom, így nem esett nehezemre a váltás. Megszerettem az ittlétet, a nagymamámnál töltött időszakra emlékeztetett. Azóta a határnyitás következtében sok minden megváltozott.
– Lehet egy anya a lánya barátnője is egyben?
– Esetünkben igen. Liliánával gyerekkora óta mindent megbeszélünk, ez most sem változott. Ám ő önálló személyiség, így nem mindig egyezik a véleményünk. A mai fiataloknak már más a világképük, mint volt nekünk 20 évvel ezelőtt. Sokkal érettebbek, képesek az egyéni döntéshozatalra. S ez így van jól.
– Erőskezű tanár, szigorú édesanya?
– Mindkettő. Néha talán túlságosan is szigorú vagyok. Tanárként minden órára becsülettel készülök, ezért elvárom, hogy a gyerkőcök tudásukhoz mérten maximálisan teljesítsék a rájuk bízott feladatokat. Szülőkként minden tőlünk telhetőt megadunk a gyermekeinknek. Viszonzásképpen annyit kérünk, hogy tanuljanak, fejlesszék magukat, illetve időnként segítsenek be a ház körüli teendőkbe is.
– Mivel tölti ki a szabadidejét?
– Az otthoni teendők elvégzése után szívesen kézimunkázom. Ezeket az ismereteket édesanyámtól sajátítottam el. Leggyakrabban a kötést és a hímzést választom kikapcsolódásként. Előbbit filmnézés közben végzem szívesen, olyankor teljesen kizárom a körülettem lévő világot. Alkalomadtán zongoradarabok gyakorlásával ütöm el az időt.
– Könnyen barátkozik?
– Megvárom, hogy megtegyék felém az első lépést, ám miután elnyerik a bizalmamat, én is szívesen kibontakozom.
– Vannak előítéletei?
– Inkább túl naiv vagyok, nehezen tudom elképzelni az emberekben a gonoszságot. Sajnos emiatt többször is volt részem kellemetlen meglepetésekben.
– Melyik zenei stílus áll közel a szívéhez?
– A szívem csücske az egyházi zene. Valamiért megfog a meghittsége. Az óvodában gyermek- és népdalokat, illetve tánczenét is játszottam, ám az egyházi művektől nem tudnék megválni.
– Hagyománytisztelő?
– Minden szombaton töltött káposzta, vasárnap pedig húsleves kerül az asztalra. A gyerekek néha szóvá is teszik, hogy e téren vágynak a változatosságra. Elmaradhatatlan a húsvéti sárga túró és a karácsonyi rétes is. Emellett eleink szép szokásait is igyekszünk megtartani.
– Optimista?
– Igen. Mindig reménykedem a pozitív változásokban.
– Társasági ember?
– Hangulatfüggő. Néha jólesik kimozdulni, ám nem vagyok ellenére az otthoni begubózásnak sem. Egy kellemes filmnézés néha felbecsülhetetlen.
– Szeret új dolgokat kipróbálni?
– Nem igazán. Szeretem a biztonságot, és két lábon állok a földön. Semmilyen extrém dolog nem vonz.
– Hajlamos a megbocsátásra?
– Nem vagyok haragtartó, ám nem felejtem el az engem ért sérelmeket. Édesapám szólásával élve: a szöget ki lehet húzni, de a lyuk ottmarad.
– Beismeri a hibáit?
– Gyakrabban igen, mint nem. A hibáimért nem esik nehezemre bocsánatot kérni.
– Vannak tervei?
– Nem jellemző rám a hosszú távú tervezés. Jelen helyzetben ez annyira nem is időszerű. Kisebb, ám elérhető célokat tűzök ki magam elé, azok megvalósításáért teszek is.
