Emlékmorzsák egy barátság történetéből.
Emlékszem, lelkes irodalomkedvelő fiatalok voltunk, amikor 54 évvel ezelőtt Ungváron megismerkedtünk, ekkor kezdődött barátságunk máig tartó története. 1967 őszén mindketten Ugocsából érkezve tagjai lettünk a Kovács Vilmos szellemi irányítása alatt működő Forrás Stúdiónak, amelynek Zselicki József volt az elnöke. A közösség vezetői között ott volt S. Benedek András és Balla Gyula, akik levelezéssel, tanácsadással, ajánlott olvasmányokkal segítettek nekünk, a kezdő tollforgatóknak.
Dupka György
Egyéves stúdióbeli tevékenységünket, eredményeinket Zselicki József így összegezte: „A jelentkező fiatal tollforgatók tehetséggondozása céljából az ungvári egyetem magyar nyelv és irodalom szakán tanuló fiatal költőknek és íróknak (Benedek András, Balla Gyula, Györke László) közreműködésével 1967 novemberében a Kárpátontúli Ifjúság c. területi lap szerkesztősége keretében megalakult a Forrás Ifjúsági Stúdió. A Stúdió havonta tartja összejövetelét. A foglalkozásokon a beérkezett írásokat vitatjuk meg, és minden alkalommal egy-egy elméleti kérdést is megtárgyalunk…
Munkatervünkben helyet kapott a zene, a publicisztika és a képzőművészet. Csak rövid ideje működik a Forrás Ifjúsági Stúdió, de máris szép sikereket könyvelhetünk el.
A fokozatos fejlődés folytán a Stúdió egyes tagjai: Fodor Géza, Fábián László, Füzesi Magda, Peleskei Jenő, Dupka György már több ízben publikáltak a Kárpátontúli Ifjúságban és a Kárpáti Igaz Szóban. És előreláthatólag a további fejlődés sem marad el. A Stúdió tagjainak vezetésével a területen több helyen alakultak irodalmi és olvasókörök. A jövőben a Stúdió bővíteni szeretné szerepkörét, hogy még eredményesebben egyengesse a terület alkotó ifjúságának útját.”
Ezekből az évekből főként az egymásracsodálkozás és az ifjúkori barátkozás élménye maradt meg. Örültünk egymásnak, meg annak, hogy van ilyen ifjúsági stúdió. Olyan barátságok szövődtek, amelyek a későbbiekben is meghatározóak voltak. Ekkoriban ismerkedtünk meg a beregszásziakkal, köztük Füzesi Magdával, valamint a derceni Fodor Gézával. A stúdióban folyó műhelymunkát az idősebb magyar szakosok vezették. Sőt volt, aki már ekkor befejezte az egyetemet. Próza- és verselemzésekkel foglalkoztunk. A meghívott előadók közül a szívünkbe zártuk Gortvay Erzsébetet és Fodó Sándort is. Nyáridőben a Tiszapéterfalván édesanyjánál nyaraló Kiss Ferenc kiváló irodalomtörténésszel is találkoztunk. Estébe nyúló eszmecseréink voltak az akkori anyaország és vidékünk magyar irodalmi életéről. Igyekeztünk fejleszteni alapműveltségünket. Különösen a néprajzi vonatkozású dolgok érdekeltek minket, hiszen a nagy többség falusi származású volt.
***
1969-től egyre elmélyültebben foglalkoztunk a népköltészettel. Laci, akkor már első éves egyetemistaként, engem is arra ösztönzött, hogy népballadákat gyűjtsünk többek között Ugocsában, illetve a tiszaháti magyar falvakban.
A nyári kirándulások, valamint a falujáró biciklitúrák alkalmával magnókkal jártuk a vidéket. Én Stumpf Bénitől kaptam egy nagy táskamagnót, ezzel kerestem fel szülőfalumban, Tiszabökényben és Farkasfalván a helyi nótafákat, adatközlőket. Majd a Kovács Vilmos és S. Benedek András által összeállított Kárpáti Kalendárium 1971-es Irodalmi Melléklete közölt válogatást Balla Teréz, Horváth Gyula, Györke László, Zselicki József, Fábián László és a saját gyűjtésemből. Büszkén említhetem, hogy a legtöbb népballadát a Laci és az én gyűjtésemből közölték.
A későbbiekben Laci foglalkozott az összegyűjtött folklóranyag rendszerezésével, további népdalok feljegyzésével. Az Intermix Kiadó vezetőjeként 1992-ben lehetővé tettem az egybeszerkesztett anyag kiadását Vannak ringó bölcsők (Kárpátaljai magyar népballadák) címmel a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatban. Sikeres vállalkozásnak tartom, eddig 3-szor került újrakiadásra, Laci ebből szerzett doktori címet.
A Forrás Stúdió tagjainak vezetésével, Kovács Vilmos védnökségével a beregszászi járási lap mellett, amelynek Csanádi György volt a főszerkesztője, irodalmi kör alakult, amelynek Ugocsából mindketten tagjai lettünk. Ekkor ismerkedtünk meg neves mentorainkkal, Drávai Gizella tanárnővel, az elismert tankönyvíróval és Horváth Anna képzőművésszel. Mi is részt vettünk a hétvégi tehetséggondozó foglalkozásokon.
Családias hangulatban teltek az irodalmi délutánok. Egyszer annyira belefeledkeztünk a késő estig tartó irodalmi vitába, hogy lekéstük a Beregszászból Tiszaújlak irányába tartó vonatot. Éjfél előtt 11-et ütött az óra, kénytelenek voltunk Muzsalyon, Benén keresztül mintegy 30 kilométert gyalogolni, hogy valahogy hazaérjünk. Fáradtságunkat leküzdendő népdalokat, népballadákat énekeltünk, lényeges dolgokról beszélgettünk, a holdvilág fényénél felmásztunk az útszéli cseresznyefákra, hogy csillapítsuk éhségünket. Hajnali ötkor érkeztünk Tiszaújlakra, innét kerékpárral jutottam el a szülőfalumba. Ez volt térben és időben eddigi életünk legemlékezetesebb irodalmi estje és leghosszabb gyalogmaratonja.
***
1970-ben az eseménydús stúdióéletet meg kellett szakítani, mert besoroztak a szovjet hadsereg Penza környéki, tatárföldi hadseregcsoportjába sorkatonai szolgálatra. Tisztán emlékszem rá, nem akartam katonának menni, de kötelező volt. Egyszerűen annyira fontos volt a Forrás Stúdió családias környezete, a személyes kapcsolatok kialakulása, hogy nem akartam elhagyni a barátaimat. Katonáskodásom alatt már a kapcsolattartás is nehézkes volt, a posta eléggé lassan működött ilyen távolságokban. A nekem címzett levelek egy része elkallódott. Szinte nem is tudtam, mi történik itthon. Kilenc hónap múltán a rakétasilók építésében jeleskedő szakaszvezetők közé kerültem, jutalomszabadságot kaptam.
Amikor pár hetes szabadságra hazaengedtek, Laci, elsőként a stúdiósok közül meglátogatott, együtt fogyasztottuk el anyám vasárnapi ízletes főztjét. Lelki békességünket a postás borította fel. Ekkor, 1971. augusztus 20-án döbbenten olvastuk a friss Kárpáti Igaz Szóban leközölt Elidegenedés című szerkesztőségi cikket. (A későbbiekben kiderült, hogy ennek Balla László főszerkesztő volt a szerzője.) Próbáltam vigasztalni az elkeseredett Laci barátomat, hogy az idő majd mindent helyrerak. De hívott a katonai szolgálat. A Forrás Stúdió és tagjai ellen indított támadás elszomorító és lehangoló tudatában tértem vissza állomáshelyemre.
Az 1971-1973-as, Forrás–Kovács–Stumpf–Balla között kialakult szellemi összecsapásokban nem vettem részt. A több ezer kilométeres távolságból csupán hézagosan értesültem az első kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalom kibontakozásáról, a beadványok és az aláírásgyűjtők sorsáról.
Ekkoriban éledt fel a Kovács Vilmos és Balla László közötti ideológiai, szemléletbéli éles ellentét, a Forrás Stúdiót is ekkor érték a támadások.
A mozgalomba bekapcsolódott Laci barátomat is retorziók érték. Megszakította tanulmányait, mert besorozták katonának, a németországi szovjet hadseregcsoportba került sorkatonai szolgálatra.
Én ekkor már a penzai katonai kórházban lábadoztam – súlyos balesetem után felső combcsonttörésem volt, csak 9 hónap múltán épültem fel, és 1973 nyarán kerültem haza. Laci 1975-ben szerelt le.
***
1974-ben magyarszakos diák lettem, ugocsai barátom pedig levelező tagozaton folytatta tanulmányait. Ő 1978-ban szerezte meg a diplomát és 1997-ig tanított a mezővári középiskolában, majd főiskolai oktatóként vonult nyugdíjba.
Én egy évvel később diplomáztam és lettem a Kárpáti Igaz Szó munkatársa, 1984-től a Kárpáti Kiadó szerkesztője, majd 1992-től az Intermix Kiadó vezetője.
A hetvenes évek végén ismerkedtünk meg Balla D. Károllyal. 1981. december 20-tól Balla D. Károly és Horváth Sándor mellett én is a stúdió vezetője lettem. Ekkoriban már a napilapnál dolgoztam.
Azt lehet mondani, hogy ettől kezdve körülbelül ’89-ig volt egy remek korszaka a József Attila Irodalmi Stúdiónak (később Alkotóközösségnek), mégpedig a nagy összefogásé. Teljesítettük Kovács Vilmos végrendeletét, „Elég volt ebből a széthúzásból, fogjatok össze, az idő nektek dolgozik” elve alapján a józsefattilások és az egykori Forrás-tagok között megtörtént a kiegyezés. A 80-as évek első felétől a közös irodalmi programokba bekapcsolódott Vári Fábián László, Fodor Géza és Zselicki József is.
1984-től a Kárpáti Kiadó szerkesztője lettem. Kontrollszerkesztőként kezdtem, majd a Kárpáti Kalendárium összeállításában is közreműködtem. Beindítottam újra a korábban abbahagyott irodalmi mellékleteket, az Évgyűrűk című irodalmi almanachot, ahol Laci barátomnak is publikálási fórumot biztosítottam.
Fejes János vezető szerkesztővel támogattuk első verseskötetének kiadását 1991-ben, amely Széphistóriák címmel jelent meg.
Emellett M. Takács Lajos debreceni irodalomtörténész barátommal együttműködtem a Vergődő szél című, a kárpátaljai magyar írók, költők reprezentatív antológiájának kiadásában, melyben a Forrás Stúdió korábban elhallgattatott költőinek, íróinak alkotásai is bemutatásra kerültek. Ezeknek a könyveknek a megjelentetésére máig büszke vagyok.
***
Aztán lassan eljött a rendszerváltás. Elkezdtük ledönteni a tabukat. Éreztük, hogy nem vagyunk egyedül. A nagyobb településeken irodalmi-közművelődési klubok kezdtek el alakultak. Velem együtt Laci is alapítótagja lett a József Attila Alkotóközösségnek (az alapítók a stúdió társelnökeit választották meg vezetőjüknek), amely nélkül aligha jött volna létre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, hiszen az alkotóközösségből kerültek ki a KMKSZ kezdeményező bizottságának tagjai. Ekkoriban még egységes volt a magyarság Kárpátalján, jómagam a Fodó Sándor vezette KMKSZ-nek 1989–1992 között ügyvezető felelős titkára is voltam.
Az írástudók a rendszerváltást követően politizálni kezdtek. Vári Fábián László, Nagy Zoltán Mihály és a többiek is a KMKSZ-ben, illetve más szervezetekben politikai-közéleti szerepet vállaltak.
Szóval rengeteg olyan projektet, programot valósítottunk meg, amit az előző rendszerben nem lehetett.
A Kárpáti Kiadó magyar osztályának felszámolása után az Intermix Kiadó vezetője lettem.
1992-ben sikerült beindítani a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatot. Ezek között olyan értékes kötetek, antológiák is vannak, amelyek Vári Fábián László is szerzője, társszerzője, illetve szerkesztője, lektora, amelyek azóta kiállták az idő próbáját. Jelenleg a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozat a 300. kiadványnál tart.
Ekkor lett felkérésünkre Vári Fábián László alapítótagja, a későbbiekben elnöke a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának.
Amikor a kárpátaljai magyar írók fórum nélkül maradtak, mind jobban érlelődött egy irodalmi folyóirat beindításának ötlete, amelynek első támogatói között volt Nagy Zoltán Mihály és Vári Fábián László is.
Majd elindítottuk az Együtt című folyóiratot S. Benedek András közreműködésével, mivel ő volt az 1966-1967-ben megjelenő, a mai Együtt ősének számító írógéppel sokszorosított lapnak az alapító-főszerkesztője.
2002-től folyamatosan megjelenő folyóirat főszerkesztői pozícióját Nagy Zoltán Mihály József Attila-díjas író töltötte be, majd felkérésemre a stafétát Vári Fábián László vette át, aki jelenleg is a folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és a fiatal írók elkötelezett mentora.
Az összehangolt, jó csapatmunkának köszönhető, hogy az eltelt 18 év alatt az Együtt a leghosszabb életű folyóirattá vált Kárpátalján, és lapjain a helyi, illetve anyaországi, külhoni neves szerzők, pályakezdő fiatal alkotók sorát vonultatja fel. Azt is elmondhatjuk, hogy miközben megöregedtünk, elveinket nem adtuk fel. Segítő gondoskodásunkkal az Együtt is érett korba lépett.
A szerzői közösség baráti összefogásával az egységes magyar szellemi élet kárpátaljai értékőrzőivé, szellemi kincseink terjesztőivé és anyanyelvi kultúránk hű krónikásaivá lettünk vezérleted alatt, mert végvári vitézi tettnek számít, hogy az értékelv alapján szerkesztett folyóirat hozzájárul magyar irodalmi életünk erőteljes megújulásához, kiteljesedéséhez. Isten kegyelméből légy nekünk vezérünk még számos éven át. Ehhez kívánunk neked jó egészséget, alkotóerőt és családi boldogságot.
