Mindig kellemes a beszélgetés az olyan emberekkel, akik idős koruk ellenére nem panaszkodnak, nem siránkoznak, hanem fiatalokat megszégyenítő lendülettel végzik a munkájukat, aktívan kiveszik a részüket a társadalmi életből. Az ilyen életvidám és közvetlen emberek közé tartozik a nevetlenfalui Kosztya Margit, aki már betöltötte a hetvenedik életévét, de még mindig tevékeny. Mint mondja, a kultúra, hagyományaink őrzése, ápolása és átadása ad neki erőt.
Hegedűs Csilla
– Megmondom őszintén, van mire visszaemlékeznem, nagyon sok szép emlékem van. Nagypaládon születtem. A múlt század 50-es, 60-as éveiben voltam gyerek, ami ugyan nem volt a legkönnyebb korszak, de mi a közösségben mégis megtaláltuk az élet szépségét. Olyan igazi gyerekek voltunk, akik nem törődtünk semmivel, csak a játékkal. Négyen voltunk testvérek, két fiú, két lány, én voltam a legidősebb. Abban az utcában, ahol felnőttünk, sok volt a korunkbeli, tehát játszópajtás akadt bőven. Elevenen emlékszem azokra az időkre, amikor kisiskolások voltunk, lámpafénynél kellett tanulnunk, mert még nem volt villanyáram. Délutánonként nem számítógép előtt ültünk, hanem libát őriztünk, mindeközben tanultunk, játszottunk. Olyan játékokkal, melyek lassan feledésbe merülnek: rongybabákat varrtunk, kukoricaszárból készítettünk hegedűt, fűzfából sípot.
Később elsajátítottam a kenderfeldolgozás minden folyamatát: a nyűvést, az áztatást, a törést, a dörzsölést, a fonást – emlékezett vissza a régi időkre Margit néni.
Hozzátette, az általános iskolát szülőfalujában végezte, a középiskolát már Péterfalván. Érettségi után, több osztálytársával együtt, a tiszaújlaki cipőgyárban kezdett el dolgozni, később felvételt nyert a Huszti Közművelődési Szakiskolára, amit sikeresen be is fejezett.
– Fiatalon, húszévesen mentem férjhez, Nevetlenfaluban telepedtünk le. Két gyermekünk született, egy fiú és egy lány, s mindketten népi hangszeren tanultak. A fiam nem maradt a szakmában, a lányom, Szilvia cimbalomtanár a helyi művészeti iskolában. Ahogy a faluba kerültem, szinte azonnal a helyi kultúrház igazgatója lettem, azóta a kultúrában tevékenykedem. Tíz éven keresztül voltam igazgató, aztán a kolhozelnök kultúráért felelős helyettese lettem. Elvállaltam, mert már akkor láttam, hogy sokkal több pénz kellene a kultúra fejlesztésére, a kolhoznak pedig akkoriban volt pénze.
A kultúrházat a gazdaság tartotta fenn, az szép és tiszta volt, erre nagyon odafigyeltek, ugyanis az volt az ideológiai munka központja, a fellépő ruhákra bálokból összejött bevételekből telt.
Később Engi Gábor lett a kolhozelnök, aki nagyon ügyesen dolgozott, így már volt lehetőségünk dal és táncegyüttest alakítani, ami húsz évig működött, számos helyen felléptünk. Nagyon örültem, hogy ez létrejött, mert régi álmom, célom valósult meg ezzel, ugyanis kislány koromtól a nagypaládi iskolában táncoltam, énekeltem, színjátszással is foglalkoztam, tehát hozzám minden közel állt, ami kultúra, népművészet, hagyomány.
Ma is azt mondom a tanítványainknak, azzal a gondolattal ápolják, sajátítsák el a népművészetet, hogy eljön az az idő, amikor nekik kell majd átadni ezt a tudást a következő nemzedéknek. Mindig arra törekedtem, hogy jó közösség alakuljon, hogy a gyerekek barátok legyenek, egymásra odafigyeljenek, a szeretet kösse őket össze. Most, több mint negyven év elteltével, ha visszagondolok, boldog vagyok, mert látom a munkám gyümölcsét.
Azok a gyerekek, akik annak idején részesei voltak a foglalkozásoknak, felnőttként is megállják a helyüket, sokukból lett óvodapedagógus, tanár, lelkész. És ők is úgy emlékeznek vissza azokra az évekre, mint életük egyik legszebb szakaszára.
Margit néni 41 év nemes szolgálat után vonult nyugdíjba, ám amikor utódja szülési szabadságra ment, négy év pihenés után, ismét munkába állt, így jelenleg is művészeti vezetőként tevékenykedik a helyi kultúrházban, ezzel párhuzamosan az Arany Alkony elnevezésű nyugdíjas népdalkört vezeti.
– Tíz tagunk van, akik rendszeresen járnak a próbákra, fellépéseik vannak, de sajnos az elmúlt évben a koronavírus-járvány miatt a mi fellépéseink is elmaradtak. Többnyire magyar népdalokat adunk elő, de ha kell, alakalomhoz illően egyházi énekeket, és hazafias dalokat is. Ha meghívást kapunk, bárhova szívesen megyünk. Nagyon reméljük, hogy hamarosan vége lesz ennek a járványhelyzetnek, és nyáron talán már felléphetünk. Énekeljünk együtt címmel romániai és magyarországi testvértelepüléseinkkel, valamint a kultúrházzal és a művészeti iskolával együtt tartunk bemutatókat. Az a célunk, hogy a népdal ne haljon ki, hogy a gyerekek megszeressék, és tovább adják ezt a kincset. A néptánccal ugyanez a helyzet, ugyanis ha ma nincs gyermekcsoport, holnap nem lesz felnőtt.
– Amikor éppen nem dolgozik, és – úgymond – csendes nyugdíjas napjait éli, mivel foglalkozik szívesen?
– Tévénézés közben horgolni szoktam, karácsonyfadíszeket, terítőket, kis szalvétákat, s azokat általában születésnapra, névnapra elajándékozgatom. Nagy örömömre szolgál, hogy a népdalkörből négyen aktívan horgolnak, így kiállításokat is rendezünk a falunapokon, vagy ha vendégszereplésre megyünk a testvértelepüléseinkre. Remélem, a négy lányunokám is megtanul horgolni. Boldog vagyok, hogy az unokáimhoz is közel áll a művészet. A fiaméknak két lányuk született, az idősebb már cimbalomtanárként dolgozik, a fiatalabb az Ungvári Zádor Dezső Művészeti Főiskolán tanul klasszikus éneket. A lányom lányai szintén művészlelkek, az idősebb festészetet tanul, míg a kisebb hegedül. Egy fiúunokám van, ő kicsit kilóg a sorból.
Margit néni nemcsak a népművészetben és a kézimunkázásban érzi jól magát, a kerti tevékenységet is szereti.
– Nálam az már csak úgy van, hogy télen horgolok, nyáron kertészkedem. Igaz, csak saját részre termelünk zöldségeket és virágokat. Hála az égnek még a férjemmel együtt bírjuk a fizikai munkát, ő az az ember, aki mindig a támaszom volt, mindig biztatott, hogy folytassam a kultúrában való tevékenységemet, mert szükség van rám. De amúgy is szerencsésnek mondhatom magam, mert az életem során olyan emberekkel hozott össze a sors, akik úgy, vagy hasonlóan gondolkodtak, mint én. Most Oroszi József polgármesterrel is nagyon jó a kapcsolatunk, mert neki szintén az az alapelve, hogy a kultúrát fejleszteni kell.
