Huszonévesen került a község élére, lehetőségeihez mérten igyekszik mindent megtenni a falu fejlesztéséért. Még nem sikerült az összes elképzelését valóra váltani, de előtte az élet, ambícióban pedig nincs hiány. Szabad idejében szívesen futballozik, gyerekkori barátaival szórakozik. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Lokita István, Gát polgármestere
– Egészen fiatalon, huszonévesen lett Gát polgármestere. Milyen elképzelésekkel vágott neki a nagy feladatnak?
– 2011 októbere óta töltöm be e tisztséget, nagy tervekkel, nagy reményekkel indultam, ám azóta egy-két dologból kiábrándultam. Időközben rájöttem, sok minden nem úgy alakul, ahogy azt az ember eltervezi. De mindenből igyekszem kihozni a maximumot. Időközi választáskor lettem polgármester, a képviselőtestületet megörököltem, olyan emberek vettek körül, akik már régóta benne voltak a szakmában. Sokat tanultan tőlük, és elődömtől, Lőrincz Bélától is. A következő választás 2015-ben volt, akkor már sokkal rutinosabban és bátrabban vágtam bele. Ketten indultunk, és ismét én ülhettem bele a polgármesteri székbe.
– A hét év alatt mit sikerült elérnie?
– Sok mindent. Persze minden relatív, mert vannak nagyobb költségvetéssel rendelkező települések, ott bizonyára több a lehetősség, de mi azt, ami a rendelkezésünkre állt, maximálisan ki tudtuk használni. Sport terén sincs okunk panaszra, hiszen kárpátaljai viszonylatban, amit falusi futballban el lehetett érni, mi elértük: járási kupagyőzelem, szuperkupa, megyei bajnokok ligája. Műfüves pályával is gazdagodtunk. Rendeztük több kérdéses telek tulajdonjogát. Az óvodában kinti játszóteret létesítettünk, modernizáltuk az utcai világítást. Nagyobb reményeket fűztem az utcák rendbetételéhez, de mint már említettem, költségvetéshiányban szenvedünk, így sajnos nem tudtuk véghezvinni az elképzeléseinket. Viszont 2015 óta rengeteg követ szállítottunk ki, 200 méternyi útszakaszt le tudtunk aszfaltozni.
– Gondolom, önbizalomra és határozottságra is szükség volt ahhoz, hogy 26 évesen belevágjon ebbe a felelősségteljes feladatkörbe…
– Tulajdonképpen igen. Viszont nem mindenben vagyok határozott, sok dologra nem tudok azonnal reagálni, meghozni a helyes döntést. Olykor több embernek is kikérem a véleményét, mielőtt végleges döntést hozok. Igyekszem megtalálni az arany középutat, s ehhez idő kell, ez pedig némi halogatással jár. Nem is halogatásnak, inkább időnyerésnek nevezném ezt, mert vannak olyan kérdések, amiket fontolóra kell venni. Amit meg tudtam tenni a községért, azt megtettem, és a jövőben is így szeretnék cselekedni.
– Nap mint nap sok emberrel találkozik, jó emberismerőnek tartja magát?
– Nem mindig. Rengetegen vannak, akik nem azt mutatják, amilyenek valójában, de idővel mindenkit sikerül kiismernem. Alapjában véve megbízom az embertársaimban. Ért már csalódás e téren, általában magamba zárom az érzelmeimet, arra törekszem, hogy a környezetem ne vegye észre a csalódottságomat.
– Haragtartó?
– Ha összegyűl a sok sérelem, hirtelen felcsattanok, de igyekszem leküzdeni a haragot, mert az még senkit és semmit nem vitt előre.
– Milyen szerepet játszik az életében a pontosság?
– Az az egyik legfontosabb dolog. Tiszteletlenségnek tartom megváratni másokat, viszont azt sem szeretem, ha nekem kell várakoznom.
– Szokott aggódni?
– Persze, ki nem? Hála Istennek többször kiderül, hogy nem is volt rá okom, és az kellemes meglepetésként ér. A legutóbbi falunap kifejezetten ilyen meglepetéseket hozott. Igyekszem egy erős, tenni akaró közösséget kiépíteni, és ez úgy hiszem, sikerül. Most például sokan sokat tettek azért, hogy a falunapon minden jól sikerüljön, vendégeink örömteli érzelmekkel térjenek haza. Ez fontos mindannyiunk számára. Nagyon örülök, hogy összefogás tapasztalható a faluban.
– Nem beszéltünk még a magánéletéről. Úgy tudom, időközben megnősült…
– Igen, épp a minap volt a második házassági évfordulónk, gáti lányt vettem feleségül, ő az óvodában könyvelőként dolgozik. Szeretnénk bővíteni a falu népességét. Erre eddig a Jó Isten még nem „bólintott” rá, de reméljük, hamarosan megteszi, hiszen mindketten nagy családot, több gyermeket szeretnénk.
– Ön milyen gyermek volt? Hogy lehet elképzelni a kis Lokita Istvánt?
– Finoman fogalmazva erősen eleven kissrác voltam. A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumban tanultam, kollégistaként rengeteg barátom volt, akikkel sok csínytevésben is vettünk részt. Emlékszem, volt petárdázás, óráról való lógás, cigizés stb. Persze most már érdekes visszaemlékezni ezekre a dolgokra, de a lényeg az, hogy a fiatalkori barátságok olyan erőssé váltak, mind a mai napig tartanak.
– Nyár van, a szabadságolások időszaka, és a polgármester is csak ember. Tud-e időt szakítani a lazításra, pihenésre?
– Erős nyaralási szándék él bennünk, de sajnos az utóbbi években nem igazán tudok elszakadni két-három hétre. Ezért maradnak a csupán néhány napos pihenések, az még belefér, megoldható.
– Egyébként a mi a hobbija, mi az, ami kikapcsolja?
– Elég aktívan sportolok, futballozok, de sajnos három hónapja nem tudom művelni, mert tavasszal részleges ínszalagszakadásom volt. A futással már próbálkozom, de ahhoz hogy újra rúghassam a bőrt kell még néhány hónap.
– Az otthoni munkából ki szokta venni a részét?
– Őszintén bevallom, ez javarészt a feleségemre hárul, de a férfimunkát természetesen vállalom. Ide tartozik a kaszálás, az udvar rendbentartása. Én is olyan vagyok, mint a gátiak általában: szorgos ember. Aki a főúton végigmegy, láthatja, mennyien árusítják a portékáikat, saját termésüket. A faluban élők többsége földműveléssel foglalkozik, ami jól tudjuk, mennyi munkával jár, de aki ebbe született, szívesen dolgozik a mezőkön, a kertekben.
– Még beszélgetésünk elején említette, hogy Istenfélő. Talán vallásos családban nevelkedett?
– Igen, a családom is vallásos. Rendszeres templomba járok, s egy ideje presbiterként is tevékenykedem. Ebben úgy segítek, ahogy polgármesterként tudok. Például számíthatnak rám az ügyes-bajos kérdésekben, ha buszra van szüksége az egyháznak, azt is megoldom, amiatt még nem volt harag, hogy például nem mentem el segíteni fát vágni.
Hegedűs Csilla
