Minden bizonnyal sokáig emlékezetes marad a vasárnap esti döntő, amivel véget ért az Euro 2020-as kontinenstorna. A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság nekünk legfőképp a magyar válogatott várakozáson és erőn felüli szereplése okán lesz felejthetetlen. Az angol és az olasz drukkereknek pedig más-más érzések miatt íródik be örökre emlékezetükbe az egy hónapon át tartó futball Eb.
Nem vitás, a két legerősebb válogatott vívta a július 11-i finálét a legendás Wembley-ben. A házigazda angolok csupán egy gólt (azt is szabadrúgásból) kapva meneteltek egészen a fináléig, amire az 1966-os vb-döntő óta áhítoztak. A szigetországiak új nemzeti ünnepre készültek, biztosra mentek, nyolcmillióan kértek szabadnapot hétfőre. Elsiették…
Az olaszok 33 veretlenül megvívott meccsel a hátuk mögött jutottak el a fináléig, sokkal nehezebb ágon, mint az angolok, hiszen az egyenes kieséses szakaszban a végső győzelemre is esélyesnek tartott Belgium és Spanyolország is hiába próbálta az útjukat állni. A mindent eldöntő összecsapás legelején aztán Anglia – egy gyors és formás támadás végén – előnyhöz jutott, és sokáig nekik állt a zászló. A második félidőben aztán nagyot változott a játék képe, a túlságosan visszaálló angolok nem bírták el az erősödő olasz nyomást, aminek az lett a vége, hogy a taljánok a játékrész közepén, teljesen megérdemelten, egyenlítettek. Ezek után a „Háromoroszlánosok” megpróbáltak ismét felpörögni, de csak helyzetecskéig jutottak. Gareth Southgate szövetségi kapitány cseréi látványosan nem ültek, a tornán addig remekül meccselő mester a legfontosabb összecsapáson nagyon rosszul keverte a kártyáit, amiért a végén csúnyán megbűnhődött. A hosszabbítást követő tizenegyespárbajban ugyanis az utolsó három rúgást a direkt e célból behozott ifjú titánokra bízta, de Rashford, Jadon Sancho és Saka egyaránt faképnél hagyta mesterét, bűnrosszul végezve el a büntetőket, lenullázva Pickford kapus két bravúros hárítását is. Persze ezzel ne kicsinyítsük a torna legjobb kapusának választott Donnarumma érdemeit, hiszen az azért nem lehet a véletlen műve, hogy a Milanból éppen távozni készülő kiváló hálóőr még soha nem veszített tizenegyespárbajt, a klubjával hármat, a nemzeti csapattal két ilyen lutrit nyert meg eddig.
„A srácok fantasztikusan teljesítettek, nem is tudom, mi mást lehetne most mondani. Nagyon boldogok vagyunk, és remélem, a szurkolók most ünnepelnek” – hangzott az olasz szövetségi kapitány, Roberto Mancini első értékelése. Mindenesetre meseszerű, hogy a válogatottat egy sikertelen vb-pótselejtező után 2018-ban átvevő szakember három év alatt milyen magasságokba emelte a kékeket.
„Óriási bennünk a csalódottság, a játékosaimban maximálisan megbízom most is, mindent megtettek a döntőben, ami csak tőlük telt” – ezek már az angol kapitány szavai. Gareth Southgate önkritikát is gyakorolt: „Senki sem marad magára, együtt győzünk, csapatként, és most együtt voltunk képtelenek megnyerni a finálét. A tizenegyesek miatt, a kijelölt rúgókért én vállalom a felelősséget. Jól kezdtük a lövéseket, de azután nem sikerült így folytatni.”
Olaszország 1968 után másodszor ülhetett fel Európa trónjára. Sikerének jogossága elvitathatatlan. S ha hozzávesszük, hogy 1994-ben tizenegyesekkel bukták el Brazília ellen egy vb-döntőt, hogy 2000-ben aranygóllal veszítettek Eb-döntőt a franciákkal szemben, 2012-ben is a fináléban kaptak csak ki a spanyoloktól, az előző EB-n ők buktak tizenegyespárbajt a németek ellen a negyeddöntőben, a 2018-as világbajnokságra eleve nem tudtak kijutni, akkor kijárt ez nekik a sorstól. Persze, ha Anglia nyeri a végső ütközetet, szintén teljesen megérdemeltnek nevezhetnénk elsőségüket, hiszen 55 év után jutottak el egy nagy torna döntőjéig, a 2018-as vb-elődöntőben is vezettek Horvátország ellen, aztán a hosszabbításban kipottyantak, majd a bronzmeccset is elvesztették Belgium ellen. De felemlegethetjük az 1996-os hazai EB-t, ahol az elődöntőben buktak tizenegyespárbajt, s az utolsó körben épp az a Southgate rontott, aki most kapitányként is rosszat húzott a büntetőknél. De hát ilyen a futball, éppen ezért a kiszámíthatatlan csodálatosságáért rajongunk érte!
Mindenesetre az utolsó felvonás méltó volt az egész tornához, ahol remek meccseket, váratlan fordulatokat és feltámadásokat, mély zuhanásokat, egyéni és csapatdrámákat, sok gólt, azon belül rekordszámú öngólt, nyolc hosszabbítást, négy tizenegyespárbajt, s ami a legfontosabb: Christian Eriksen isteni csodával határos megmenekülését láthattuk.
Magyarország szereplése, a magyar szurkolók fantasztikus buzdítása Európa-szerte elismertséget hozott, ilyen megközelítésből mi is nyertesnek érezhetjük magunkat. Ott van még Svájc óriási diadala a világbajnok gallok ellen, Dánia csodás feltámadása és négy közé menetelése, Spanyolország hangos kopogtatása az újabb címhalmozás ajtaján, vagy éppen Cristiano Ronaldo egyéni csúcsai, persze ennek mi is elszenvedői voltunk. Másrészről viszont láthattuk az előző két világelső, a németek és a franciák gyors búcsúját, a címvédő portugálok korai kiesését, azt, hogy Belgium ismét csak nem tudott a trón közelébe kerülni, s valószínűleg egy időre vége a horvátok aranykorszakának is.
Befejezésül: amennyiben kioszthatnám a torna legmázlistább csapatának járó díjat, azt Ukrajnának adnám. Úgy tudtak három ponttal továbbjutni, hogy a három csoportmeccsen Hollandia ellen volt egy jó negyedórájuk és az Eb talán leggyengébb együttese címre rászolgáló észak-macedónok ellen egy értékelhető félidejük. Aztán a nyolcaddöntőben megint csak hatalmas szerencsével kiejtették éppen azt a svéd válogatottat, amelyik a lengyelek legyőzésével kikaparta nekik a gesztenyét, szegény északiak ízelítőt kaptak az ukrán hálából. Ám a negyeddöntőben az angolok csúnyán beárazták ezt az ukrán válogatottat, az egész torna legsimább meccsét hozva le ellenük, s végül Ukrajna az Európa-bajnokság legsúlyosabb vereségével jöhetett haza. Az már egy más kérdés, hogy hazájukban az elfogult drukkerek nemzeti hősként köszöntötték őket. Pedig jobb lenne vigyázni az ajnározással, mert a játék képe alapján a csapat egyáltalán nem szolgált rá a nyolc közé jutásra, de még a csoportból való továbbjutásra sem. S azt, hogy a relatív siker ellenére sincs minden rendben a kék-sárgák háza táján, jól jelzi, hogy a vb-selejtezőkön három meccs után csak 3 pontjuk van, s még Kazahsztánt sem tudták hazai pályán legyőzni. Mondom ezt úgy, hogy egyébként szorítok az ukrán futball sikeréért… Azt viszont külön sajnálom, hogy a Fradi légiósának, Olekszandr Zubkovnak csak 10 percig tartott a várva várt kontinenstorna, miután már a hollandok elleni nyitány legelején megsérült.
Ami viszont most jobban lázba hoz, hogy szeptember 2-án a vb-elődöntős és EB-döntős Anglia érkezik világbajnoki selejtezőre a Puskás Arénába, a mondat folytatását a kedves olvasóra bízom…
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
