Hagyományőrzés generációkon át

Ma már számtalan olyan néptáncegyüttes, zenekar és énekkar van Kárpátalján, melyek a magyar kultúrát igyekeznek népszerűsíteni, fenntartani és tovább örökíteni. Nem volt mindig így. A Ritmus néptáncegyüttes akkor alakult, mikor nem volt ilyen színes a paletta és a magyar kultúra népszerűsítése a helyi kultúrházakban. Szabó Tibor, az együttes művészeti vezetője, számos fesztivál társszervezője. Táncosaikkal nem csak itthon, hanem külföldön is megállják helyüket.

‒ Milyen eredményeket ért el a Ritmus, hogyan alakul a sorsa?

‒ Az együttes 1989-ben alakult négy falu fiataljaiból. Baráti társaságként kezdtük, aztán nagyobb csoporttá formálódtunk. Egyre többen jöttek. Népi együttesként 1997-től működünk. 2015-ben Kárpátalján elsőként megkaptuk a Nádas Anna Kárpátaljai Magyar Közművelődési Nívódíjat, aztán a magyar kormány elismeréseként a Külhoni Magyarságért Díjat.

‒ Hogyan zajlott a belső építkezés?

‒ Én nem a kultúrában dolgoztam, de a nyolcvanas években még divatosak voltak az agitkult brigádok. A művelődési házakban ezek olyanok voltak, mint egy reklámcég. Népszerűsítettük az akkori rendszert versekkel, táncokkal. Ebből egy idő után elegem lett. Mivel a környéken nem volt magyar néptáncegyüttes, a barátaimmal összeálltunk, négy fiú és négy lány. Így alakult meg a Ritmus. Azóta folyamatos a bővülés. Jelenleg három csoportunk van. Az együttesen belül két generáció táncol, mivel unokáink még nincsenek.

‒ Egyre több együttes alakul. Vannak pályázatok, anyaországi támogatások, melyek elősegítik a táncosok, zenekarok munkásságát. Párosul-e a mennyiség a minőséggel?

‒ Csak a saját együttesemet tudom értékelni. Mint mindenkinek, természetesen nekünk is vannak hiányosságaink. Tavaly a Hagyományok Háza kárpátaljai kirendeltségén belül elindult egy olyan program, mely számos együttes munkáját segíti különböző pályázatokon keresztül. Ennek köszönhetően két koreográfus érkezett hozzánk. Viszont a Csoóri Sándor programban sajnos nem részesültünk támogatásban. Régebben csak azok pályázhattak, akik már tudtak eredményeket felmutatni. Ma már ez nem így működik. Azok is jogosultak, akik csak azután állnak össze, miután elnyerik a pályázatot. Ahhoz, hogy egy együttes eredményességét értékelni lehessen, néhány évnek el kell telnie.

‒ Adottak a lehetőségek a kultúra fejlesztésére Kárpátalján?

‒ Rengeteg lehetőség van. Sokszor csak a vezető hozzáállásán múlik, hogy akar-e valamit csinálni, vagy sem.

Akik hosszú távra terveznek, azok olyan táncokat igyekeznek kiválasztani, amelyek a saját környezetükre, vidékükre jellemzők. Következő lépésként be kell szerezni az ehhez szükséges viseleteket. Igaz, ezekkel nem igazán vagyunk ellátva, mivel sok pénzbe kerülnek, ami nem mindig jön össze. Minél jobb minőségű egy öltözet, annál drágább.

‒ Mennyire befogadó a közösség más irányzatok iránt?

‒ Elég körbenéznünk és láthatjuk, hogy Kárpátalján egyre több fesztivál van. Régebben egy ilyen rendezvény arról szólt, hogy a színpadon különböző táncegyüttesek és énekkarok szerepeltek. Mára ez kezd megváltozni. Egyre több kézműves jelenik meg egy-egy ilyen alkalmon. Sokan művelik és ápolják a magyar kultúrát vidékünkön. De van lehetőség megismerni más nemzetiségek kultúráját, hagyományait is. Különböző művészeti ág képviselőit is meghívják ezekre a találkozókra, akiknek nem csak hogy megtekinthetők a munkái, de például a gyerekeket is tanítják.

‒ Mint minden, a kultúra is függ az anyagiaktól. Hogyan lehet fenntartani és terjeszteni a hagyományokat a különböző támogatások nélkül?

‒ Akik elszántan vagy megszállottan foglalkoznak a kultúrával, azok, akik évek óta ezt művelik, nem pénzben gondolkoznak.

Volt olyan időszak, amikor terményben, makaróniban és egyéb termékekben kaptuk a fizetésünket és mégsem hagytuk abba. Ha körbenézünk a kárpátaljai művelődési életben, nagyon sok idős és tehetséges emberrel találkozunk. Aki nem tudott megbirkózni a nehézségekkel, már rég itthagyta az országot. Még sokan vagyunk, akik nem hagytuk veszni a magyar kultúrát. Volt, amikor egyszerű viseleteink voltak, volt, hogy kölcsön kellett kérnünk, mert nem volt pénz a varratásra. Pénzünk ma sincs, a pályázati összegek sem mindig elegendőek. De minden hozzáállás kérdése.

‒ Milyen hatást gyakorolnak az országban történő dolgok a kultúra fejlődésére? Hogyan vélekedik az oktatási törvényről?

‒ Az elmúlt években számos probléma miatt – ez alatt nem csak az oktatási törvényt értem – több táncosom hagyta el az országot. De szerintem ez nemcsak Eszenyben van így, hanem egész Kárpátalján. Lassan ott tartunk, hogy egész családok költöznek el. Eddig többnyire csak a családfő ment el megkeresni a boldoguláshoz szükséges pénzt. Most már elmegy az anyuka is, majd elviszi a gyermekét és ott járatja iskolába. A felnőtt csoportomból is sokan dolgoznak külföldön, akiket csak a nagyobb rendezvényekre hívunk haza. Akik mégsem tudnak hazajönni, azokat a kisebb csoportokból próbáljuk pótolni.

‒ Milyen célokat tűzött maga elé?

‒ Nagyon sok mindennel foglalkozom. Most például óvóbácsi lettem. Múlt szeptembertől én töltöm be az eszenyi óvodában a zenei nevelői állást. Velük egyébként is nagyon jó a kapcsolatunk, ugyanis az óvónénik mind tagjai voltak a Ritmus néptáncegyüttesnek. Gyerekkortól tanítjuk a néptáncot, a népdalt, a népi gyerekjátékokat.

Az együttes jövőre lesz harmincéves, amit egy gálaműsorral szeretnénk megünnepelni.

Hozzáláttunk a szervezéshez, hogy jövő októberre minden kész legyen. Az idén eléggé mozgalmas időszak áll előttünk. Több fellépésünk lesz külföldön. Eszeny ez éven ünnepli a 770. születésnapját, amire szintén elkezdtük a készülődést. Ezen kívül is rengeteg meghívás kaptunk, melynek lehetőség szerint igyekszünk eleget tenni.

Bara Tünde