Konferencia, hídavatás, falunap – eseménydús hétvége Nagydobronyban

Mozgalmas hétvégét tudhatnak maguk mögött a Nagydobronyi kistérség lakosai. Augusztus 28 – 29 folyamán egymást követték a komolyabb hangvételű előadások, illetve a szórakoztató, felüdülést nyújtó kikapcsolódás lehetőségei.

Bara Tünde

Augusztus 28-án került megrendezésre az Itthon otthon – nem csak megmaradni! konferencia, ahol a történelem, kultúra, oktatás és gazdaság témakörben hallhattak előadásokat a résztvevők. A rendezvény házigazdája Őrhidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke és Nagy Ferenc, a Nagydobronyi Kistérség polgármestere volt.

Augusztus 29-én, azaz vasárnap szintén egész napos programsorozat várta a kikapcsolódásra vágyókat. A délelőtti órákban ünnepélyes hídavatásra került sor. A Hatrác patakon újabb gyalogos átkelésre alkalmas hidat sikerült felújítani. Az avatáson a Nagydobronyi kistérség polgármestere a testvértelepülések, Ajak, Gyergyóremete, Biatorbágy, Nyírbogdány polgármesterével közösen vágta át a nemzeti színű szalagot.

– Egy híd nemcsak az embereket köti össze, hanem nemzeti összetartozásunkat is szimbolizálja. Kistérségünk öt településének összefogását is jelképezi.

A Nagydobronyi Térség Fejlesztéséért Civil Szervezet által felépült híd környékét lakossági összefogással tették rendbe – emelte ki Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere.

– Szokták mondani, hogy aki hidat épít, bízik a jövőben. Kívánom, hogy az erő és lendület megmaradjon Nagydobrony népében, hogy még sok hidat, utat sikerüljön közös munkával megújítani, építeni – tette hozzá Kuti László, az Ungvári Magyar Főkonzulátus első beosztott konzulja.

Varga Sándor, a Hagyományaink Örökségünk Civil Szervezet vezetője, nagydobronyi magyartanár beszédében kiemelte, hogy a Hatrác patak az évszázadok során fontos szerepet játszik Nagydobrony életében. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a patak nagyjából két egyenlő részre osztja a települést, magát a kistérséget is, mely által az új híd a térség településeinek összefogását is szimbolizálhatja.

A hídátadást Varga Sándor Dobronyi anzix című verse zárta Pinte Szófia előadásában, illetve a Nagydobronyi Kultúrház növendékeinek műsora színesítette.

A délután folyamán megrendezésre került az I. Kistérségi Falunap, melyen kulturális programokkal, szabadidős foglalkozásokkal és finom ételekkel várták a vendégeket.

A futballrajongók a kistérség csapatainak szurkolhattak a Misák József Emléktornán. A színpadon a térség énekkarai, tánccsoportjai mutatták be ünnepi műsoraikat. Főzőversenyre, rendőr-, tűzoltó- és mentőautó bemutatóra, bábelőadásra, tombolára került sor. A nagyszínpadon Sós Fecó lépett fel.

Közben a Magyar Ház adott otthont az E-motion Fit Day-nek, ahol az egészséges életmóddal kapcsolatban hallhattak előadásokat az arra fogékonyak, továbbá lehetőség nyílt a kondigépek kipróbálására.

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó