Még mindig aktív, energikus, érdeklődő. Nem törték meg az átdolgozott évek. Visszatekintve az eltelt esztendőkre, úgy tűnik, hogy szinte szempillantás alatt repültek el, s a bennük lejátszódó események, csak a minap történtek meg, pedig közben eltelt ötven év.
Bökényi Magdolna
Svájger Lajos 10. osztályos volt, amikor munkába állt. esztergályosként dolgozott két évig, esti iskolában érettségizett, majd sofőr iskolába járt, aztán elvitték katonának. 1965-ben, amikor leszerelt, beállt dolgozni a postára.
– Akkoriban nem volt nehéz munkát találni – emlékszik vissza mosolyogva. – Apám ismerőse tudta, hogy második kategóriájú jogosítványom van, szólt, hogy a postánál gépkocsivezetőt keresnek. Három nappal a leszerelésem után már munkába álltam.
1965-től negyvennyolc évet dolgoztam le egy helyen.
A fiatalok közül sokan nem is tudják, hogy a most üzletként működő épület valaha postahivatal volt. A mostani épületbe az árvíz után, 1970 novemberében költöztünk át. Az árvíz nagy pusztítást végzett, az épületben másfél méter magasan állt a víz, és amikor leapadt, iszap és sárhegy maradt a helyén. Szépen kitakarítva adtuk át a régi helyet, s költöztünk az újba. 48 éven keresztül tettem a dolgom, munkásokat szállítottam, éjjelenként Ungvárra utaztunk az újságokért, hogy reggel, nyitáskor már a standokon legyenek a lapok. Fegyverviselési engedélyem is volt, mert tíz településre kellett kiszállítani a nyugdíjakat.
Milliókat szállítottam, főleg amikor a „kuponvilág” volt, 12 zsák pénzt vittem fel Királymezőre (Uszty-Csorna) egyedül. Az emberek vasárnap templomba mentek, én pedig fel Királymzőre vagy Oroszmokrára.
A 48 év alatt sok minden történt, de legemlékezetesebb „kalandja” egy nagy baleset volt, amikor Királymező előtt egy kanyarban, jóformán az égből pottyant a kocsira egy 60 cm. vastag és két méter hosszú farönk.
– Előttem az aszfalt, egyik oldalról a hegy, a másikról betonfal és a folyó, az égből pedig zuhan a farönk, nem tudtam sehova elmenekülni – emlékszik vissza az akkori eseményekre. Szerencsésen megúszta a balesetet, de a kocsi nagyon összetört. Mint később kiderült, a közelben fakitermelés folyt, az a bizonyos rönk pedig „elszökött” tőlük, nekiütődött egy fenyőfának, és új erőre kapva zuhant le a meredek hegyoldalról, egyenesen a kocsira.
60 éves korában ment nyugdíjba, és a majd félévszázados, felelősségteljes munkát 1400 hrivnya nyugdíjjal honorálták.
Igaz, azóta már háromszor emelték, de jóformán az egészet elviszi a rezsi. Egész életében dolgozott, a nyugdíjba vonulás után sem ült ölbe tett kézzel, mindig vállalt munkát, csak most, egy nemrégiben átélt szívinfarktus után pihen otthon, tyúkokat tart, és gondozza a kertet.
